Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEddie Redmayne nőként hajt az Oscarra
A dán lány című drámáról eddig is sejtettük, hogy komoly esélyekkel indul majd a következő Oscar-díjkiosztón, de az első előzetessel ez már egészen biztos lett. Először is Tom Hooper, A király beszéde és a Nyomorultak rendezője készítette, másrészt Eddie Redmayne, az előző évi nyertes játssza benne a főszerepet, harmadrészt pedig a transzneműség mostanában eléggé nagy figyelmet kapó témájáról szól.
A film Lili Elbe igaz történetén alapul, aki Einar Wegenerként született, de 1930-ban bevonult egy párizsi klinikára egy akkor különösképpen veszélyes nemváltó műtétre. A felesége (a filmben Alicia Vikander) támogatta mindenben.
Az előzetes gyakorlatilag összefoglalja Lili történetét, és megmutatja, hogy Hooper szinte semmit sem veszített abból a látványos stílusából, amit A király beszédében is megmutatott. Redmayne és Vikander mellett olyan színészek tűnnek fel a filmben, mint Amber Heard, Matthias Schoenaerts és Ben Whishaw. A magyar premier 2016. január 28-án lesz.
Rovataink a Facebookon