Woody Allen újra formában van

Bármennyire is szeretjük az egész munkásságát, azért el kell ismerni: Woody Allen mostanában nem mindig van formában. Persze csinált az elmúlt években is kiemelkedő filmeket: a Blue Jasmine és az Éjfélkor Párizsban többé-kevésbé osztatlan sikert aratott, de azért készült közben egy teljesen érdektelen Káprázatos holdvilág, a rettenetes Rómának szeretettelről nem is beszélve. 

Az új filmet, az Irrational Mant a Cannes-i Filmfesztiválon vetítették versenyen kívül. Az új filmnek már az előzetese is érdekesnek tűnt, de két dologtól is tartottam. Egyrészt Woody Allen kontextusában azért minimum összetettnek mondható egy idős férfi - fiatal nő kapcsolat feldolgozása, másrészt féltem, hogy a Joaquin Phoenix karakterében bekövetkező változást valami természetfeletti fordulat okozza majd, az meg elég lelombozó fogás lett volna. Ha nem szeretne többet tudni az új Woody Allen filmről, akkor ne olvasson tovább, csak örüljön, hogy végre megint egy jó film dobás jön a mestertől - a továbbiakban ugyanis az Irrational Man nagyszerűségéről fogok ömlengeni részletekbe menően.

Joaquin Phoenix egy kiégett filozófiaprofesszort alakít, aki alaposan felkavarja egy egyetemi kampusz életét: a lenyűgöző intellektusát nemcsak a diákjai imádják, hanem a kollégák is rágerjednek. De szinte hiába: a prof minden értelemben impotens, teljesen kiábrándult a világból és az életből, amit mit sem illusztrál jobban, mint hogy simán beszáll egy orosz rulettbe, őt egyáltalán nem érdekli semmi és senki. 

Emma Stone és Parker Posey sem, pedig ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy felkeltsék az érdeklődését. Emma Stone-nak jut a hálásabb szerep: a rendező a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a futógépes edzéshez keresett valami szórakoztató filmet, és ebben a komédiában figyelt fel a fiatal színésznőre, és arra, hogy mennyire vicces és különös karakter, akire fel lehet építeni egy filmet. (Nem mondta a címét, de valószínűleg A könnyű nőcskére gondolt.) Ez az első együttműködésükben, a Káprázatos holdvilágban nem annyira sikerült, de inkább a kevés eredetiséget tartalmazó forgatókönyvet hibáztatom ezért, mintsem a színésznőt, aki az Irrational Manben végigvezet az ártalmatlan rajongás, a megszülető kétely és az undor szakaszain, nagyon kifejező a tekintete, amint ezt a naiv diáklányt megformálja. 

Parker Poseyért tavaly a Louie szuperrandija után rajongtam, idén a Ned Rifle-ben már láttam Berlinben, amiben szintén jól játszott volt, de most egy kicsit hálátlanabb és laposabb szerep jut neki: piás, ám kikapós egyetemi tanár a maga módján kezeli az életválságát, bármire vevő, amitől egy kicsit is jobb lesz, legyen szó minőségi fűről, akciós whiskyről vagy a pocakos kollégával folytatott viszonyról. Nincs nagy karakterfejlődése a filmben, de tök jó, hogy Woody Allen is felfigyelt a munkásságára - azt mondta, borzasztóan tetszett neki ez a név, nagyon régóta vágyott arra, hogy elkiáltsa magát egy forgatáson: Parker Posey!

A hírhedt láncdohányos hírében álló Joaquin Phoenix nem vett részt a sajtótájékoztatón, és a vörös szőnyegre sem kísérte el a filmet, pedig őt aztán lehetett volna kérdezni erről a filmről és a karakterről bőven. A filozófiatanár ugyanis annyira értelmetlennek találja a saját létezését, hogy eldönti: megöl egy társadalom számára káros embert, aki nélkül jobb lesz a világ, amiben élünk. Ha esetleg ismerős ez a felállás, akkor az azért lehet, mert főhősünk teljesen rá van gerjedve a nagy orosz írókra, a Bűn és bűnhődésben meg is jelöli a vonatkozó részeket, miközben készül a tökéletes gyilkosságra. Amihez ugyanúgy talál filozófiai alátámasztást, mint amikor később kiderül, hogy mégsem volt annyira tökéletes a gyilkosság, és ennek következményei is vannak. 

Joaquin Phoenix viszont tényleg nagyszerűen hozza a karakter unott részét, és a kivirágzását is, egyszerre nagyon szórakoztató, ijesztő és lelombozó figura. Woody Allen, Emma Stone és Parker Posey a cannes-i premierre is elkísérték a filmet, és a vetítés után tartott sajtótájékoztatón a rendező arról is beszélt, hogy mindenkinek meg kell hoznia döntéseket az életében, aminek következményei vannak, akár arra nézve is, hogyan tekint az élet értelmére. Joaquin Phoenix karaktere, mint a film címe is mutatja, egy irracionális döntést hoz, aminek az ő nézőpontjából tökéletesen megvan a maga értelme.

A morális válság, és annak feldolgozása egyáltalán nem új téma, sem az irodalomban, sem a filmben, sem Woody Allen munkásságában, legutóbb a Match Pointban foglalkozott hasonló felvetésekkel. A Irrational Man szerint van a filozófia, mint blablabla, és van az élet, ahol az igazi dolgok történnek, és az életet nem a könyvek szerint kell élni. Azért a rendező a sajtótájékoztatón hozzátette: ne dobjuk ki Kant munkásságát ablakon, a kategorikus imperatívusz nélkül nem lennénk ott, ahol most vagyunk, még akkor is, ha valóban nehéz mindennapi helyzetekben alkalmazni.