Itt már nem jár a cicabusz

A japán legenda, Mijazaki Hajao utolsó filmje egy keserves tanmese arról, hogyan próbálja a gonosz világ jenesíteni a szárnyaló képzeletet.

A Szél támad egy kisfiú rémálmával kezdődik és onnantól sem rózsásabb. Ezt főleg azok kedvéért mondom, akik Mijazaki Hajao filmjére elvinnék a gyerekeket azért, vagy azért, mert rajzfilm, vagy azért, mert a rendező legutóbb az óvodás közönséget célzó Ponyo a tengerparti sziklánt rendezte. A Szél támad annyira való gyerekeknek, ahogy mondjuk a Becéző szavak vagy az Aviátor, csak hogy a klasszikus könnyfacsaró drámánál és az ambíciózus életrajzi filmnél maradjunk.

Fotó: Szél Támad

Mert a Szél támad főleg egy életrajzi film Horikosi Dzsiróról, a második világháborúban használt Mitsubishi A6M Zero vadászrepülő tervezőjéről, vagyis pontosabban arról a küzdelemről, ahogy próbálja megtervezni a tökéletes japán repülőt, amiről már ő is bőven tudja, hogy egy nap emberek halálát fogja okozni. Az a rémálom a film legelején már pontosan ezt vetíti elő: a tízéves Horikosi felébred hajnalban, felveszi a szemüvegét, kimászik a háza tetejére, ahol ott várja egy szedett-vedett repülőgép, mindeféle szívatóval és tekerentyűvel elindítja, és már száll is. Száll a csodálatosan megfestett japán vidék felett, amíg azt nem látja, hogy felette szörnyű, koromfekete gépezetek gyülekeznek, amikből még szörnyűbb bombák lógnak zsinegen, azokon a bombákon pedig félelemetes sötét árnyalakok állnak fenyegetően. Egy bomba eltalálja, a fiú pedig ejtőernyő nélkül zuhan a gyönyörű vidék felé. Hogy aztán a becsapódásnál felébredjen. Gyönyörű, beszéd nélküli jelenet, aminek a csodálatos hangulatához Mijazaki csak egészen ritkán tér vissza.

Ennyit ér

Fotó: Szél Támad

Index-ítélet: 7/10

IMDB: 8/10

Metacritic: 83%

Rotten Tomatoes: 88%

Port.hu: 7,8/10

A Szél támad ugyanis annak a története, hogyan jut el Horikosi odáig, hogy megtervezhesse a tökéletes szerkezetét, a vadászgépet, ami miatt nem mindig Németország után kellene kullognia a provinciálisnak gondolt Japánnak, ami megmutatná az egész világnak, hogy igenis képes a Mitsubishi önálló, egyéni gondolkodásra, és ami nem utolsósorban valami előnyt biztosítani az országnak a közelgő világháborúban. Nincsenek fantasztikus lények, csak tervezőasztalok, nincsenek boszorkányok, csak kémek, nincsenek más dimenziók, csak egy látogatás a német Junkers-gyárban. Amikor egy Mijazaki-film legnagyobb konfliktusa az, hogy sikerül-e egy szárnyhoz illeszkedő gömbcsuklót annyira felfejleszteni, hogy a repülő bírja a 200 csomó sebességet, akkor elgondolkodik az ember, hogy miért pont ezután a sztori után vonul vissza a 73 éves rendező, és miért nem mondjuk a Porco Rosso, a mesterpilóta folytatásával, csak hogy a repziknél maradjunk.

De egy nagy fenéket ez a legnagyobb konfliktus a Szél támadban. Tény, hogy már nevetségesen sok időt fordít képletekre, tervekre és mérnöki számításokra, és ettől úgy tűnik, mintha a főszereplőnek nem a háborúra készülnének, hanem egy irtózatosan kemény OKTV-re, de Mijazaki a film felétől bevezet egy olyan személyes szálat, amitől a legkeményebb szívű, legfeketébb lelkű, leghumánosabb bölcsész szívét is összefacsarja. Horikosi megtalálja élete szerelmét, akit még az 1923-as nagy kantói földrengés során ismert meg, még kislányként. Évekkel később találkoznak egy vidéki szállodában és eljegyzik egymást, de nem sokkal később kiderül, hogy Nahoko elkapta az akkoriban egyre több áldozatot szedő tüdőbajt. A mérnök éjjel-nappal dolgozik, miközben felesége halálos beteg, a Zero terve kezd összeállni, Nahoko pedig vele párhuzamosan sorvad. 

Fotó: Szél Támad

Szembenézni a tébécével, egy százezreket követelő természeti katasztrófával, és tízmilliók haláláért felelős világháborúval egy filmben nem egy habostorta. Végignézni azt, ahogy Horikosi egy egész éjszakát végigdolgozik otthon úgy, hogy közben az ágyban fekvő, járni képtelen feleségének kezét fogja, az sem egy május elseje. De amikor a film végén egy évtizedes álom valóra válik és a Zero sikeresen felszáll, akkor megérthetjük, hogy miért érdekelte ennyire Mijazakit ez a történet annyira, hogy először képregényt, aztán filmet készítsen belőle. Aztán a film utolsó perceiben elmondja, hogy ebből a vadászgépből egy sem tért vissza a háborúból.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!