Ennyire vicces szuperhőst még nem látott a világ

Tizenöt évvel ezelőtt egyszerűen elképzelhetetlen lett volna, hogy egy abszolút rétegközönség számára kultikusnak számító képregénykarakter nem csak saját filmet kap, hanem konkrétan úgy költenek rá milliókat, hogy egyszer már egy életre elásták. Pedig pontosan ez történt Deadpool esetében, aki a katasztrofális X-Men kezdetek: Farkas-ban tűnt fel, hogy aztán a készítők mindenben szétbarmolják, amiért a Marvel-fanatikusok igazán szeretik. Most viszont elérkezett az igazság órája, és nagyon büszkén jelentjük, hogy a Fantasztikus négyessel ellentétben a Fox nem baltázta el a Deadpoolt, sőt, a 2010-es évek legjobb vígjátékát rakták össze. Komolyan, a Családi üzelmek óta nem röhögtem ennyit moziban. 

Mivel a héten tervezünk egy bővebb karakterportrét, ezért Deadpool eredetébe most nem is mennénk bele bővebben, csak azzal foglalkozunk rövidebben, hogy miért is költött a Fox nagyjából 50 millió dollárt egy olyan hősre, aki mindössze 25 éve létezik a képregényekben, és Supermanhez, Batmanhez vagy Pókemberhez képest bőven B-listás.

Pedig már 2000 óta fejlesztgetik egy önálló Deadpool-film ötletét, méghozzá olyan nevekkel, mint David S. Goyer vagy Robert Rodriguez. A projekt sokáig egy helyben állt, a New Line-tól átkerült a Foxhoz, majd sikerült a 2009-es Rozsomák-filmmel Gavin Hoodnak olyan szinten megerőszakolnia a szélesvásznon frissen bemutatkozott karaktert, hogy a régóta spinoffra vágyó Fox inkább nem akart kockáztatni, és szép sunyiban elfeledkezett a karakterről. Aztán 2014-ben kiszivárgott egy 2012-es concept felvétel a tervezett filmről, és a fél internet nem csak megőrült a látottaktól, de azonnal nagyjátékfilmet követelt.

Egyrészről arra a Tim Millerre bízták a rendezést, akinek a Blur nevű stúdiója készítette a kiszivárgott tesztfilmet úgy, hogy egyben ez lett az első saját rendezése is. Másrészről a Farkas, majd a Zöld lámpás miatt nagyot égő Ryan Reynolds mindezek ellenére maradhatott ismét Wade Wilson, vagyis Deadpool szerepében. Egyedül csak ahhoz ragaszkodtak, hogy a karakter is ugyanabban az univerzumban szerepeljen, mint az X-Men. Bónuszként még abba is belementek, hogy inkább elesnek némi bevételtől, de korhatárosra csinálják a filmet, ahogy az eredeti karakterhez illik.

Jelentjük: ettől nem kell félni.

Ryan Reynolds még saját magát is leoltja

Deadpool egy született antihős, akinek alapvetően semmi keresnivalója az eminens köpönyegesek között. Szeret ölni (aki megérdemli), szeret káromkodni és alapvetően nem teljesen beszámítható. Persze mindennek megvan a megfelelő oka, ezt flashbackekben el is mesélik, de az igazat megvallva még az is belefért volna, ha Deadpoolt csak egy szimpla pszichopataként ábrázolják, aki azért beszél folyamatosan magában, mert elmebeteg.

Miller pont erre fókuszált rá nagyon, hogy totális ellenpólusként ábrázolja mindenki kedvenc pofázó zsoldosát. Nincs moralizálás, nincsenek túltolt érzelmi jelenetek, nincs látványos személyiségfejlődés. Van helyette egy rakás nagyon kemény poén, jó pár politikailag inkorrekt vicc, rengeteg popkult utalás és olyan meta-narráció és humor, ami egyáltalán nem jellemző a műfajra. 

Ryan Reynolds szinte ficánkol Wade Wilson szerepében, és minden korábbi kételyt eloszlatott arról, hogy igazából csak egy túl lelkes B-listás színész, aki érzi, hogy ez az egyetlen lehetősége komolyabb franchise szerepre. Minden mozdulaton és poénon érződik, hogy éveken át készültek erre a filmre, és az írók tökéletesen tisztában vannak a karakter lényegével. Ha eredetileg Deadpool egy magában beszélő torz fejű elmebeteg, akkor bizony Ryan Reynolds is az lesz. Reynolds pedig nem csak 100%-ban átérezte a szerepét, de még azt is hitelesen csinálta, amikor saját magából vagy a korábbi szerepeiből csinált viccet.

Egy hosszabb érzelmi részen kívül alig volt olyan pillanat, amit ne szétszakadva a röhögéstől töltöttünk volna, így szinte fel sem tűnt, hogy alapvetően akcióvígjátékról, és nem csak egy erősen korhatáros komédiáról van szó. Az akció Deadpool esetében végig látványos és kifejezetten kreatív, hiába érezni már most úgy, hogy bizony ez lesz 2016 egyik nagy meglepetése, azért van miken hasogatni azt a bizonyos szőrszálat.

Az egyik ilyen, hogy alapvetően a film bőven elbírta volna az "X-Menek" hiányát. Azért írjuk zárójelbe, mert a szinkron végig X-katonákként hivatkozott rájuk, meg hát Negaszonikus Tinitorpedó azért nem éppen olyan ikonikus mutáns, mint Kolosszus. Ehhez képest az ő karakterét legalább sikerült eltalálni, miközben Kolosszus nem elég, hogy az X-Men-filmek pofátlanul hanyagolt mostohagyereke, de itt még képesek voltak azt a minimális személyiségét is teljesen megváltoztatni.

Peter Raszputyin alapvetően egy csendes, egyszerű orosz parasztgyerek, aki nem beszél sokat, el van azzal, ha mások mondják meg neki mit csináljon, szeret festegetni, de cserébe hatalmas szíve van. Ehhez képest itt egy pillanatra sem engedi le a páncélját, hatalmas fejmosásokat tart a hősiesség definíciójáról és a fájdalmas, orosz akcentusos magyar szinkron miatt semmi más nem maradt belőle, mint a nagydarab buta ruszki, aki jó erős. De még a harcjelenetei is annyira ötlettelenek, hogy ha nincs a film elején egy zseniális Gyalog galopp-kikacsintás, akkor konkrétan zéró értelmét látom a szerepeltetésének azon a pár mutánsokkal kapcsolatos poénon kívül.

A Fox véletlenül belelépett a tutiba

A zene is úgy, ahogy elment, néhol kifejezetten vicces dolgokat választottak (csak annyit mondunk, hogy Wham!), máshol viszont vagy felejthető számokat vagy érthetetlen dalokat, mint a Hit The Road Jack. Morena Baccarin tökéletes párja Ryan Reynoldsnak, T.J. Miller néha még viccesebb, mint maga Deadpool, Ed Skrein azonban erősen közepes főgonosz, és különösebb ismertetőjel híján csak bővíti a nem túl kreatív szuperhősős szupergonoszok táborát, akik nagyjából hasonló képességekkel rendelkeznek, mint a főszereplő, de személyiségük nincs túl sok. Ráadásul alig 108 perc a játékidő, amit alapvetően üdvözítőnek érezhet a 2 és fél, 3 órás megafilmekhez szokott közönség, de itt most meg azt éreztük, hogy egy laza fél órát még szívesen néztünk volna ebből az ökörségből.

Ezek tényleg csak apró részletek, mert ha Deadpool több személyiségű, képregényes meta-narrációját nem is sikerült tökéletesen átültetni, 95%-ban így is megegyezik a Marvel-képregényekben megismert és szeretett Wade Wilsonnal.

A geekek nem hallanak a saját orgazmusuktól a rengeteg kikacsintás, popkult poén, na meg a hitelesen megfogott karakter, a nézők beszarnak a röhögéstől a nonstop komédia, a Fox pedig dörzsölheti a tenyerét az internetet ellepő végtelenül pozitív kritikák miatt. A botrányosan rossz Fantasztikus négyes után végre be tudták bizonyítani, hogy képesek még felvenni a harcot Marvellel, ehhez pont egy olyan karakterrel erősítettek, aki minden Marvel-fanatikus nagy kedvence. Már csak arra kell várni, hogy az idióta dumagép mégis hogyan kaphat nagyobb szerepet az egyre csak bővülő mozgóképes mutáns univerzumban, de ha Deadpool anyagilag is komoly siker lesz, akkor a jövőben képtelenség lesz távol tartani nagyok ligájától.

Ha A galaxis őrzői visszahozta a humort a szuperhősök közé, akkor Deadpool feleségül vette, aztán megcsalta két albínó gorillával, később  távolságtartási végzést kértek ellene, ő megpróbálta felkötni magát egy hullámvasútra, majd a kórházban ismét egymásba szerettek két kézvisszanövés között. Ennyire beteg, de mégis végtelenül szórakoztató baromságot még ma is ritkán látni a mozikban.

A cikknek nincs vége, ha tovább olvas, eláruljuk azt is, hogy mi lett a film vége, és ott a cikket is kommentelheti.