Egy francia sztori New Yorkban

Guillaume Canet 2008-ban főszerepet játszott egy Riválisok című francia krimiben, ami azt a kérdést feszegette, hogy vajon mi a fontosabb egy testvérpár kapcsolatában: az, hogy az egyik egy bűnöző a másik meg egy rendőr, vagy az, hogy a vér kötelez. Canet-nak annyira megtetszett a sztori, hogy 2013-ban Vérkötelék címmel leforgatta még egyszer, francia és amerikai pénzből, Lyon helyett New Yorkba téve a helyszínt. Nem kellett volna.

Ennyit ér: 

IMDb: 6,4

Rotten Tomatoes: 49%

Metacritic: 100/46

Port.hu: 10/7,3  

Index: 10/4

127 perces krimit az forgasson, aki ért hozzá. Sidney Lumet értett hozzá, a Serpico két óra tíz perces vagy a Kánikulai délután 131 perces játékideje alatt egy pillanatig sem akartunk kimenni a slozira vagy venni egy újabb adag nachost (dupla sajtszósszal, mehet mellé, kösz), mert inkább a karfát szorongattuk, és meredt tekintettel bámultuk Al Pacinót. Canet-nak Billy Crudup jutott, és Clive Owen, akik egy testvérpárt alakítanak a hetvenes évek New Yorkjában. Egyikük rendőr, a másik bűnöző, és a film elején éppen 9 éve nem látták egymást, mert Chris (Owen) egy gyilkosság miatt 12 évet ült.

A testvérpár története innentől két, néha összeérő szálon halad, a rendőrnek megvan a magánéleti baja egy excsajával, akibe megint szerelmes lesz, és úgy jön össze vele, hogy a jelenlegi fasziját tök véletlenül éppen ő vágja sittre, a bűnöző meg igyekszik beilleszkedni a társadalomba, de hiába akarna megjavulni, faluhelyen nem megy az olyan könnyen, ugye. Azt, hogy Chris története hová tart, minden kriminéző tudja, a lecsúszásról és a csúszós lejtőtől szóló tanmesét hagyjuk, minek. Frank sztorija sem tartogat olyan nagy meglepetést, mégis, mit várhatunk tőle egy ilyen felütés után, majd nem fog összetalálkozni a tesóval meló közben, mi? Na ugye.

7

Galéria: Vérkötelék

A baj ezzel a filmmel az, hogy Canet nem tudta eldönteni, hogy családi melodrámát forgasson-e belőle, vagy egy krimit. Ha az előbbit, akkor több családi jelenet kellett volna a testvérpár apját játszó James Caan és a húgukat alakító Lili Taylor szereplésével, de mivel a négy színész a közös jelenetekben így is úgy mozgott, mint négy idegen, akiket csak a véletlen sodort egymás mellé, ezt nem merte megkockáztatni. 

Rá lehetett volna mondjuk erősíteni a flashbackekre is, megmutatni, miért lett olyan Chris amilyen, és miért lett zsaru Frank, de ez is elmaradt, azaz egy jelenet amit kapunk ebben a témakörben meg édeskevés. Igaz, a rémesen merev Crudup és a brit akcentusát levetkőzni képtelen Owen nagyjából olyan hiteles testvérként, mintha Vona Gáborról és Schiffer Andrásról akarnák bemesélni, hogy kétpetéjű ikrek, így Canet igencsak vakarhatta a fejét, hogy akkor most mi legyen.

Canet így nekifeszült a krimivonalnak, de az akciójelenetek rendezéséhez nem elég megnézni a Szemtől szemben című zseniális Michael Mann-filmet, és felidézni, hogyan viselkedik egy rendőr egy utcai lövöldözésben, nem ártott volna a jelenetek tempóját is ellesni, vagy rászólni a vágóra, hogy vegye már feszesebbre a leülő akciókat, bátran szedje ki a bajszát melankolikusan rágó Crudupról készült közelieket, mert így minden feszültség elvész még a legizgalmasabb pillanatokban is.

A főszereplők mellé bepakolt nőket csupán biodíszletnek használják, Mila Kunis (Chris csaja) vagy Canet felesége, Marillon Cottilard (Chris excsaja) felejthető alakítást nyújt, utóbbi ráadásul tök hiteltelen a drogos kurva szerepében (meg kell nézni, hogyan hozta ezt a karaktert Courtney Love a Larry Flynt, a provokátor című nagyszerű filmben), és Zoe Saldana (Frank csaja) is csak szenved a vásznon, de neki legalább jól áll a sírós arc.

A Vérkötelékben két jó dolog van, az egyik Mark Mahoney, a legendás bostoni tetoválóművész szerepeltetése, aki ugyan színésznek pocsék, de legalább menő figura, a másik meg a körítés: ilyen fasza kocsikat és jelmezeket régen láttunk hetvenes években játszódó filmben, minden barkó, bőrdzseki és köldökig érő farmer a helyén van. Ezért viszont nem éri meg két órán át fészkelődni.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!