Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMValami követ, és nem hajlandó megállni
Magyarország általában ki szokott maradni az olyan finomságokból, mint a Valami követ (eredeti címén It Follows) című horrorfilm, ami sorban söpri be az elismeréseket, kritikai dicséreteket és a saját magához képest tisztességes mennyiségű pénzt a mozipénztáraknál, de mégis annyira más, mint a többi amerikai horrorfilm, hogy csoda, hogy nálunk is moziforgalmazást kapott.
A Valami követben ugyanis nem egy szörny vagy egy szellem üldözi a tiniket, hanem valami furcsa lény, ami szexszel terjed, mint egy nemi betegség: nem sokkal utána megjelenik az áldozat közelében egy figura, aki lassan, de biztosan és határozottan elkezdi őt követni. Néha úgy néz ki, mint egy idegen, néha pedig úgy, mint egy rokon. Mások nem látják. Csak az áldozat, akinek nem szabad hagynia, hogy ez a valami elkapja.
David Robert Mitchell filmje sokkal jobb, mint amilyennek hangzik, mert nem az olcsó ijesztgetésekre megy rá, hanem nyomasztó, paranoiás hangulatot teremt, amitől egy percre nincsenek biztonságban a szereplők, de mi sem tudhatjuk biztosan, hogy az a messzi figura a kép szélében egy statiszta, vagy maga a tinikért sétáló halál. Vér és erőszak szinte nincs is a filmben.
Most a forgalmazótól kaptunk egy jelenetet a filmből, ami elég jól megmutatja, hogy mennyire félelmetes, még így a környezetéből kiragadva is:
A Valami követ június 25-én kerül a mozikba a Vertigo Média forgalmazásában.
Rovataink a Facebookon