Még csak Másnaposok 4 sem lett belőle

Ha valaki az előzetesből és a plakátokból indul ki, és egy Másnaposok 4-et vár az Üzlet bármi áron című komédiától, nagyobbat fog csalódni, mint az egyszeri metálrajongó jobbikos Rob Halford nemi hovatartozásában. A film nem egy féktelen buli másnapjának története, bár van benne buli és másnap is, hanem egy óda az amerikai kisvállalkozóhoz és Berlinhez, ami az amerikaiak szerint a világ bulifővárosa.

A film elején a lelkes, talpig becsületes kisvállalkozó még egy multinál húzza az igát, egyfajta utazó kereskedőként, aki egyre kevesebb időt tölt el a családjával, mert a szemét, csak a cég érdekeit szem előtt tartó főnöke állandóan dolgoztatja, és ha ez nem lenne elég, a tavalyi rekordév után 5 százalékkal csökkentené a fizetését. A negyvenes évei elején járó, lestrapált faszi meg beint, hogy akkor szevasz, majd kisvállalkozó leszek. És körbenéz az irodában, hogy ki tart velem? Ez volt az a pont, úgy a hatodik percben, amikor éreztem, hogy a forgatókönyvíró valószínűleg egy esős délután, a netet túrva rakta össze a könyvet, és pont ezért nem sok értelme lesz a filmtől bármiféle eredetiséget vagy koherenciát várni.

Ennyit ér

IMDb: 6,6

Rotten: 17%

Metacritic: 31%

Index: 2/10

A jelenetek különösebb logika nélkül követik egymást, a Vince Vaughnra megszólalásig hasonlító kisvállalkozó két inkompetensnek tűnő alkalmazottal vág bele a nagy kalandba, ami nagyjából abban merül ki, hogy elutaznak Portlandbe,  majd Berlinbe, (illetve előtte még Hamburgba is) mert nagyon szeretnének egy multi vezetőjével kezet fogni. Hogy erre mi szükség van, az megint csak nem derül ki, mint ahogy az is a feledés jótékony homályába merül, hogy tulajdonképpen mit is csinál ez a cég? Minek mennek Berlinbe? Eladnak valamit? Vesznek? Minek? Az utazás közben az Adam Sandler-filmekből kikukázott poénok és az altesti humor új magasságokba emelése mellett két-három jobb pillanat akad csak, és nem azok, amikben a kisvállalkozó két Apple-reklám között kifesti a szemét vagy üres tekintettel áll egy melegbár vécéjében, három, a budiajtóba vájt lyukon át kilógatott pöcs társaságában.

Ami a legidegesítőbb, hogy a figurákat annyira egydimenzióssá tették, hogy hozzájuk képest az amerikai háborús filmek náciábrázolása maga az összetettség non plus ultrája. A kisvállalkozó kitartó és családszerető, az idősebbik alkalmazottja kanos és fifikás, a fiatalabbik beosztott fogyatékkal élő és ezért vicces (szigorúan nem rajta röhögünk, hanem vele együtt) a multinál dolgozó főnökasszony karót nyelt és genyó, és így tovább, egy olyan alak sincs a filmben, akinél ne tudnék bonyolultabbat rajzolni, pedig nekem már ez is nagyon megerőltető volt:

Vince Vaughn

Az, hogy a film tele van baromságokkal, másodlagos, azon csak az európaiak akadnak fent, hogy a Berlin-Hamburg távolságot másfél óra alatt egy Golffal annyira azért nem egyszerű megcsinálni, hogy Berlinben nem mindenki hipszter, és rendes ember, és nem hiszem, hogy a német cégvezetők egy szál pinában tárgyalnak egy szaunában, ahol meztelen nők rohangálnak teljesen feleslegesen. Arról nem is beszélve, hogy egy G8-találkozóra bejutni legalább olyan nehéz, mint egy MTK-meccsre szurkolói kártya nélkül, az ott kötendő üzletet (a kézfogás) meg hagyjuk is, tök feleslegesen idegesítjük magunkat vele.

A másfél órás játékidőbe nagyjából 88 erkölcsi tanulság és fontos üzenet fért bele, kezdve azzal, hogy a Család A Legfontosabb, folytatva azzal, hogy Ha Hiszel Magadban, Eléred a Célodat, vagy Soha Ne Add Fel, illetve Lehetsz Más, Az Nagyszerű és Ha A Gyereked Kövér, Írasd Magániskolába, Ott Nem Csúfolják. A mellékszereplők közül a legmostohább sors a kisvállalkozó feleségének jut, aki folyamatosan gyereket nevel és főz, de megkapják a hatvanéves nők is (el kell őket hagyni egy jó dugásért) is, és a multik cégvezetői, akik mind nyomorult seggfejek, hiszen tönkre akarják tenni a kisembert.

Vince Vaughn pontosan azt a száraz humorú, faarcú fazont hozza, amit a filmjeiben szokott, Dave Franco viszont rémesen idegesítő az együgyű alkalmazott szerepében, a poénjai fáradtak és alpáriak, szegény Tom Wilkinson pedig nem tudom miért vállalt el egy olyan szerepet, amiben csak azt kell hajtogatnia, hogy szeretne már végre eszméletlenre dugni valami nőt. Az Üzlet bármi áront csak Berlin- és Apple-rajongó nézőknek ajánljuk, ők viszont nem fognak csalódni.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!