Hozd el anyádat is!

Kritika az Anyám és más futóbolondok a családból című magyar filmről

2015.11.07. 16:39

Lassan 15 év telt el a Chico, és majdnem 20 év a Bolse Vita óta, úgyhogy talán ideje is volt, hogy Fekete Ibolya ismét a saját szűrőjén keresztül vizsgálja meg a kisember és a történelem viszonyát. Ráadásul most eggyel tovább is ment, és saját anyjának a történetét dolgozta fel az Anyám és más futóbolondok a családból című új filmjében.

Huszonhétszer költözött, persze, hogy film készült róla - ezt írtuk, amikor a film első kockáit megláttuk, mert az Anyám koncepciója ígéretesen hangzott, a kis szpotok alapján is úgy tűnt, hogy egy bohókás XX. századi történetet kapunk, aminek én személy szerint mindig örülök, mert alig valamit éltem a “rövid huszadik században”, ezért minden személyes történetet szívesen fogadok. 

A film első fél órája nem is okozott csalódást: jól működik a személyes szál, a 92 éves anya és az 52 éves lánya kapcsolatának minden percén érződik a megéltség, és jól is működik együtt Básti Juli és Danuta Szaflarska. A 101 éves lengyel néni nagyon jó figura, és Ónodi Eszter a tőle telhető legjobbat nyújtja a szinkronizálásakor, de sajnos még így is érezni, hogy nem a saját hangján szólal meg. Ettől még a demens anya és az egyre türelmetlenebb lány borzasztó szórakoztatóan beszélget, bármennyire is kényelmetlenül hangzik ez, de vannak teljesen átélhető jeleneteik is. Az anya összefüggéstelenül, de nagyon szépen beszél a régi szép időkről, miközben fogalma sincs arról, hogy ki ez a nő, és hogy most melyik háború van éppen. Ezzel az Anyám az első akadályát máris jól vette: nem lett szentimentális vagy érzelgős a két főszereplő bemutatása, így aztán szívesen hallgattam a kissé zavaros elbeszélést az életükről. 

Szertelen és játékos az Anyám első félórája, ami alatt azt értem, hogy amikor azt halljuk, hogy a nagyapa megszöktette a nagymamát, azt pont egy olyan komikus jelenetben látjuk, ahogyan egy gyerek ezt el tudja képzelni, hiszen csak öregen ismerhette a nagyszüleit, így két idős embert látunk szaladgálni egy létrával a  burleszkszerű képkockákban. Trianon tragédiáját is egy mókás, Monty Pythont idéző ábra illusztrálja abban a beszélgetésben, amikor arról elmélkednek, hogy akkor most jön-e majd Erdélybe a debreceni posta ugyanúgy, ahogy eddig. (Nem.)

Az archív jelenetek filmbe illesztése is viccesen sikerült: Anya öccsét, Tóth Lambertet az első világhàborús fronton, Ónodi Esztert a harmincas évek Nyugati pályaudvarán is láthatjuk, sőt, amikor Gáspár Tiborral, későbbi férjével éppen azon vitáznak, hogyan tudnának megházasodni a vallási különbözőségeik ellenére, még egy Karády-filmbe is bele vannak montírozva. A következő képen már azt látjuk, ahogy a temetési ruhájukban állnak az oltár előtt, a házasságukat ellenző apa halála után ugyanis rögtön egybekeltek. 

Talán ebből is látszik milyen pimasz az Anyám a saját magánmitológiájával szemben, a film végére sajnos azt is megértjük, hogy miért: a valós figuráról mintázott szereplők közül ma már senki sem él. És sajnos ez a kezdeti lendület is elfogy akkor, amikor a rendezőnő gyerekkori figurája megjelenik a filmben, mintha az anya élete könnyebben parodizálható lenne, és a rendező a sajátját már kevésbé tudná ennyire lazán és természetesen előadni. A rendező tehát csak felnőtt változatában, és csak a keretsztoriban jelenik meg, a visszatekintésekben csupán egy távoli, ám annál jelentőségteljesebb diplomaosztóra futja csak. De nem is ez az igazi gond, sajnos már előtte, a ‘44-es és ‘56-os események feldolgozásakor is kevés újdonsággal tud szolgálni a film, a légópincéket és a csengőfrászt olyan sok helyen láttuk már, gyorsan el is illan az a bohókás hangulat, ami annyira szerethetővé tette a film elejét. 

Ónodi Eszter, akit a vasárnap debütáló Aranyéletben sem lehet eléggé dicsérni, most is hozza a tőle megszokott hihetetlen színvonalat: fiatal fruskaként, vérbő kalapos dámaként és stramm anyaként is helytáll a szerepben. Egyedül talán megöregednie nem sikerül igazán, ami csak azért zavaró, mert Gáspár Tibort viszont fiatalítani nem sikerült, hiába látjuk benne, hogy ő az a fa, akire ez a szélvész asszony támaszkodhatna, csak nagyon kevés jelenetben működik ez a kémia, ezek közül is kiemelkedik a tatabányai görkorcsolyás rész, az például nagyon meghatóra sikerült. A mellékszereplőknél viszont kívánni sem lehetett volna jobbakat: Lengyel Ferenc, Spolarics Andrea, Kerekes Viktória, Bartsch Kata, Szervét Tibor is remekelnek, de még az olyan, filmjátszás szempontból amatőrnek számító szereplők, mint a költő Szabó T. Anna is tényleg nagyszerűek a filmben. Básti Juli viszont egy az egyben átlényegül Fekete Ibolyává, nemcsak külsejében, de beszédében is tökéletesen hozza a rendező stílusát, szavajárását, krákogását. Danuta Szaflarska pedig 101 évesen integetett az Urániás díszbemutatón, olyan könnyedséggel, mintha nem tudná, hogy én 2082-ben leszek 101 éves, amiről elképzelni sem tudom, hogy valaha bekövetkezik. 

Az például nagyon szívszorító, hogy a film végén már csak az anya és a lánya kettősét látjuk, ahogyan magukra maradnak, és a legkevésbé sem lesz vicces az a mondat, hogy - Neked van gyereked? - Nincs, nekem anyám van. Egészen addig ugyanis azt éreztem, ez a film nagyon tetszett volna szegény nagymamámnak, de anyukámnak egész biztosan fog, csak a befejezés egyszerű esetlensége miatt nem tudom, merjem-e ajánlani neki. Mondjuk nem tudom, milyen film lenne képes stílusváltás nélkül bemutatni azt a sok mesét, amit egy élet tartogat, és azt a suta esetlenséget, ahogyan egy kórházi ágyon egyszercsak végetér.

Pláne egy ilyen hányatatott sorsú filmben, ami a nagy filmszakmai rendszerváltásban leállt, újraindult, leállt, újraindult, és sajnos ez a végeredményen is látszik. Az Anyám és más futóbolondok ugyanis sajnos pont úgy néz ki, mint aminek két operatőre, három vágója és még ennél is több hangmérnöke volt. Nincsenek kétségeim a nézőszámokat illetően sem, ez a film anyáinknak és nagymamáinknak szól, akik talán hosszútávon majd összehoznak valami értékelhető számot a filmnek, de nem az első hétvégén, az is biztos. Megkockáztatom: három részes tévéfilmként jobban kifuthatta volna magát ez a történet, főleg hogy kiállása sokszor tévéfilmes szerénységű, talán a közönségét is jobban megtalálta volna a képernyők előtt. De végre itt a lehetőség, hogy mindenki elmenjen a nagymamájával moziba. 

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft