Kamu, hogy nem lesz új Mad Max
Bár a hét elején még arról szóltak a hírek, hogy a Mad Max alkotója, George Miller hátat fordít a saját világának, és végleg kiszáll a sorozatból, most maga a filmes cáfolta híreszteléseket a Wrapnak.
![George Miller](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1082/10821/108212/10821203_9fd035c2fc5f40eec111279787f636f4_wm.jpg)
Azt mondta, egy teljesen elcseszett interjút kapott fel vele kapcsolatban a sajtó: a riporter a vörös szőnyegen faggatta New Yorkban, ám túl nagy volt a zaj, és valamit csúnyán félreértett, ami aztán jól megágyazott a pletykának.
Miller – aki az interjú alatt szörnyen fáradt volt, hiszen 27 órát utazott – így pontosított:
Azt mondtam, nem, nem az új Mad Max fog következni, amit ő úgy értett, hogy soha többé nem szeretnék már Mad Max-filmet készíteni.
Ezután azt is hozzátette, hogy ennek ellenére két Mad Max-film még simán benne van. Erről egyébként már korábban is beszélt, meg arról is, hogy mielőtt visszatérne a Mad Max túlpörgetett világába, szeretne valami nyugisabbat rendezni, amiben nincsenek speciális effektek.
Rovataink a Facebookon