Könnyed háború a Grand Budapest Hotelben

Ne tévesszen meg minket, hogy a Grand  Budapest Hotel szélsőséges kritikákat kapott, és egyszerre tartották remeknek, meg halvány utánérzésnek. Ez teljesen normális olyan filmeknél, ahol a rendező nem egyszerűen népszerű, hanem komoly rajongótábora van.

A rajongók jellemzője pedig, hogy hajlamosak kiszámíthatatlanul viselkedni, pláne, ha nem azt kapják, amire számítottak. Wes Anderson a Grand  Budapest Hotelben ugyanis valami újjal próbálkozik: megpróbál komoly filmet rendezni.

Ne nyúljon a levélküldő gomb felé, nem  úgy  értem. A Grand Budapest Hotel nem a mundruczókornéli értelemben komoly, ahol ha nincs közvetlen közelről filmezett nyomor, erőszak és lógó orrok, akkor csak vicc az egész. Nem, ebből a szempontból telivér Wes Anderson-filmmel állunk szemben: sodró lendületű, megindító, vicces, gazdagon díszített, és persze tobzódik az érzelmekben.

A műfaj ugyan szokatlan, történelmi kalandfilm, de nem is ez az újdonság, hiszen ő valójában az érzelmes filmek Coen-testvére, úgy értve, hogy filmjeit ő is mindig valamelyik zsáner receptjei szerint készíti, majd ebben a környezetben bontja ki a saját világát.

• Tenenbaum, a háziátok – Családi dráma
• Édes vízi élet – Felfedezős kalandfilm
• Holdfény királyság – Romantikus tinifilm
• A fantasztikus Róka úr – Animációs film
• Stb.

A Grand  Budapest Hotel egy újabb zsáner tehát, a történelmi kalandfilm, amelyben a neves osztrák (vagy cseh) hotel sármőr főportása próbálja megszerezni egy gazdag vendége által ráhagyományozott vagyont. Eközben bejárja az Osztrák-Magyar Monarchiára emlékeztető világot, várbörtöntől a palotákig, van benne autósüldözés, szerelem és lövöldözés. A figurák, ahogy minden filmben, szertelenek, esendők, de előbb-utóbb kiderül, hogy a szívük aranyból van.

10

Galéria nyílik, kattintson!Galéria: The Grand Budapest Hotel

Wes Anderson, sikerei csúcsán, itt a végletekig kiélhette két, amúgy elég költséges hobbiját is.

• Azt hogy szeret a díszlettel bindzsizni. Minden egyes képet olyan aprólékosan dolgozott ki, hogy a rajongó az ötödik alkalomra is találjon újat, mint például hogy a patinás hotel 1968-as kiadásában milyen találó stílusérzékkel faragták be a narancssárga műanyagliftet az egykor elegáns stukkók közé. Vagy hogy milyen blazírt pofát vág az amúgy teljesen irreleváns inas a háttérben, miközben a főportás patetikusan szaval.
• Továbbá a cameo dömpinget. Mellékszerepekben feltűnik Bill Murray, Tilda Swinton, Jeff Goldblum, Jason Schwartzman. Amúgy Ralph Fiennes a főúr, és játszik Adrien Brody, Jude Law, meg Willem Dafoe is.

Bár a filmvégi szöveg szerint Wes Andersont Stefan Zweig regényei ihlették, az egész hangulatában inkább a Hrabal-féle Őfelsége pincére voltamra emlékeztet. Vagy valamelyik korai Menzel-filmre, mondjuk a Sörgyári capriccióra. Könnyed, élet közeli, humoros, de minden mögött ott van a történelem súlya és kegyetlensége. Na, és éppen itt volt nagy a kabát Andersonra.

Az eddigi filmjeiben a szereplőket kedves mikroközösségek, vagy valamilyen családi problémagubanc vette körül. A Grand Budapest Hotelben viszont boldog békeidőket lebontó harmincas évek, a nácizmus, a kibontakozó világháború a háttér. Ezek adnának keretet és súlyt a történetnek. A szélesebb perspektívát azonban olyan hitelességgel tudja csak felfesteni, mint aki a forgatókönyv írása közben olvasott el két Wikipédia szócikket a második világháborúról, és Kelet-Európáról. Anderson komoly filmet akart csinálni, de pont ebben a sportágban ő nem annyira jó.

Tragédiáról ugyanakkor nincs szó. Igazán zűrös nap kell ahhoz, hogy az ember mégse bárgyú mosollyal az arcán ülje végig az egészet.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!