Az év legsötétebb filmje, de a legjobb is

Az év legsötétebb filmjeként emlegették Alex van Warmerdam Cannes-ban bemutatott thrillerét, nem véletlenül: a Borgman ugyanis úgy képes zavarbaejtő és ijesztő lenni, hogy néha vicces, néha pedig társadalomkritikus.  A napirajzos Merényi Dániel plakátjával reklámozott Borgmant misztikus családi thrillerként lehetne legegyszerűbben meghatározni, ami tele van fekete humorral és kritikával, a jóléti nyugati társadalom felé.

A címszereplő Borgman félhajléktalanként egy földalatti menedékhelyen lakik, ahol három férfi jól megtámadja. A menekülő Borgman egy családi házban kér átmeneti szállást, a ház ura előbb kegyetlenül megveri, így a feleség titokban ápolja a kert végében található vendégházban,. 

Ez a Borgman felütése, innentől kezdődik a film bonyodalma. Ugyanis van Warmerdam rendező a hajléktalannak tűnő férfi családbaépülését modern, gazdag, nyugati környezetbe ültette. Anyuka otthon dolgozgató festőművész, a bozontos vendéget pépesre verő apuka menő multicégnél félti az állását, a három gyerekre pedig egy dán bébiszitter vigyáz. Ebbe a modern családi idillbe zavar bele a kert végében bújkáló Borgman.

Miközben a film felületesen egy meglehetősen sötét, manipulatív családi thriller, valójában inkább csak azokat a hiányosságokat próbálja felszínre hozni, amelyek annyira dominánsak a jóléti társadalomban. A feleség semmit nem törődik a gyerekekkel, minden fáradalmas feladatot a bébiszitterre bíz, közben meg tejben-vajban füröszti az utcáról betévedt ismeretlent. A férfi alig van otthon, ideje nincs törődni a problémákkal, az anya így egyre jobban kötődik a torzonborz vendégéhez.

Jan Bijvoet zseniálisan hozza a misztikus, de megnyerő, kicsit talán szerethető Borgmant, Hadewych Minis és Jeroen Perceval pedig a karrierista, tökéletes élettel rendelkező házaspárt. A kommunikáció és a bizalom hiánya, a csöndes kertvárosi lét izgalommentessége tökéletes helyszín ahhoz a társadalmi kísérlethez, amit a Borgman ábrázol.

A titkos betolakodóból megbecsült kertésszé váló Borgman szép lassan, manipulációval és valami titokzatos szerrel befolyásolja a ház lakóit (gyerekeket, felnőtteket), mindenki mást pedig egyszerűen eltesz láb alól az azóta a házba költöztetett kis csapata (az egyiket maga a rendező Alex van Warmerdam játssza). Kihasználva a jómódú családapa hétköznapi rasszizmusát, a házba juttatták a megborotválkozott Borgmant, akinek onnantól sima ügy lesz az egész eddigi idill teljes felborítása.

A steril, modern épület és az ugyanilyen steril kert kifejező háttér a történésekhez. A rendező végig ügyel arra, hogy kiemelje a félresikerülő családi interakciókat, amiket rendszeresen valami sötéten vicces jelenettel próbál feloldani, hogy a végén jöjjön a borzalom.

A Borgman egyszerre 

• drámai
• szórakoztató
• ijesztő 
• és beteg. 

A film közepétől azonban ez a formula túlságosan kiszámíthatóvá válik, a családanya sem lesz hiteles, többször volt olyan érzésem, hogy ilyen helyzetben normális ember nem így viselkedne. Ezt az érzést egyszerűen el kell nyomni, különben értelmét veszti a Borgman sokszor meghökkentő, hideglelős szórakoztatása.

Ugyan is nem vagyok biztos benne, hogy van Warmerdam filmjének nyomasztó hangulatát Borgman és társai jelenléte adta volna. Az is lehet, hogy nem is léteztek, és a rendező a nyugati, modern, jóléti családrendszer sebezhetőségét szerette volna bemutatni egy nem éppen hétköznapi módszerrel. Maguk a szereplők is többször utalnak erre, a családapa szó szerint el is mondja, hogy ők a jóléti nyugaton élnek.

Sokaknak így is óriási csalódás lesz a befejezés, a film IMDB-oldalán található fórumbejegyzésben arról elmélkedik egy felhasználó, hogy Borgman, akinek a keresztneve Camiel,  tulajdonképpen Kamuelre épül, egy angyalra a keresztény vallásból, akit sokszor a hét főangyalhoz sorolnak, a neve pedig annyit jelent, hogy "aki Istent látja". Ő vezette azokat az erőket, akik kiűzték Ádámot és Évát az Édenkertből. A film befejezését ismerve viszonylag könnyű párhuzamot vonni.

Alex van Warmerdam thrillere egyszerre iszonyatosan sötét és kényelmetlenül vicces film, miközben ha akarjuk egy komoly társadalmi üzenettel bíró dráma a jóléti családmodell kritikájáról. Akárhogy is, mi nagyon bírtuk.