Akkor már inkább ne legyen internet

Az elmúlt évtizedekben népszerű fogalom volt a technológiai szingularitás, Vernor Vinge matematikus és főleg Ray Kurzweil jövőkutató elég sok hívet szerzett ennek a technovallásnak. A szingularitás nagyjából annyit ígér, hogy valamikor a – nem is olyan távoli – jövőben a számítógépek által működtetett mesterséges intelligenciák az emberek nyakára nőnek, és emberfeletti dolgokra lesznek képesek.

Ebből aztán rengeteg jó dolog kieshet, a gépek kitalálhatnak nanorobotos gyógymódokat betegségekre, de akár össze is lehetne drótozni a pécét az emberi agy szinapszisaival, és valahogy áttölteni a tudatunkat a gépbe, és akkor a bitek szintjén lehetne farmville-ezni, nem is beszélve arról, hogy halhatatlanok lennénk, amíg létezik merevlemez és számítási felhő.

14

További képeinkért kattintson!Galéria: TranszcendensFotó: Peter Mountain / outnow.ch

Persze vannak, akik szerint ez nem lenne feltétlenül jó, a technológiával sokszor csak a baj van – engem például ma már három pr-os hívott, hogy megkaptam-e az emailt, amit félórája küldött –, egy nálunk okosabb gép meg önállósodva elég sok bajt okozhat, lásd Terminátor.

A Transzcendens is ezen a vonalon indul el: MI-kutatók közel járnak ahhoz, hogy összekapcsolják a gépet és az embert, de egy neoluddita terroristacsoport ezt hevesen ellenzi, ezért megölnek egy csomó kutatót, többek közt azt, akit Johnny Depp játszik. Persze őt nem lehet csak úgy kiiktatni egy ilyen sztoriból: naná, hogy feltöltik a tudatát egy gépbe, és létrejön egy ijesztő digitális entitás. Ez a film végére oda vezet, hogy az egész világon leáll az internet, áram se lesz nagyon, és az emberek legfeljebb ajtókitámasztónak használják majd egykor oly hasznos laptopjaikat és mobiljaikat.

Az érzékeny olvasó ezen a ponton felhördül, hogy a hülye újságíró lelőtte a sztori végét, és elkezdi gépelni az „Eddig az Index volt a kezdőlapom, de ez már mindennek a teteje – egy volt olvasó” formalevelet, de ezúttal nem a hülye firkászra kell haragudni,

Persze lehet ilyet művelni, de csak akkor, ha a sztori tartogat valami még nagyobb dobást, például egy csavart, amitől teljesen más értelmet kap a belengetett befejezés. A Transzcendens (ami egyébként maga is kimondja, hogy akár Szingularitás is lehetne a címe) viszont semmi nagy meglepetést nem rejt az ingujjában, ezért az első képek eléggé takarékra rakják a történet feszültségét, és kifogják a szelet a forgatókönyv vitorlájából.

És ez csak egy a sok ordító hiba közül, amik miatt a Transzcendens az év eddigi legnagyobb mozicsalódása lett. A szkript például úgy, ahogy van, pocsék. A cselekményben guatemalai víznyelő méretű logikai lyukak tátonganak, több karakter motivációja elmaszatolt, a technológiáról pedig néha olyan baromságokat mondanak, hogy szinte látom, ahogy egykori architektúratanárom, Sima Dezső határozott mozdulattal bevágja a karót, és összevont szemöldökkel megígéri a szigorított államvizsgát (true story).

Pedig az elejét elfelejtve az első húsz-harminc perc még egész ígéretes, érdekes kérdéseket dob fel a film, és az ember még reménykedik, hogy na, lesz még ebből jó sci-fi, hát a trailer is egész jó volt. Aztán a forgatókönyv téglái közül eltűnik a habarcs, magyarázatok helyett szenvelgést kapunk, mesterséges helyett mesterkélt intelligenciát, és ettől még bosszantóbbá válik az egész. Mert a gyalázatosan, menthetetlenül szar filmeknél sokkal dühítőbbek azok a rossz filmek, amikben benne volt egy jó film lehetősége.

14

További képeinkért kattintson!Galéria: TranszcendensFotó: outnow.ch

A stáblistát nézve szomorú ezt írni, de a színészek semmit nem mentenek a mozin. A tudóskollégát játszó Morgan Freemannek és az FBI-ügynök Cillian Murphynek olyan kevés teret ad a cselekmény, hogy a szerepüket simán rá lehetett volna bízni egy színitanoda végzőseire, a legjobb barátként szenvedő Paul Bettany játéka pedig nem állja ki a film erőltetett fordulatait.

Még a Depp feleségeként gyötrődő Rebecca Hall alakítása áll össze leginkább, bár az ő karaktere se lenne jó modell a következetesség szobrához. ,

A főszereplőt bőven árnyalhatta volna még a szkript, de az csak ront a helyzeten, hogy az ember, aki valaha Jack Sparrow volt, olyan mereven feszengi végig a filmet, mint aki porckorongsérvvel vár a reumatológián. Egy ponton komolyan elgondolkodtam, hogy az MI-Depp arca már nem emberé, hanem tehetséges grafikusok lemodellezték a színészt, és ők animálgatják gépi algoritmusokkal (ezt nem dicséretnek szántam).

A két főbűnös persze a forgatókönyvíró és a rendező. Előbbi Jack Paglen, akinek első komolyabb bemutatkozása volt a film, és érezhetően valami nagyot akart mondani, elgondolkodtatni a nézőt az emberiség, sőt az internet sorsáról – de én főleg azon tűnődtem, hogy ekkora kóklert hogy engedhettek billentyűzet elé, hiszen annyi szép szakma van még. Állítólag a Battlestar Galactica rebootját is ő írja, isten irgalmazzon nekünk.

A rendező is újonc, legalábbis ebben a szerepben: Wally Pfister, Christopher Nolan állandó operatőr tettestársa (és micsoda meglepetés, Nolan executive producer a filmben). Pfister remekül példázza a cipész és a kaptafa esetét, rendezése széteső, színészvezetése bizonytalan, hiába van már operatőri Oscarja. De legalább a képi világba kevésbé lehet belekötni – bár nem túl emlékezetes, de tisztességes iparosmunka, és van egy jó látványeffekt is a nanorobotokról (amik valamiért egy tábori fénymikroszkóp alatt is tökéletesen látszanak).

A végső verdikt az, hogy szingularitástémában még A fűnyíró ember is jobb volt, pedig a léc nem ott van, hanem sokkal magasabban, valahol a Mátrix környékén.

Első blikkre szép és izgalmas, aztán kiderül, hogy képtelen normális kapcsolatkezelésre, és üzeneteket sem tud rendesen küldeni. Ha ilyen a szingularitás, akkor inkább köszi, dögöljünk meg ebben a földi pokolban, és jöjjenek a neoludditák (és lehetőleg pr-osok mobiljain kezdjék a géprombolást).

IMDb: 7,3/10

Rottentomatoes: 14%

Index-ítélet: 2/10

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!