Az első női rendezőt keresik a Marvelnél
![470729662](https://kep.cdn.index.hu/1/0/840/8403/84039/8403943_146b437203ea0b6955c1e96b12cc921f_wm.jpg)
A Wrap úgy tudja, hogy a Marvelnél Ava DuVernayt szemelték ki két nagyjátékfilm rendezéséhez is. DuVernay per pillanat az egyik legfelkapottabb rendező, köszönhetően a rengeteg díjra jelölt Selmának. A afroamerikai rendezőnőnek a Black Panthert és a Captain Marvelt szánják a stúdiónál, ezzel egyszerre lehet az első fekete és az első nő, aki Marvel-filmet készíthet. A bejelentés időzítése nem lehet véletlen, hiszen pont a napokban közölte a American Civil Liberties Union emberjogi szervezet, hogy vizsgálatot követel az amerikai film- és tévéiparban, mivel az szerintük szándékosan túl kevés nőt alkalmaz.
Tényleg nehéz elmenni amellett, hogy a Black Pantherben színesbőrű főhős harcol Afrikában, a Captain Marvel pedig az első női szólófilmje a lesz a Marvelnek. Így azért kicsit szerencsétlennek tűnik rögtön a kettőre bedobni Ava DuVernay nevét. Egyébként eredetileg Patty Jenkins lett volna az első női rendező, de a klasszikus "kreatív nézetkülönbségek" indokkal otthagyta a második Thor-filmet.
Rovataink a Facebookon