Inkább nézze újra a Ronda ügyet

Minden Kéjlakról szóló kritika általában azzal kezdődik, hogy megemlíti, ezt a filmet 2010 körül forgatták, de csak most került moziba. Akkor gondoljunk bele, hogy sztorik mehettek ennek a filmnek a forgatásán. Elég csak megnézni a főszereplőket:

• Karl Urban, aki Eomer volt a Gyűrűk Urában és nemrég kapott egy zsíros főszerepet a Star Trek-filmek dokijaként
• James Marsden, aki végignyomott három részt az X-Menből Küklopszként
• Wentworth Miller, aki nyolcvanegy rész A szökés után nemsokára odaadja a régóta készülő, Stoker című forgatókönyvét az Oldboy rendezőjének, hogy az legyen az első angol nyelvű filmjeit
• Eric Stonestreet, aki most kapta meg éppen élete egyik nagy szerepét a hihetetlen siker előtt álló Modern család című szitkomban
• Matthias Schoenaerts, aki nemsokára belenyalhat a nemzetközi elismerésbe a Bikanyak című belga dráma főszereplőjeként és akinek ez az első angol nyelvű filmje

Elég csak azt elképzelni, hogy ez az öt ember leül egy asztalhoz, megeszik egy rántottát és közben arról mesélnek egymásnak, hogy milyen volt bármiben dolgozni, amihez közük volt. Hatalmas kár, hogy nem a reggelijüket nézzük végig a Kéjlakban, hanem egy fantáziátlan thrillert, ami unalmasabb egy átlagos CSI-résznél, és nem mellesleg már megcsinálták a kilencvenes években Ronda ügy címmel, sokkal viccesebben. A Kéjlak évekig állt dobozban, de inkább olyan az ember érzése, mintha évtizedek óta állna ott, tizenöt-húsz évvel ezelőtt még volt piaca a fantáziátlan thrillereknek, ha máshol nem, legalább a videotékákban, manapság egy összeszedettebb tévésorozatban nagyobbak az izgalmak, mint Eric Van Rooy filmjében.

Aki ezek szerint bekerült valami Időtlen időkig-szerű időhurokba, mert már egyszer Belgiumban elkészítette a Kéjlak eredeti változatát 2008-ban (abban Schoenaerts ugyanazt a szerepet játszotta, mint az amerikaiban), aztán amikor készült a jelenetről jelenetre lemásolt holland változat 2010-ben, be kellett ugrania ott is, amikor a stáb a rendezővel együtt balesetet szenvedett.

Kéjlak

Index: 3/10

Imdb: 6,7/10

Rottentomatoes: 13%

Metacritic: 24%

Port.hu: -

És most itt van a nem sokkal azután forgatott amerikai változat, amitől az az érzésem, hogy Van Rooy-nak élete végéig a Kéjlak különböző változatait kell rendeznie két éves eltolásokkal, mint valami személyes pokolban, ahol újra és újra át kell élnie ugyanazt a fárasztó, többhónapos munkát. Én kicsit sajnáltam a végére, de lehet, hogy csak azért, mert a Kéjlak annyira nem érdekes, hogy különböző kihívásokat állítson a készítője elé. Mert egyszerűen baromi unalmas és érdektelen.

A története a következő: öt haver összeáll, hogy kibéreljen egy lakást egy egészen horrorisztikusnak kinéző lakóházban. Nem azért, hogy xboxozni járjanak össze, hanem azért, hogy ide hordják a szeretőiket, mert nem lesznek sem szállodai számlák, gyanús vásárlások a bankszámlán és hasonló kellemetlen dolgok, amikre gyanakodhatnának a feleségeik. Igen, mind házas. Az egész működik is, bár nem tudom pontosan, hogyan osztják be a lakást maguknak (Egy közös exceltáblázat? Aki kapja, marja?), míg egyik reggel egy halott lányt találnak az ágyhoz bilincselve. A barátok azonnal elkezdenek egymásra mutogatni, miközben kiderülnek egymás mocskos titkai is. Aki kedvesnek és törődőnek tűnt, az önző görény, aki határozottnak az együgyű, aki viccesnek az szánalmas, aki ártatlan az bűnös. És így tovább, mire a Kéjlak eljut a fináléjához, amiben sötét van, zuhog az eső és  hosszú monológokat kell végighallgatnunk, addigra teljesen mindegy, hogy ki a gyilkos és miért.

Már csak azért is, mert egyik karakter sem több valami színes kartonpapírnál, amire ráakasztottak egy cetlit, hogy a „vicces kövér” (ez Stonestreet) vagy a „kokós állat” (ez meg Schoenaerts), a női szereplők meg még szörnyűbb bánásmódot kaptak, ott csak a különböző közhelyes feleségek jutottak (van a jégkirálynő, a kedves, a mimóza, és így tovább), rajtuk kívül pedig egy prostituált és az áldozat kap bármilyen szerepet. Szóval ha valaki egy kétórás kolbászfesztiválra kíváncsi, akkor akár választhatná is a Kéjlakot, ha nem csinálták volna meg ezt a sztorit sokkal ízléstelenebbül és sokkal viccesebben 1998-ban a Ronda üggyel.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!