Három sztár is tud szar filmet csinálni

Gyakorlatilag közutálatnak örvend Amerikában Susanne Bier legújabb filmje, a Serena. A Rotten Tomatoes-on 18 százalékon áll, amit nagyon ritkán látni, főleg egy ennyire ismert, Oscar-díjas rendező, és két hatalmas sztár - Jennifer Lawrence és Bradley Cooper esetében. A dán rendezőnő legújabb filmjét, a Második esélyt éppen pár hónapja szedtem darabokra, arra a következtetésre jutva, hogy tulajdonképpen nem szeretem Susanne Biert és nem szeretem azt az irányt, amerre filmjeivel halad. A Második esély szerintem nem jó film, de tény, hogy belőlem is elég összetett érzelmeket váltott ki. A Serena viszont ennek éppen az ellenkezője:  felejthető, semmilyen szinten nem kavarja fel az ember lelkét, és teljesen súlytalan A legtöbb kritika szerint a film egyszerűen végtelenül unalmas.

Hogy a filmmel valami nem stimmel, azt lehetett tudni, hiszen három évig nem mutatták be. Sőt úgy volt, hogy nem is kerül a moziba, de aztán mégis megvette a forgalmazás jogát a Magnolia Pictures. A Serenát közvetlenül a Napos oldal után forgatták, Cooper és Lawrence tehát teljesen össze volt csiszolódva, valami azonban ebben a filmben mégis félrecsúszott. Bier azt nyilatkozta, ő soha nem egy mainstream filmnek szánta a Serenát, a két főszereplő, - Bradley Cooper és Jennifer Lawrence miatt viszont elkerülhetetlenül az lett. Mondjuk ezt nyilván lehetett előre tudni. Ettől függetlenül éppen a két színész az, amitől ez a film mégsem fullad végtelen unalomba és csöpögős drámába, jól játszik mind a kettő, bár megtalálnia magát a szerepben inkább csak Lawrence-nek sikerül. De ez mégis felül tudja írni az unalmas, sokszor teljesen kiismerhető, és néhol sajnos kissé kínos sztorit.

Bier szerint ő már az előtt kiválasztotta a két színészt, minthogy befutottak volna, úgyhogy erősen meg kellett harcolnia értük, a szűkös költségvetés miatt. Emelett, ami nem szép dolog tőle, rajtuk veri le a film sikertelenségét. Az angol The Times-nak például azt nyilatkozta, hogy a három évvel ezelőtti forgatás óta a két színész hatalmas sztár lett, és megváltoztak. Pedig Cooper még Dániába is elment, és több helyen beleszólt a film vágásába, valószínűleg megpróbálta megmenteni a filmet. Bier állítja, a harmincas évek gazdasági válságában játszódó filmjét sosem kasszasikernek, hanem sötét szerelmi drámának szánta.

A film története nem hordoz túl sok izgalmat, szerelmi történetként indul: a jómódú, erdőbirtokos George Pemberton, aki fakitermelésből él és gazdagodott meg, talál maga mellé egy csodás, ám nála jóval bonyolultabb és okosabb nőt, Serenát, aki nem csak lelki társa, de üzleti partnere is lesz egyben. Serena azonban vonzza a bajt, ráadásul mint kiderült, lelkileg meglehetősen sérült, így a néhol röhejes szerelmi történet egyszer csak drámába csap át. Én meg csak kapkodtam a fejemet, hogy most akkor mi van? Ráadásul az még nekem, nem angol anyanyelvűnek is érződött, hogy a párbeszédek nagyon nincsenek a helyükön, Bier valószínűleg sokkal magabiztosabban rendez dánul.

Természetesen, mint azt sejteni lehet, a pár nem fog boldogan élni, már csak amiatt sem, mert a férfinak egy korábbi kapcsolatából van egy fia. Akit ugyan nem ismer el magáénak, de nem is tud túllépni a történteken. És azért sem, mert a gazdasági válság zűrzavaros világában Pembertont egyrészt nem érti meg az új körülményeket, másrészt megbízható barátai sorra kezdik elárulni, - bár az a filmből szinte egyáltalán nem derül ki, hogy miért. Ha ennél többet mondanék el, akkor gyakorlatilag elmesélném az egész filmet, úgyhogy inkább hallgatok. A filmet egyébként eredetileg nem is Bier, hanem Darren Aronofsky (Fekete hattyú) rendezte volna, ő Angelina Jolie-t akarta főszereplőnek, de aztán Bier átvette a projektet, és váltott.

Tény, hogy Biertől nem szoktuk meg ezt a témaválasztást, ennél sokkal mélyebb, társadalmi vonatkozású, lelki tépelődést okozó történetekhez szokott nyúlni. Mint amilyen az Egy jobb világ, amiért megkapta az Oscar-díjat. Tépelődés mondjuk van ebben is, de ez inkább Lawrence játékának, semmint a rendezésnek köszönhető. És az is tény, hogy Serenán kívül más karakter szinte egyáltalán nincs kidolgozva a filmben, és néha úgy történnek hirtelen váltások egy-egy szereplő jellemében, mintha áttértünk volna egy másik filmbe.

Összességében azonban a Serena bár rossz, de nézhető film, a 18 százalékos értékelést nem értem. Nem kínos, nem kirívóan béna a rendezés, nem teljesen érdektelen a sztori, és kifejezetten jók a színészek. Egy szombat délutáni mozizásra egy kis kukoricával szerintem éppen megteszi.