Vicces és véres a norvég Fargo
További Cinematrix cikkek
-
Maradj csak szenvedő, irányítható és gyermek - Ryan Reynolds felesége miatt újraforgatták a Deadpool & Rozsomák végét
- Jeff Goldblum fiai már kitalálták, mit szeretnének örökölni apjuk 40 millió dolláros vagyonából
- „A csók egy baromság” – Ridley Scott cáfolta Denzel Washington állításait
- Jönnek az ünnepek, kötelező jól érezni magad
- Nézd már az a csajt! Mit csinál?
- Felszedi a kutyája szarát.
- Minek kell az neki?
Ez a Norvégiában élő szerbek közötti remek párbeszéd csak egy, Az eltűnés sorrendjében poénjai közül. Idén már sokat panaszkodtunk arra, hogy valahogy nincsenek jó filmek, egyik csalódás ér a másik után a moziban. Most végre itt egy igazán jó film, ami annak ellenére szuper, hogy a történet nem túl eredeti. De a tálalás, a párbeszédek, a színészek, a fekete humor és a hóhegyekkel borított norvég táj mégis egyedivé, és az első perctől az utolsóig szórakoztatóvá teszik ezt a norvég-svéd-dán filmet.
A főhősünk Nils (Stellan Skarsgard) hókotrósofőr Norvégiában, szereti a munkáját, méteres hótornyokat tol maga előtt, szabadidejében meg a hókotrókatalógust bújja. (Az eltűnés sorrendjében után egészen biztos vagyok benne, hogy minden magyar nézőnek hatványozódni fog a tudása hókotrás témakörben.) Annyira jól végzi munkáját, hogy még az Év Polgára címet is elnyeri, szomszédai, barátai szeretik, feleségével ennyi év után is viszonylag jól megvan. Egy napon aztán meghal a fia kábítószer-túladagolásban. Ez már csak azért is furcsa, mert Nils úgy tudta, hogy az ő fia soha nem narkózott.
Számokban
port.hu: 9,4
IMDb: 7,8
Index: 10/8
Innentől egy ideig, de csak egy kis ideig úgy tűnik, hogy egy a gyászoló apa kinyomozza az igazságot a fia halálról típusú, sötét, mély skandináv drámával van dolgunk. De Nils körülbelül a film tizedik percében megtudja, hogy kik a felelősek a fia haláláért, szóval itt egyáltalán nem a nyomozás az érdekes, hanem a bosszú. Végigmenni mindazokon, akik ezt tették, módszeresen, kegyetlenül. Az ilyenkor szinte kötelező félreértés is megjelenik a sztoriban, így a kerül a képbe egy szerb droghálózat, egy kínai bérgyilkos és egy thai feleség is. Nem érdemes számolni, hogy hányszor fröccsen a vér a hóra, ahogy egy idő után azt sem, hogy hány nevet írnak ki a vászonra kereszttel vagy Dávid-csillaggal, az eltűnés, vagyis a halál sorrendjében.
Ez azonban kevés lenne ahhoz, hogy Az eltűnés sorrendjében emlékezetes maradjon. Ehhez kell a miliő, és a humor, amivel a norvég-svéd-dán filmesek nézik a saját társadalmukat. Azt a világot, ahol mindenki, nemcsak a kábítószerkereskedők, hanem a hókotrósofőrök is nevetséges jólétben élnek. Ahol egy szerb maffiózó úgy számol be a börtönről, mint a legjobb szállodáról, ahol még a fogait is rendbe hozták, és ahol az elvégzett munkát beszámítják a nyugdíjalapba. Ahol valamiért mindenki összeszedi a kutyája szarát, a prosztó maffiózó is vegán és kortárs képzőművészeti alkotásokat gyűjt. Persze nyilván könnyebb azon röhögni, hogy mennyire gazdagok és jó fejek vagyunk, mint azon, hogy milyen csórók és bunkók, de akkor is tiszteletreméltó az irónia, amivel a norvégok (svédek, dánok) bemutatják saját magukat. Ráadásul ez a film még magát is képes kinevetni.
Bár Stellan Skarsgard Magyarországon főleg, mint Lars von Trier egyik kedvenc színésze ismert, legutóbb éppen A nimfomániásban kapott tőle emlékezetes szerepet, Az eltűnés sorrendjében rendezőjével, Hans Petter Molanddal is gyakran dolgozik. Legutóbbi közös filmjük, a Hajszál híján úriember nagy siker volt a 2011-es Titanicon, de ez a mostani még jobb lett. És nemcsak Skarsgard miatt: a film másik fontos szereplője Bruno Ganz, A bukás Hitlere, aki most egy kevés szavú szerb bandavezért alakít, ugyanolyan átéléssel. Ő maga nem öl, nem emeli fel a hangját, mégis úrra lesz rajtunk a félelem, ahányszor felbukkan.
Mindenünk megvan, ezerszer szerencsésebbek vagyunk a Föld lakónak nagyrészénél, mégis itt öljük egymást szügyig a hóban. A Coen-testvérek 1996-os remekében, a Fargóban a rendőrnő csak azt tudja ismételgetni a film végén, hogy miért, miért, miért. Az eltűnés sorrendjében hősei ennyit sem kérdeznek, csak csendben konstatálják, hogy az utolsó percben is meghal egy újabb idióta.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon