Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMGyomorforgató az izraeli bosszúthriller
További Cinematrix cikkek
- James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította Amerikát
- Ennyire személyes hangvételű film még sosem készült a legendás intézményről
- A Rocknak köszönhetjük a világ legpusztítóbb karácsonyi akciófilmjét
- Kicsi, mire jó ez a narkós és borzasztó sivalkodás?
- Szívbe markoló animációs film érkezik a mozikba
Nem tudom, mit csinálnék, ha valaki elrabolná a lányomat, és levágná a fejét. Fogalmam sincs, mit hozna ki belőlem a dolog, egyrészt azért, mert nincs lányom, másrészt meg azért, mert ilyen helyzetben még soha nem voltam, de gyanítom, hogy nem ártana elpakolni előlem a kalapácsot. A Csúnya gonosz bácsik ezt, a tavalyi év egyik meglepetésfilmjében, a Fogságban is felvetett alapkérdést járja körül, csak éppen jó pár fokkal kegyetlenebbül.
A bosszúfilm klasszikus műfaj, bizonyos szinten könnyű azonosulni vele, hiszen ha az ember szeretteit vegzálják, akkor mindenkiben leomolhat az utolsó civilizációs gát is, és előkerülhet az ősi ösztönös én, ha bántottad az enyémet, akkor visszabántalak, és jónapot, ettől persze nem fog megoldódni semmi, de legalább arra a pár percre jobban(?) érzi magát az ember, míg a másik is szenved, lásd még “dögöljön meg a szomszéd tehene is”. A Csúnya gonosz bácsik egy olyan történet, amiben egy apa úgy dönt, hogy leszarja a társadalmi konvenciókat, azaz a törvényeket, a jogot, az igazságszolgáltatást és egy személyben lesz vádló, bíró és hóhér is.
A probléma csak ott van, hogy fogalmunk sincs, hogy a ránézésre a légynek sem ártó teológiatanárról miért gondolják a rendőrök és az apa, hogy ő felelős több kislány elrabláséért, megerőszakolásáért és megcsonkításáért. Mert ez nem derül ki a filmből. Nem tudjuk meg, miért pont Drort (Rotem Keinan) gyanúsítja a nyomozó Miki (Lior Ashkenazi) és igyekszik kiverni belőle egy vallomást a film nyitójelenetében, ráadásul ha az ellene később felsorolt vádak igazak, tuti maradt utána DNS a holttesteken, így az azonosítás - vagy a gyanúsítotti körből való kizárása - nem lenne túl bonyolult.
Persze akkor nem lenne film, és nem kerülne elő Gidi (Tzahi Grad) az egyik meggyilkolt lány középkorú apja, aki készpénznek veszi, hogy Dror bűnös, és egyfajta bibliai igazságszolgáltatóként elhatározza, hogy (majdnem) ugyanannak veti alá a férfit, amit ő elkövetett a lányok ellen.
A film nagy része egy vidéki ház pincéjében játszódik, így a rendezők (Aharon Keshales és Navot Papushado) kénytelenek voltak a meglehetősen statikus felállást megbolondítani egy kicsit, a kameraállások, a beállítások néhol egészen invenciózusak, és egy percig nem unjuk az “egy faszi a székbe kötözve ül, egy másik meg kínozza” felállást, bármennyire morbid is ez a mondat. A film maga is meglehetősen morbid persze, nem csoda, hogy Quentin Tarantino szerint az év filmje - a kínzás ábrázolása és a dialógusok nyomokban emlékeztetnek a Kutyaszorítóban egyik jelenetére. A feszültség végig tapintható, és persze az utolsó képsorokig ott motoszkál az emberben a nagy kérdés: bűnös-e a tanárember, vagy sem.
A film kényes gyomrú nézőknek nem javallott, mert a néha kiszámítható fordulatok és a feszültséget oldó dialógusok mellett olyan kendőzetlenül brutális, mint egy Motel-film, a kínzások ábrázolásánál a kamerát nem rántják el a szemünk elől, mintha azt mondanák a rendezők, hogy tessék csak nézni, mire vagyunk képesek, ha elborul az agyunk. Azt nem mondanám, hogy az év filmje lett, mert nagyon sok kihagyott lehetőség van benne, de egy elgondolkodtatóbb másfél órának elmegy, a színészek közül az apát alakító Tzahi Grad pedig kifejezetten emlékezetes alakítást nyújtott.
Rovataink a Facebookon