My name is István. Dobó István.

2015.11.11. 08:57

Ha minden igaz, a mindenevő Hollywoodi álomgyárban a képregényfilmek és folytatások mellett egy klasszikus történelmi film remake-je is elkészülhet, és nem az Arábiai Lawrence-ről beszélünk,

hanem az Egri csillagokról.

Jó, a hír forrása egyelőre csak a Bors, illetve a hellomagyarok.hu (angol nyelvű cikket erről nem leltünk a guglival), de vegyük úgy, hogy egy Scott Fales nevű, az IMDb szerint eddig csak kellékesként, boom-mikrofon kezelőként és produkciós asszisztensként vitézkedő férfi valóban megírta a film angol nyelvű forgatókönyvét, aminek a Bors szerint az Eclipse of the Crescent Moon címet adta, és tényleg filmet akar belőle forgatni valaki.

Itt álljunk meg egy szóra: az Egri csillagoknak nem kellett ezt a címet adni, mert eleve ez az angol címe, meg is lehet rendelni az Amazonról, tessék

A Bors cikke szerint a terv már régóta megvan, de a magyar producerek

titokban tartották,

de hogy miért, azt nem árulják el. A film  látványos háborús dráma lenne, a  Mel Gibson-féle Rettenthetetlen, illetve a Mennyei királyság vonalán haladva. Fales látta  Várkonyi Zoltán 1968-as klasszikusát, de az ő sztorijában nem Dobó és a vár védelme, hanem  Bornemissza Gergely útja lenne a központi téma. A büdzsét 35-40 millió dollárra (9-11 milliárd forintra) lövik be, többek között azért, mert az egri vár egy részét újjáépítenék, majd a zárójelenetben felrobbantanák. 

A Bors úgy tudja, Habis László egri polgármester is segít a film előkészítésben, a forgatás leghamarabb jövőre kezdődhet. A mozikban 2017-ben lehetne látni a filmet.

Már ha ez igaz, és nem csak egy ordas nagy kamu, amire azért valljuk be, nagy esély van.