Senki sem törődik a szörnyekkel a Közel-Keleten

A sci-fi látványosan a 21. század egyik legkedveltebb műfaja eddig, a dollárszázmilliós szuperhősöktől a low budget indie filmeken át látszólag minden harmadik rendező hasonló projekteken gondolkodik. Így volt ezzel Gareth Edwards is, aki öt éve alig fél millió dollárból megcsinálta a Monsters című sci-fit, aminek köszönhetően egyből a hollywoodi pénzfa tetején találta magát, és rögtön olyan blockbusterek hullottak az ölébe, mint a Godzilla vagy a Star Wars. Ezért is várta mindenki annyira, hogy ekkora kritikai siker után mire képes a stúdió a Monsters folytatásával, de a nagyfiúk között játszadozó Edwards helyett az eddig leginkább tévésorozatokban dolgozó Tom Green rendezésében.

Nem kis felhördülést okozott, hogy az első Monsters lassú, road movie-szerű stílusát a Sötét kontinensben közel-keleti háborús helyzetre cserélik. Hogy egy egyszerűbb példával érzékeltessük a váltást:

Képzeljük el, hogy az új Mad Max hatalmas sikere után a következő film egy egyszemélyes kamaradráma lenne Tom Hardyval, amiben semmi más nem lenne, csak hosszú belső monológok a szerelem utáni sóvárgásról.

Ugye ez mennyire borzalmasan rossz, már-már öngyilkos ötlet egy sikerfilm folytatására? Na, a Vertigónál úgy gondolták, hogy egy hasonlóan szélsőséges váltás jót tesz az éppen épülő franchise-nak. Hát nem tett.

Űrdzsihád

A Sötét kontinens az első film után játszódik 10 évvel, a Földre érkező idegen lények pedig valahogy megvetették a lábukat a Közel-Keleten is. A történet egy kisebb osztag életét követi végig a főhősön keresztül, aki a kilátástalan detroiti életből menekül a háborúst játszani sokadmagával. Ebből elég hamar kiderül, hogy

A háborút azonban nem szörnyek, hanem ugyanúgy emberek ellen vívják, vagyis az esetek túlnyomó többségében az első filmhez képest mérföldekkel jobban kinéző lények tényleg csak biodíszletnek vannak a filmben.

Alapvetően ezzel a koncepcióval még nem is lenne semmi gond, az első filmben is csak a hátteret adták a szörnyek, de amíg az egy kedvelhető road movie volt, ez egy bántóan középszerű háborús film, totál jellegtelen karakterekkel, elnyújtott montázsokkal és pár erőltetett metaforával arról, hogy valójában mi emberek vagyunk a legnagyobb szörnyetegek. A film csúcspontjai ráadásul mind a szörnyekhez köthetők, akik legalább feldobják valamennyire az ezerszer látott amerikai macsó kliséket.

Nem is az a baj, hogy a Sötét kontinens csak egy sokadik háborús film földönkívüli csavarral, hanem az az elvesztegetett potenciál, ami ebben az ötletben rejlett. Az olyan apró részletek, mint amikor egymásnak engedtek egy bulldogot és egy kis szörnyecskét, vagy amikor véletlenül elcsaptak a terepjárójukkal egy gepárdszerű lényt. Ezek a kicsi nüanszok segítettek abban, hogy egyáltalán képes legyek végignézni a filmet, ami egyszerűen nem akart tudomást venni arról, hogy az emberek háborúján kívül sokkal érdekesebb dolgok is történnek a környéken.

Kik ezek a lények? Mennyit fejlődtek 10 év alatt? Hogy kerültek Mexikóból a Közel-Keletre? Mi a céljuk? Milyen terveken dolgzoznak a kormányok a helyzet kezelésére? Hogyan lehet hasznosítani ezeket a lényeket?

Csak pár kérdés, ami egy ilyen sci-fi esetében felmerül az emberben, de válaszokat elvétve, vagy egyáltalán nem kaptunk. Na, nem mintha az előző film ezzel annyira próbálkozott volna, de itt mégis csak hadászati szempontból kerülünk bele a téma közepébe, legalább minimális pluszinformáció jól jött volna.

Mindezek fényében a Monsters: Sötét kontinens sajnos egyáltalán nem jó film, talán csak a háborús filmek fanatikusai találnak benne olyan részeket, amik alapján közepesen szórakoztatónak tűnhet. Ettől még érdemes tovább bővíteni az univerzumot, mert a földönkívüli lényekkel való együttélés (tehát nem mészároljuk le őket az első adandó alkalommal, de ők sem akarják kolonizálni a bolygót) kifejezetten érdekes, sok-sok történetet és nézőpontot elbíró koncepció, aminek lehet inkább a tévé a megfelelő felület a mozi helyett. Mert az látszik, hogy másodjára valami nagyot akartak, de gyenge színészi játékkal, ezerszer ellőtt klisékkel és ellenszenves szereplőkkel nem lehet igazán maradandót alkotni.