A Deadpoolt betiltották Kínában

2016.01.19. 13:23

Még be sem mutatták (az örömteli nap február 11-én lesz) a mozikban, máris betiltották a Marvel legújabb szuperhősfilmjét, a Deadpoolt, amit a 20th Century Fox forgatott, és az amerikai forgalmazásban R-besorolást, azaz 18 éven felülieknek karikát kapott. A kínaiak indoka: a Deadpoolban túl sok és öncélú a káromkodás és az erőszak, ráadásul meztelenség is van benne, amit meg pláne nem lehet mutatni a kínai mozikban.

Kínában nincs olyan besorolási rendszer, mint az európai országokban vagy az USA-ban, arról, hogy egy filmet be lehet-e mutatni vagy sem, egy állami hivatal, a Sajtó- Kiadvány- Rádió-, Film- és Televízió-ügyi Hatóság dönt, és csak kétféle pecsétjük van, egy igen és egy nem feliratos.

Az amerikai stúdiók igyekeznek a hivatal kedvére tenni, hiszen a kínai piac hatalmas (2019-re várhatóan több pénzt termel majd, mint az észak-amerikai) és igen értékes, így amikor visszadobnak egy-egy filmet, azt újravágják, kiszedik belőle a sértő jeleneteket és dialógusokat, hátha úgy átmegy a szűrőn. A Deadpool esetében viszont a szöveg és az erőszakos/durva/csöcsös jelenetek annyira a történet részét képezik, hogy első blikkre képtelenség újravágni a filmet.

Még egy apróság a filmmel kapcsolatban: a Comicbook Resources szerint tuti, hogy a vége főcím után lesz bónuszjelenet, szóval tessék majd ülve maradni a felirat alatt.