Ryan Reynolds baltás gyilkosnak is unalmas

A hangok az a film, amiben Reynolds, az amerikai filmipar egyik nagy ígérete, az A-lista felé igyekvő, de az utolsó pillanatban mindig elhasaló, klasszikus hollywoodi sztárvonásokkal rendelkező derék színészember megmutathatta volna, hogy tud ő más is lenni, mint keményen néző akcióhős. Hát, nem tud.

A film egy skizofrén, az életét mindenféle hangok irányításában töltő melósról szól, aki egy kisvárosi fürdőkádgyárban dolgozik, és első ránézésre csak ártalmatlan bolondnak tűnik, kicsit lassú, mint Forrest Gump, és legalább olyan segítőkész is, báván vigyorog mindenkire, és minden bizonnyal az ízetlen munkahelyi tréfák célpontja is, bár ebből nem mutatnak semmit, csak érzékeltetik kicsit. Jerry egy felnőtt testben élő gyerek, akinek egy régi trauma annyira beütött, hogy az agyában kicsit összekuszálódott a huzalozás, és ha nem szed gyógyszert, akkor a skót akcentussal káromkodó macskája, és egy déli farmer hangján megszólaló kutyája mondja meg, mit tegyen (később meg még más hangok is, de nem rontóckodunk).

A macska viszont egy rohadék, Jerry erőszakos énje, a tanácsait nem szabadna megfogadni, különösen azokat nem, amiket a kissé kihívóan viselkedő Fionával, a könyvelésen dolgozó angol csajjal (Gemma Arterton) kapcsolatban ad, de hát Jerry nem normális, így elszabadul a pokol, amiből látszólag még kimászhatna valahogy, hiszen egy gyilkosságot minden rendes fekete komédiának szánt filmben meg lehetne úszni (lásd: Ronda ügy), de Jerry agyában a madzagok még jobban összekuszálódnak, és elindul a lejtőn, ahonnan már nincs visszaút.

Ennyit ér

Rotten: 71%

Metacritic: 58/100

IMDb: 6,3/10

Index: 4/10

Az ötlet egyébként nem lenne rossz, a képi világ, az eltúlzott kisvárosi nyugalom pasztellszínű képsorai szépek. Ezeket, rém ironikusan, pont akkor látjuk, amikor Jerry nem szedi a bogyókat, amikor viszont igen, akkor a lakása már teljesen másképpen néz ki, úgy, hogy oda épeszű ember be nem tenné a lábát, egy tisztaságmániás meg idegösszeomlást kapna hat másodperc alatt. Ha ezt a kettősséget, illetve Jerry két személyiségét, a szerethető, jólelkű bolondot és a vérszomjas állatot sikerült volna jobban kidolgozni, az sokat segített volna a filmen, így viszont csak egy befejezetlen ötletnek tűnik.

Reynolds nem olyan nagy formátumú színész, aki egy ilyen melót el tudna vinni a hátán, Arterton és a dettó Jerry vágyálmát megtestesítő Anna Kendrick pedig nem tud segíteni neki, legfeljebb a közös jeleneteiket emeli az átlagos fölé. És igen, Kendrick ebben a filmjében is énekel, ezt a rajongók miatt mondom, akik amúgy sem fogják kihagyni A Hangokat sem. A legjobb jeleneteket a Jerry pszichiáterét alakító Jacki Weavernek köszönhetjük, mellette mintha Reynolds is megemberelné magát, és igyekszik felnőni a feladathoz, de sajnos ez nem tart sokáig.

A forgatókönyv kissé széteső, a sztori annyira nem csavaros, hogy ne lehessen kitalálni Jerry egyre eszementebb tetteinek következményeit. Horrornak nem elég ijesztő, komédiának nem elég vicces, drámának meg pláne nem nevezhető. Reynolds egyetlen, igazán értékelhető teljesítménye a filmben, hogy az állatok hangját is ő adja, ebből legalább kiderül, hogy szinkronszínésznek bármikor elmehet, még akkor is, amikor már a kockahasa és vésővel faragott álla nem elég ahhoz, hogy szerepet kaphasson.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!