Hagyjátok végre békén a gyerekeiteket!

Sosem voltam kisherceg-rajongó, most sem vagyok, és a gyerekeimnek sem olvastam fel még soha, pedig már beleférne. A kis herceggel, azt hiszem, egy életre megvagyok, gyerekkoromban ugyanis, amikor hétfőnként még nem volt tévé, állandóan A kis herceget hallgattam mesekazettán. Szerintem most is tudom kívülről az egészet, és a mai napig nem értem, miért nem vettek nekem több mesekazettát a szüleim. Legjobban a „fölnőttek” szó idegesített, néha gyerekként is úgy éreztem, hogy odamegyek a magnóhoz, és belekiabálom, hogy „nem fölnőttek, hanem felnőttek!”. (Rónay Györgytől ezúton is elnézést. Egyébként úgy tudom,  2015-ben   négy új fordítás is készült, köztük Dunajcsik Mátyásé, ami sokkal közelebb áll a mai gyerekek nyelvezetéhez.)

Ráadásul a sztori is inkább „fölnőtteknek” szól ugye. Az én nyolcéves gyerekem például egyáltalán nem érti, hogy:

• Miért mondja a kis herceg a dobozra, hogy bárány, mikor az egy doboz?
• Miért olyan rosszak a felnőttek, hiszen akiket ő ismer azok jó fejek?

De ez a cikk persze nem a könyvről szól, hanem a filmről, úgyhogy rögtön át is térek arra, hogy iszonyúan jól ki van találva. Nem a klasszikus sztori érzelgős feldolgozása – amitől tartottam –, hanem egy kislány története, aki többéves ridegtartás után végre felfedezi, milyen is gyereknek lenni. Az anyuka saját hite szerint mindent a gyerekéért tesz, egyetlen célja, hogy bejuttassa őt a környék legjobb iskolájába, hogy kiváló felnőtt váljon belőle. A kislány is ezt szeretné, legalábbis addig teljesen biztos ebben, amíg meg nem ismeri a szomszédban lakó öreg pilótát, aki egy olyan világba repíti el, ami eddig teljesen ismeretlen volt a kilencéves kislány számára. A mese és a játék az anyja szerint ugyanis teljesen fölösleges dolgok, aki érvényesülni akar az életben, annak muszáj állandóan tanulnia. Az anyja szerint barátokra sincs szüksége, hiszen egyedül kell majd megállnia a lábán.

Ez például az én gyerekemnek egyébként nehezen értelmezhető volt (Miért nincs senkinek barátja? Miért szomorúak a felnőttek?), de láttam, hogy dolgozott rajta a feje rendesen.

A történet szerint az öreg pilóta meséli a kislánynak a kis herceg történetét, és mindazt, amit tőle hallott, amikor találkozott vele a sivatagban. A lány először lelkiismeret-furdalást érez, hogy egy mesére pazarolja az idejét a matek helyett, de aztán engedi, hogy magával ragadja a történet, miközben összebarátkoznak a bácsival. Az anyukának persze nem tetszik a viszony, de hiába tiltja el a pilótától, a kislány elindul, hogy megkeresse a kis herceget. Itt kezdődik igazán a történet, és nagy gratula a film készítőjének – aki egyébként a Kung Fu Panda rendezője, Mark Osborne –, hogy folytatást írtak a sztorihoz, ráadásul nem is akármilyet.

Még ha néhol túl is van tolva, a film tényleg egy nagyon szép történet lett, főleg nekünk felnőtteknek arról, hogy hagyjuk már békén a gyerekeket gyereknek lenni és játszani. Lelkileg egészséges felnőtt (vagy a felnőttek szavával élve hasznos) ugyanis nem a különórák hadától, hanem a szabadságtól és – bármilyen szentimentális, mondjuk ki – a szeretettől lesz valaki.  

A film egyébként olyan, mint a könyv: szép és finom. Gyönyörűen animált részekkel – technikailag elég élesen kettéválik a film és az eredeti mű története, ami szintén jól lett kitalálva. Tényleg rengeteg sok pont, amiért megpróbáltak kivételesen valami nagyon szépet a gyerekek elé tenni, és a film úgy tud izgalmas lenni, hogy nincs benne egyetlen idétlen poén sem (nem mintha bajom lenne az idétlen poénokkal).

Sokan hasonlítják egyébként hangulatában A Lego-kalandhoz – csodálkoznék, ha ez is ennyire népszerű lenne, de majd meglátjuk. A sok dicsérgetés mellé azonban ismét megjegyezném, hogy a nyolcéves gyerekem nehezen követte a történetet, és szerintem nem is túlzottan értette a film második részét, ahol a kislány egy meglehetősen rideg, gonosz és utópisztikus világban bukkan újra a kis herceg nyomára. Úgyhogy hiába a hatos karika, már csak az alapmű miatt is inkább tíz év fölött ajánlanám a filmet, afölött azonban bárkinek.

Volt viszont egy olyan dolog, ami nekem fel sem tűnt, hanem a lányom jegyezte meg a mozi után, miszerint

Logikus, hiszen a könyvben sincs, ott is minden szereplő köznéven fut: kígyó, rózsa, róka, így a filmben is csak kislány van, meg anyuka meg bácsi. Engem végleg megvettek a film készítői azzal, hogy még erre az apró részletre is figyeltek.