Egy Alan Turing életéről, pontosabban Bletchley Parkban eltöltött éveiről és a német Enigma kód feltöréséről szóló filmből nem maradhat ki az a tény, hogy Turing homoszexuális volt, akkor, amikor ez még törvénybe ütköző devianciának számított, és börtön járt érte. Egy Alan Turingról szóló jó filmben mindez pontosan csak annyira jelenik meg, mint a Kódjátszmában, ami nem a modern számítógép egyik atyjának is tekinthető matematikus magánéletében vájkál, hanem fontosabb kérdésekre helyezi a hangsúlyt.
Kezdjük azzal hogy mint minden igaz történeten alapuló film, a Kódjátszma is lazán kezel bizonyos történelmi tényeket, és ha muszáj, a forgatókönyvíró az igazi dráma oltárán feláldozza a hitelességet. Ez, ha nem érdekel minket Turing életének és az Enigma feltörésének minden apró részlete, hanem csak egy filmet akarunk maradéktalanul élvezni, akkor nem zavaró a Kódjátszma alatt, nem arról van szó, hogy a matekzseniket ledobják Berlinbe, és egy elkötött Tigrissel széjjellövik a Gestapo főhadiszállásának bejáratát, majd elrabolják A Kódot, egyszerűen csak arról, hogy bizonyos eseményeket nem olyan sorrendben és nem akkor mutatnak meg, mint ahogy és amikor történtek, másokat pedig szimplán kihagynak a sztoriból.
Ettől még ez a film sokkal jobb képet ad egy zseni elméjéről és lelkéről, mint a Stephen Hawkingról szóló A mindenség elmélete, és ha nekem kellene döntenem, Cumberbatch azonnal megkapná az Oscar-díjat, mert nem eljátssza Turingot, hanem belebújik a bőrébe, és azzá válik, amire csak az igazán nagy színészek képesek. A női főszerepet alakító Kiera Knightley pont annyira hiteles, hogy elhiggyem neki azt, képes megfejteni egy Turing-feladványt 5 perc 36 másodperc alatt, Turing kollégái közül pedig Matthew Goode az, aki kiemelkedik, igaz, amikor gyökeret kellett alakítania, az jobban ment neki, mint amikor már szimpatikussá vált a karaktere. A filmben Mark Strong és Charles Dance is feltűnik egy-egy kisebb szerepben, de egyikük sem hagyott bennem mély benyomást.
Ott van arra a sztori, amit párszor már feldolgoztak: a 2. világháború alatt a németek egy Enigma nevű géppel titkosítják a rádióüzeneteket, a szövetségesek tehetetlenek, a lengyel kódfejtők érnek a legközelebb a probléma megfejtéséhez, de a gép annyi variációt tud (159 000 000 000 000 000 000), amennyit lehetetlen visszafejteni, ráadásul minden éjfélkor átállítják a gépet, és az aznapi meló mehet a kukába. A sereg a legkiválóbb brit elméket állítja csatasorba, hátha ők elérnek valamit, de csak egy van köztük, Turing, aki ráébred, hogy egy gépet csak egy másik géppel lehet megverni, és nekilát építeni egyet. Az Enigma kód megfejtése becslések szerint 2 évvel rövidítette le a háborút, így 14 millió ember életét mentette meg.
Nem fogom lelőni a film fordulatait, de abból, hogy a szövetségesek nyerték a világháborút, ki lehet találni, mi történik, legalábbis nagy vonalakban. A film hullámzó tempóban mutatja be az eseményeket, amiket egy kihallgatás foglal keretbe, Turingot ugyanis 1952-ben a rendőrség homoszexualitása miatt vegzálja. Ez a nézőnek azért sántikál egy kicsit, mert életének ezt a részét, nem mutatja meg a rendező Morten Tyldum, nem azért, mert nem érdekli, hanem mert nem releváns. Elhisszük Cumberbatch-nek hiszen a filmben nem egy egyértelmű jelzést kapunk rá, és maga Turing is beszél szexuális beállítottságáról, de ennél sokkal fontosabb az, ahogy az emberekkel a kollégáival bánik, és az a kapcsolat, ami egy szem női kolléganőjéhez, Joan Clarke-hoz fűzi.
Cumberbatch Turingja zseni, de nem tévedhetetlen, emberi kapcsolatai nem léteznek, és néhol kísértetiesen emlékeztet az Agymenők című sorozat Asperger-szindrómás Sheldoon Cooperjére: a vicceket pont úgy analizálja, mint egy matematikai problémát, és ha illogikusak, akkor nem érti őket, ha nem azt kérdezik tőle, hogy éhes-e, hanem csak odavetik, hogy megyünk enni, Alan, akkor nem úgy reagál, ahogy az emberek elvárják (hiszen nem azt kérdezték tőle, hogy ő is menne-e, ugye), és egy Joan Clarke-kal folytatott beszélgetésből az is kiderül, hogy képtelen a kimondott szó és a mögöttes értelem között összefüggést találni. (Még mielőtt: azt, hogy Turing Asperger-szindrómában szenvedett volna, nem tudja senki biztosra.)
A filmben van még egy néhol giccses, de Turing motivációinak megértéséhez elengedhetetlen fiatalkori visszaemlékezés az iskolás évekről, megmutatják a lebombázott Londont és az amerikai hajókonvojokat fenyegető német tengeralattjárókat, arról viszont nem esik szó, hogy a Turing által megálmodott, és bizonyos tekintetben a mai számítógépek elődjének számító gépből 200 is működött 1942-re, mint ahogy arról sem, hogy a háromtárcsás, sima Enigma-gép mellett a német haditengerészet a négytárcsás verziót használta.
A Kódjátszma viszont így is az év egyik legérdekesebb filmje lett, hiába üvölt róla, hogy Oscar-filmnek szánták (világháborús háttér, igaz történet, meg nem értett, konfliktusos zseni főszereplő, Nagy Társadalmi Kérdés), ez közel nem idegesíti az embert annyira, mint a tavalyi 12 év rabszolgaság alatt. Amiben dettó Cumberbatch volt a legjobb.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon