A Jedi, a tesója meg a macik

Pénteken moziba kerül a Star Wars VII, az év (mit az év, az évtized!) legjobban várt filmje, aminek hatrészes előzményét hat cikkben dolgozzuk fel. Itt az első, a Baljós árnyakról írt, itt a második, amit A klónok támadásáról írtunk, itt a harmadik, amiben a Sith-ek bosszúja van terítéken, következett a negyedik, az első Star Wars-filmről , majd A Birodalom visszavágot elemeztük, és most folytatjuk az eredeti trilógia befejező részével. (Sőt, a két és feledik, A klónok háborúja sem maradt ki.)

Amikor George Lucas az első Star Wars-filmet forgatta 1976-ban, és arról álmodozott, hogy majd a folytatást is tető alá hozza, és keres egy rakat pénzt, nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy ez össze is fog jönni. Mivel a film bevételeit előre lehetetlen volt megjósolni, a szerződésébe belevetette, hogy a filmmel kapcsolatos összes ajándéktárgy értékesítésének joga őt, pontosabban a Lucasfilmet illeti, amibe a Fox simán belement, mert micsoda marhaság már az, hogy Star Wars-feliratos pólót árul valaki? A Luke Skywalker-bábukról nem is beszélve, ugye. Amikor 1980-ban kijött A Birodalom visszavág, a filmek köré felépített merchandise-ipar is beindult, és megkezdődött az igazán nagy invázió, birodalmi lépegetőtől a Millennium Falcon-maketten át a Leia hercegnő arcmásával díszített pokrócig mindent lehetett venni, ami Star Wars, a Fox kereskedelmi igazgatója meg az irodája sarkában kuporogva nyöszörgött. A film óriási siker volt, a hozzá tartozó kütyüipar még inkább, mert Lucas rájött, hogy amíg el nem készül egy újabb Star Wars-film, addig ezekkel a tárgyakkal simán fent lehet tartani a rajongók érdeklődését, és nem mellesleg a gyerekeket is rá lehet kapatni a filmekre.

A Jedi visszatér 1983-ban jött ki, bár a megszületése nem volt sétagalopp, hiszen a második film végén a főhősök szanaszét szóródtak a galaxisban, Luke és Leia a lázadók főhadiszállásán, Han befagyasztva Jabba tróntermében, ki kellett valamit találni, hogy a trilógiát lezáró filmnek legalább látszólag értelmes, koherens cselekménye legyen. A forgatás 1982-ben zajlott több helyszínen, a film rendezőjeként David Lynch és David Cronenberg neve is felmerült, de gondolom, amikor meglátták a forgatókönyvben az ewokokat, köszönték, és nem kértek belőle. Lucas választása végül Ross Marquandra esett, aki a forgatás alatt Lucas storyboardjaira támaszkodott, és nem nagyon kérdőjelezte meg Lucas és Lawrence Kasdan forgatókönyvének meredekebb jeleneteit sem, pedig nem ártott volna. 

A sztori, ha a kedves olvasó az elmúlt 22 évet egy barlangban töltötte volna, azzal indul, hogy a jedimesterségben egyre jobb Luke kiötli, hogyan lehetne Han Solót kiszabadítani Jabbától, és ehhez tervet eszkábál, kissé elhamarkodottnak tűnőt: Leia fejvadásznak öltözve beviszi Csubakkát a bazi nagy, nyálkás féregre hajazó Jabbához, Lando közben beépül a hutt gengszter sameszai közé, és amikor mindenki alszik, ketten kiolvasztják Solót, és lépnének is le, de persze EZ CSAK EGY CSAPDA VOLT, és felkapcsolódnak a villanyok, és mindenki ott röhög rajtuk, ahogy állnak középen, a félvak, félfagyott Solo, meg a két számmal nagyobb bérgyilkosegyenruhában parádézó Leia. Luke is befut, de ahelyett, hogy megjedizné a teljes pereputtyot, hagyja magát elfogni, kinyír egy bénán mozgatott szörnybábut, és másnap Luke, Csubi (avagy Chewie, igaz?) és Han társaságában egy rituális kivégzéssorozat főszereplőjeként van jelenése, Jabba ugyanis a Sarlacc nevű homokféreggel akarja megetetni őket. Nem jön össze neki, és még Boba Fett is meghal (igen, akkor úgy volt).

Innen szétválunk, a műkézzel felszerelkezett és családfájával nagyjából tisztában levő Luke Skywalker (v.ö.: Nem, Luke, én vagyok az apád!) visszamegy Yodához, hogy karakán jedi lovag válhasson belőle, de öreg mestere már igencsak rossz bőrben van a Dagobah bolygón, a mocsári gázok nem tesznek jót a szervezetnek, ezt már régóta tudjuk. Yoda a halála előtt még elárulja, hogy van egy másik jedi is, Luke meg csak nyel nagyokat, hogy ó baszki, én meg sunáztam volna a húgomat, jézus. Jó, a nemét a szellemként megjelenő Kenobi erősíti meg, kaján vigyorral az arcán, Luke meg rohan, hogy akkor ezt megbeszélje, DE közben kiderül, hogy a Halálcsillag 2.0 már majdnem készen van, de így is tud lőni, így el kell pusztítani, és ez az a pont, amikor a film az egyik szálon atomjaira hullik. 

Han és Leia az Endor bolygóra megy, hogy elpusztítsa a Halálcsillagot védő erőtér generátorát, mert azt nem erőtér védi, csak egy rohamosztagos kontingens, akiket meg a helyi lakosság, a nagyméretű plüssmacikra hasonlító ewokok simán agyonvernek kövekkel és botokkal. És igen, ez az a pillanat, ami előrevetíti az előzménytrilógia minden gyermeteg baromságát Jar Jar nyelvétől kezdve a vicceskedő csatadroidokig. Miközben Solo tábornok (!!!) és a mackók mókás hangeffektusokkal kísérve aprítják a tök felesleges páncélba öltöztetett, a célt még kisméretű lépegetővel is elvéteni képes birodalmistákat, odafent, a HCS2.0-án Luke az apjával és annak mesterével konfrontálódik, és a végén persze Darth Vaderben feltámad az apai ösztön, és a császárt kinyírja, mert az éppen a fiát veri árammal, de nagyon. Közben halálosan megsérül, és Luke sír egy kicsit, de aztán inkább elviszi magával a holttestet, mert Lando a Millannium Falcon fedélzetén a védőpajzstalanított HCS2.0-ét felrobbantja, és mindenki mehet az Endorra ünnepelni, ahol Luke és Leia konstatálja, hogy van egy olyan momentum az életükben, amiről soha senkinek nem beszélnek, Vadert elhamvasztják, amitől a holografikus jedipanoptikum egyik szereplője lesz Kenobi és Yoda mellett, és mindenki mosolyog. 

Ebből is látszik, hogy Lucas 1976 óta sem tanult meg forgatókönyvet írni, és a Jedi visszatér sikerét nem az alapanyagnak köszönheti, hanem annak a lendületnek, ami egy közepes filmet is elvitt a hátán, egészen az 572 millió dolláros bevételig.  A Jedi visszatér történetvezetése nem sokkal bonyolultabb egy faéknél, bár ez az egész trilógiára jellemző, kivéve a valóban zseniális második filmet, amiben egy C sztori is tud annyira érdekes lenni, mint a Jediben központi szerepet betöltő mackóarmageddon. A Jedi egyértelműen legjobb és legerősebb része az első szakasz, Jabba palotája és az ottani cselekmények érdekesek és izgalmasak, 1983-ban még a Rancor sem tűnt annyira gagyinak, mint mai szemmel, Jabba pedig kifejezetten jól nézett ki. Érthető, hiszen nem CGI-t használtak, a színészek nem egy teniszlabdának játszottak, hanem egy bábunak, a filmtörténet azóta is legdrágábbnak tartott bábujának, amit három ember mozgatott, és a nyála valóban ráfröccsent az ikonikus fémbikiniben flangáló Carrie Fisherre, mert vagy 2 liternyi nyálkás löttyöt tartottak a bábu fejében pont erre a célra.

A forgatókönyv elég sokat változott a munka során, eredetileg Harrison Ford el sem akarta vállalni a harmadik filmet, majd csak azzal a feltétellel mondott igen, hogy Solót kinyírják a film első harmadában. Lucas azonban hallani sem akart erről, és meggyőzte az első Indiana Jones filmnek köszönhetően az A lista elejére repített színészt, hogy jót tesz neki még egy Star Wars-film. Azt nem mondta neki, hogy a játékfigurák eladási statisztikái szerint Han Solo az egyik legkeresettebb szereplő volt, így szó sem lehetett az aranytojást tojó tyúk levágásáról. Ford maradt, így a filmben legalább két olyan szereplő is akadt, aki valóban tud játszani, mert Mark Hamill képességeit botorság lenne felértékelni – neki tényleg hatalmas szerencséje volt Luke szerepével, amit soha nem is titkolt. Lucasnak is mákja volt azzal, hogy ugyan a kritikák egyöntetűen a trilógia leggyengébb darabjának tartották a filmet, nem húzták le annyira, hogy elvegyék a nézők kedvét tőle (mintha ez  egyáltalán lehetséges lenne egy virtigli Star Wars-fan esetében). 

Pedig  volt miért aggódnia. Az akciójelenetek, különösen az első 40 percben látottak kiválóan működnek, és tulajdonképpen az ewokokkal forgatott részeken kívül ilyen téren semmi baj nincs a filmmel. Az egyértelműen gyerekekre szabott endori dzsembori viszont kiábrándító volt, és ami a legnagyobb baj: a gyerekek sem szerették. A ewokok soha nem jutottak olyan magasságokba, mint a franchise többi karaktere, minden eladott mackóra legalább ezer másik kegytárgy jutott, és pont az a szegmense mondott csődöt a marketinggépezetnek, amitől a legtöbbet várták. Lucas később azzal magyarázta a macikat, hogy a vietkongokról mintázta őket, akik primitív fegyvereik ellenére legyűrték a technológiailag jóval fejlettebb amerikai haderőt, de erre már mindenki csak legyintett, ahogy arra is, hogy az univerzum legelitebb harcoló alakulatainak számító rohamosztagosok nem tudtak mit kezdeni pár, fadarabbal hadonászó plüssmacival. 

Amit viszont megígért Lucas, azt be is tartotta. Lezárta az elvarratlan szálakat, a film vége happy end, mindenki elégedetten távozhatott a moziból. A Jedi forgatókönyvírásakor már nem nagyon merült fel, hogy valaha elkészülhet a kilenc fimből álló történet előzménye vagy folytatása, így Lucas nyugodtan gondolkodhatott végleges lezárásban, márpedig mi nem az, mint a máglyán elégetett Darth Vader? A filmet elnézve egyébként nem hiszem, hogy ne lett volna senki, aki a HCS2.0 láttán ne legyintett volna, hogy ne már, baszki, tényleg megint egy bolygórobbantó halálosztó gépezetet kell kiiktatni? A Jedi visszatér (ami egy ideig A Jedi bosszúja címen futott, még plakátot is kapott) igazolta azt, amit mindenki sejtett: Lucas ötletgazdának jó, de karakterépítés, forgatókönyvírás terén jobban tenné, ha profikra bízná a feladatokat. Az előzménytrilógiával aztán az is kiderült, hogy a rendezést sem kellene erőltetnie.

A Star Wars-franchise egy, az inspirációkat kiválóan hasznosító, nagyon jól összerakott, elképzelhetetlenül részletgazdag univerzum, ami pont attól válhatott azzá, amivé lett, hogy hagyta a rajongókat fantáziálni, regényeket írni, fanfictiont gyártani, szabadon felfedezni minden kis szarságot, amiről egy nem rajongó el sem tudja képzelni, hogy érdekes lehet, például egy nagyjából 12 másodpercre feltűnő idegen lényt, amiről konkrét Wikipédia-bejegyzések születnek. Ezt az extended universe-t, azaz kiterjesztett, nem csak a hivatalos kiadványokat magában foglaló univerzumot vágta vissza a Disney, és igyekszik arra rákényszeríteni a potenciális olvasókat, nézőket és gyűjtőket, hogy csak a hivatalos filmekkel és könyvekkel foglalkozzanak. Kár, hogy pont az álmokat akarják elvenni tőlünk.