Végre egy film, amiben Johnny Depp jó!

Vajon ellőttek már mindent a gengszterfilmek műfaján belül? Vajon Johnny Deppnek tényleg befellegzett? Vagy pont egy ilyen szerepre vágyott évek óta? Ezek voltak a legfontosabb kérdések a Fekete mise előtt, ami Whitey Bulger legendás bostoni maffiafőnök és FBI-informátor pályafutását dolgozza fel. Feltűnik benne Benedict Cumberbatch is, de hiába próbálták a készítők azzal eladni a filmet, hogy ez bizony Johnny Deppről szól, a Fekete mise alapvetően nem róla, hanem mindenki másról szól a Bulger környezetében.

A Fekete mise azért is rizikós vállalkozás, mert Whitey Bulger története alapvetően semmi olyat nem tartalmaz, amit ne lőttek volna már el korábban. Scorsese például konkrétan Bulgerről mintázta a Téglában Jack Costello ír maffiafőnök karakterét, de a Boston Magazine is elég szépen összeszedte, hogy milyen hatással volt a bűnöző különböző könyvekre és filmekre.

Johnny Deppnek viszont már nagyon kellett valami erős szerep, mert az utóbbi jó pár évben annyi érthetetlen baromsághoz adta a nevét (Transzcendens, Mortdecai, Rumnapló, bár utóbbit én kifejezetten szerettem), hogy az már kezdte aggasztani az embereket. A Fekete mise ebből a szempontból tökéletes választás:

• Whitey Bulger nem egy mesebeli figura, nem kell hozzá idióta kalapot és/vagy bajuszt hordani
• a téma komolysága végre Deppet is arra sarkallja, hogy engedje el végre Jack Sparrow karakterét és próbáljon ki már valami mást
• egy igazán ütős alakítás után akár még némi Oscar-hype is összejöhet.

Nem fog, de erről nem Depp tehet.

Csúnya emberek csúnya dolgokat csinálnak

A Bulger-sztori annyiban tér el a klasszikus maffiatörténetektől, hogy alapvetően más irányból közelíti meg a témát. Bulger egy rettegett bűnöző, aki együtt dolgozik az FBI-jal. Ez az FBI-nak jó, mert segít nekik lemeszelni a környékbeli olasz maffiát. Így a film nagyon tudatosan arra épít, hogy ezt a csak kevés esetben kidolgozott alaphelyzetet a lehető legtöbb szemszögből bemutassa. Itt van ugye Bulger, az erőszakos pszichopata, aki az emberei szemében példakép, a civileknek szörnyeteg, a rendőrségnek pedig csak egy nagyra nőtt patkány.

A forgatókönyv ezért - nagyon okosan - direkt váltogatja a szemszögeket, plusz hozzáad még egyet. A filmben szereplő karakterek vallanak és visszaemlékeznek néha, de annyira nem sikerült egyértelműen, mondjuk színezéssel vagy jobb vágással leválasztani ezt a részt a visszaemlékezésektől, hogy a legtöbbször eszembe sem jutott, hogy ezek a beszélgetések jóval a fő cselekmény után történnek.

Miközben tényleg érdekes, ahogy a korrupt zsaruk, beépített ügynökök, spicli gengszterek és tartózkodó politikusok egymásnak dobálják a labdát, valahogy még is csak azon tudtam végig gondolkodni, hogy

apám, de nézném még kicsit Johnny Deppet csúnya, kopaszodó, erőszakos állatként.

De Depp filmvásznon töltött ideje megdöbbentően kevés, és azt még mindig nem tudom eldönteni, hogy ez szándékos vagy sem. Bulger érezhetően nem túl szociális figura és történik valami olyan az életében, amitől ez még rosszabb lesz. Ezért sokkal indokoltabb lenne a John Connollyt alakító Joel Edgertont rárakni a filmplakátra, mert alapvetően az ő karaktere testesíti meg a filmben bemutatott erőviszonyok közti átkötést. Bulger egy gyilkos szarláda, de Connolly az igazi főgonosz abban a történetben, amiben lehet bármennyire is kemény Whitey Bulger, a film végig azt sugallja, hogy csak egy túl nagyképű báb, akit valakik a háttérből mozgatnak.

Kár, mert Depp jéghideg tekintete, üveges szemei, a kissé féloldalasan felhúzott felső ajka, a csálé foga, illetve a hirtelenszőkéből őszbe forduló és kopaszodni kezdő frizurája mind olyan kis apró részletek, amitől ez is csak egy kötelező habókos Depp-karakter lehetne, de itt most a színész egy ellentmondást nem tűrő, kőkemény gengsztert alakít, méghozzá kiválóan.

A másik erőssége a filmnek, hogy a bűnözők végre nem jóképű 30-asok, hanem némileg megfelelnek azoknak a sztereotípiáknak, amik az olasz és ír gengszterekre jellemzőek az előző évszázadból. Az utóbbi pár évben valamiért divat lett minden maffiafilmbe Bradley Cooper-típusú sármőröket választani még a legkisebb szerepekre is, de a Fekete mise esetében Adam Scottra is raktak teniszbajuszt, nehogy egy pillanatig is jóképűnek tűnjön. Az egyedüli kivétel talán Benedict Cumberbatch, de sajnos az ő történetét szinte teljesen elhanyagolták.

Cumberbatch egy szenátort játszik, aki nem mellesleg Whitey testvére. Kettőjük érzékeny kapcsolata akár egy külön filmet is eladhatott volna, helyette alig maradt 2-3 alkalom, amikor Depp és Cumberbatch közösen szerepel. Akkor sincs igazán kidomborítva az a kettősség, hogy egy családon belül az egyik gyerek szenátor, a másik maffiafőnök. És ezért haragszom nagyon a Fekete misére, mert az egy dolog, hogy a zseniális Deppnek pont most nem jut elég hely a képernyőn, de Cumberbatchet elpazarolni mindössze 10-20 sor dialógusra állati nagy baklövés.

Már az is baj, ha egy gengszterfilm hiteles?!

Egy-két karaktertől eltekintve a Fekete mise nagyon komolyan veszi az alapjául szolgáló könyv történetét. Ezt általában szokták szeretni, de nem mindig kifizetődő. Például a film közepén én tényleg azt éreztem, hogy na, ennyi volt a sztori, nem is rossz. Aztán rájöttem, hogy még legalább egy óra hátra van, és innentől kezdődött a lejtmenet. Kevés Depp, még kevesebb Cumberbatch és a film közepénél található potenciális lezárás után még a leghülyébb nézőnek is egyértelművé vált, mi lesz a vége az egész mizériának.

Ezért nincs is igazán katarzis a lezárásnál, nincs elégtétel és kicsit érdektelenné válik a hangulat pont akkor, ahol elvileg a csúcspontnak kéne lennie. Ezt némileg kompenzálja a kötelező lezárás utáni karakterepilógus, amiben elmondják mi történt Bulger és Connolly embereivel a valós életben. Jó kérdés, hogy megtörtént esetek mennyire számítanak spoilernek, de az mindenképpen tanulságos, ahogyan a fontos szereplők végül megkapták a maguk büntetését, vagy éppen enyhítését.

A kétórás játékidő egyébként még azért is kicsit indokolatlan, mert tényleg csak említés szinten maradt benne az a rész, hogy egyébként Bulger 16 évig bujkált a hatóságok elől úgy, hogy az FBI Most Wanted-lista második helyén volt Osama Bin Laden mögött, és végül csak 2011-ben sikerült elkapni.

Mennyivel izgalmasabb lett volna ezt az időszakot feldolgozni filmben, mint legyártani az ezredik valós történeten alapuló maffiafilmet?!

Pedig nincs, vagy csak alig akad olyan film, ami pont egy ilyen másfél évtizedig tartó menekülési időszakot dolgozna fel. Hogyan kerülte ki a zsarukat? Miből élt? Kikkel beszélt? Mennyivel jobb kérdések ezek, mint bemutatni sokadjára a korrupt kopók+spicli bűnözők+gyilkos maffiafőnökök háromszöget? Még ha az olyan komplexen is csinálják, mint a Fekete mise.

Mindettől függetlenül a film egyáltalán nem rossz. Depp parádézik, a mellékszereplők között akad pár egészen szép teljesítmény (Jesse Plemons és Joel Edgerton) és a dialógusok is úgy ülnek, ahogy kell. Különösen a film eleji jelenet Bulger és a rendőr között. De a túl sok szálat és az ügyeskedő áskálódást nem sikerült rendesen összekötni, sokszor szétesik a film és amikor már 20-25 perce nem látom a főszereplőt, akkor nagyon kéne valami, ami ott tartja a figyelmemet. Erre sajnos egy-egy színész alakítása alkalmas csak, a történet az első óra után már magát, és az egész zsánert ismétli. Sebaj, a Fekete mise is mehet a "100 gengszterfilm, amit nézz meg mielőtt meghalsz"-típusú listákba, hiszen egy fokkal sem jobb, vagy rosszabb, mint az összes többi hasonló.