Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVin Diesel a legjobb Vin Diesel
Az utolsó boszorkányvadász című Vin Diesel-film kritikája
További Cinematrix cikkek
Zombik, vikingek, vámpírok, robotok, csak pár nagyon felkapott tévés-filmes téma az elmúlt évekből. A mozi mellett már a tévében is a legjobb éveit éli a sci-fi és a fantasy, egyedül a klasszikus boszorkánytörténetek nem tudnak valahogy megmaradni évek óta, pedig voltak próbálkozások. Az utolsó boszorkányvadász ismét kísérletet tesz, hátha Vin Diesel képes lesz menővé, szexivé, látványossá tenni a műfajt. Ez ugyan nem sikerült, de annyira jól játszotta Vin Dieselt, mintha csak maga Vin Diesel lett volna.
Az utolsó boszorkányvadász egy furcsa szerzet, mert a rebootok, adaptációk és remake-ek világában megpróbálkozik azzal, hogy mindenféle korábbi alapanyag nélkül épít fel egy új világot, hátha siker esetén franchise-t lehet köré építeni. Ehhez segítségükre sietett Vin Diesel, akiről közismert, hogy hatalmas Dungeons & Dragons-rajongó, ami a legismertebb papíralapú szerepjáték az Egyesült Államokban. A készítők Diesel filmbeli karakterét konkrétan Diesel szerepjátékos boszorkányvadász karakteréhez igazították, így létrejött a világ legmetább filmes megoldása:
Wow.
A szemétkedést félretéve, ez még egész jól is elsülhetett volna, ha mondjuk Vin Diesel karakterét nem Vin Diesel alakítja. Mert valljuk be, Diesel elég egydimenziós színész, valahol Jason Statham és Dwayne The Rock Johnson pankrátor között, aki állati menőn tud ölni, ugrani, robbantani, vezetni és cinkosan rámosolyogni a mit sem sejtő szűzlányokra, de ennél összetettebb dolgokra nem igazán képes. Ebben a filmben sem próbálták meg a képességei határait feszegetni, így hiába van pár egész jó ötlet Az utolsó boszorkányvadászban, alapvetően csak a következő Vin Diesel-akciófilm, semmi több.
A film lényege nagyjából annyi, hogy 800 évvel korábban Vin Diesel és társai elindulnak legyilkolni a főboszorkányt, aki pestissel tizedeli az embereket. Nehezen, de ez végül sikerül a felnyírt, hosszú hajú és szakállú (!!!) Vin Dieselnek, cserébe bosszúból halhatatlanná teszi a boszi. Mielőtt túlságosan beleélhettük volna magunkat a lángoló karddal öldöklő Viking Dieselbe, a történet átugrik a jelenbe, és onnan nem is mozdul tovább. Sajnos.
Sajnos, mert hiába ócska sokszor a CGI, a film kezdő momentuma legalább egyedi, mintha a True Detective első évadának utolsó részét kombinálták volna a Trónok harca lángoló kardos harcosával. A jelen ezzel szemben dögunalom, mert hiába tér el annyiban a valóságtól, hogy vannak boszorkányok, akiket megtűr az emberi társadalom, a két faj (?) együttélése csak minimális szinten van bemutatva, pedig pont ez lenne az érdekes. Helyette Vin Dieselről nagyon hamar kiderül, hogy ő a boszorkányok Pengéje.
Ez már sajnos az a Diesel, aki pont ugyanúgy néz ki, mint bármelyik másik filmjében, a szinkronhang most is dörmög, és csak úgy repkednek a félig vicces egysorosok. Láttuk, ismerjük, de köszönjük, ennél több kell, hogy tényleg érdekeljen is a film. Arról nem is beszélve, hogy meg sem próbálták Kauldert legalább külsőleg badassé tenni, pont úgy néz ki végig, mint ahogy Vin Diesel oviba megy a gyerekért. Penge legalább tényleg nagyon penge volt talpig bőrben a fura friszkójával.
Ennyit ér
Index: 6/10
IMDb: 8,2/10
Metacritic: N.A.
Rotten Tomatoes: N.A.
Port.hu: 10/10
Szerencsére kicsit feldobják a hangulatot a megint kedves öregurat játszó Michael Caine-nel és utódjával, Elijah Wooddal, majd azzal a lendülettel el is merülünk a film univerzumának titkos gittegyletében, a magyarul iszonyat röhejesen hangzó Kereszt & Baltában. Ez a szervezet rendőrködik a boszorkányok fölött, ha valaki nagyon ugrál vagy nagyon varázsolgat, akkor jön a Kaulder, és helyre lesz rakva. Kauldernek pedig mindig van egy társa, akit mindig Dolannek hívnak, Caine a harmincötödik, Wood a harminchatodik Dolan. Ennél többet nem kell és nem is fogunk nagyon megtudni a szervezetről, ráadásul a készítők valamilyen érthetetlen módon a film közepéről szinte teljesen lehagyták Woodot, akinek baromi jól állt, hogy most végre nem megszeppent lúzert vagy törékeny nyikhajt kell alakítania. Helyette a Trónok harcából ismert Rose Leslie került előtérbe, akiről egyszerűen nem tudtam a film végéig sem eldönteni, hogy baromira idegesített, vagy csak én nem vettem le rendesen a karakterét.
A tökéletes középszerűség és biztonsági játék a bajom Az utolsó boszorkányvadásszal.
- A 16-os korhatár miatt pár jump scare-en kívül nem igazán durva, miközben nem is tud mese lenni, mert ahhoz Vin Diesel túl coolnak tűnteti fel magát.
- A CGI egyes részeknél nevetséges, máskor meg kifejezetten ötletes.
- Az ismétlődő poénok fárasztóak, de néha meg előbukkan egy-egy felröfögős jelenet.
- Vin Diesel nagyon Vin Diesel, Elijah Wood meg csak kicsit Elijah Wood.
- És úgy alapvetően semmi gondom nincs a filmmel, de pár órával vetítés után már keményen kell koncentrálnom, hogy konkrét jeleneteket hozzak fel.
Egyszer nézhető.
Ezzel a borzalmas közhellyel lehet most tényleg a legjobban leírni egy filmet, nincs jobb. Dicséretes, hogy valakik még próbálkoznak eredeti ötlettel és történettel, de úgy nincs semmi értelme, hogy az egészet hiteltelenné teszik egy olyan markáns jelenléttel rendelkező akciósztárral, mint Vin Diesel. Egyébként nincs bajom vele, csak a Riddick-filmeken kívül képtelen vagyok ráhangolódni bármire, amiben szere,pel, hiszen mindenhol ugyanazt csinálja, ugyanúgy, ugyanúgy kopaszon, megborotválva, ugyanazokkal a poénokkal. A többiek meg nem veszik hátukra a dolgokat, Elijah Wood kevés, Rose Leslie kicsit furcsa, Ólafur Darri Ólafsson meg egy gonosz a sok közül.
Lehet, nem tett jót a filmnek, hogy Timur Bekmambetov helyett Breck Eisnerhez került a rendezés, majd a Diesel szerepjátékos karaktere által inspirált forgatókönyvet kétszer is átíratták másokkal, hogy aztán Paul Walker halála miatt csúszó Halálos iramban 7 miatt elcsússzon Az utolsó boszorkányvadász forgatása is. Ehhez képes egész tisztességes a végeredmény, de kötve hiszem, hogy a franchise-filmekkel tömött piacon most annyira szükséges egy Vin Diesel vezette, semmilyen sajátos hangulatot, látványt, vagy ötletet nem tartalmazó boszorkánymese. Majd a ha Witchert rendesen megfilmesítik, akkor visszatérhetünk a témára.
Rovataink a Facebookon