Csak a szexjelenet merész a Carolban

carol-13915-large
2016.02.11. 17:25 Módosítva: 2016-02-11 17:25:04
3 hozzászólás

Cannesban ünnepelték, a külföldi kritikusok imádják, hat Oscarra jelölték. A Carol valóban szép film, talán túlságosan is az. De a gyönyörű képek, a nagyszerű zene és a kifogástalan színészi alakítások ellenére sem érinti meg igazán a szívet. Valami hiányzik ebből a tökéletesre csiszolt filmből, sajnos éppen a legfontosabb.

Az alapanyaggal biztos nincs baj, mert a Carol alapjául szolgáló regényt a nagyszerű Patricia Highsmith írta, akinek olyan filmeket (pontosabban a filmek alapjául szolgáló könyveket) köszönhetünk, mint A tehetséges Mr. Ripley vagy a Kétarcú január. A Carol az egyetlen könyve, amit Clare Morgan álnéven írt, mert ez a történet megjelenésekor, 1952-ben még botrányosnak számított. A regényt személyes élmény ihlette: Highsmith fiatal korában dolgozott egy ideig áruházi eladóként, munka közben pillantott meg egy feltűnően elegáns és szép nőt. Ezt a pillanatra feltámadó vonzalmat, aminek az életben semmilyen folytatása nem lett, gondolta tovább.

Számokban

carol-poster

IMDb: 7,5

Rotten Tomatoes: 93%

Metacritic: 95

Index: 10/7

A fiatal, félárva Therese (Rooney Mara) csak sodródik, igazán nem érdekli semmi. Sem a pasija, sem a barátai, sem a munkája, fogalma sincs, hogy mit kezdjen az életével. Egy nagyáruház játékosztályán dolgozik, itt ismerkedik meg a kislányának karácsonyi ajándékot kereső Carollal (Cate Blanchett). Carol látszólag nagyon is tudja, hogy mit akar: Therese-t, így aztán egy szándékosan ott felejtett kesztyű apropóján el is kezdenek találkozgatni. Két ember messzebbről nem is indulhatna egymás felé: Carol gazdag, kertvárosi feleség és anya, magabiztos, határozott, szép. De ami ennél is fontosabb: korábbi leszbikus kapcsolatai miatt éppen válik a férjétől. Attól a férjtől, aki ebbe még nem törődött bele, bár az nem egyértelmű, hogy a feleségéhez ragaszkodik ennyire, vagy csak a családja és a társadalom elvárásainak akar megfelelni. Therese ezzel szemben még csak ismerkedik a gondolattal, hogy szerelem nemcsak férfi és nő között születhet. A férj bekeményít, Carol nem töltheti a kislányával a karácsonyt, ezért úgy dönt, hogy elutazik egy időre. Vele tart Therese is, és az úton a két nő közötti, addig csak plátói kapcsolat beteljesül. Csakhogy a férj választás elé állítja Carolt: le kell mondania a gyerekéről vagy a szerelméről.

A film mindkét női főszereplőjét Oscarra jelölték (Rooney Marát mellékszereplő kategóriában) végülis joggal: a filmben mindkét nő nagy utat jár be, amit a két színésznő visszafogott eszközökkel érzékeltet. Therese szép lassan kilép az underdog szerepből, megtalálja a helyét a munkában, és úgy általában a világban. (A film végére még vicces sapkáját is elhagyja, és majdnem olyan elegáns jelenség lesz belőle, mint amilyen Carol. Persze csak majdnem, hiszen Carolt Cate Blanchett játssza.) Carol még nála is messzebb jut: eleinte határozott, aki tudja, hogy mit akar, aztán kiderül, hogy dehogy tudja, összeomlik, kapkod, végül hoz egy döntést, és a korábbinál érettebb, összeszedettebb nővé válik.

A baj csak az, hogy az út, amíg ide elérnek, a szerelem, amit együtt átélnek, nem elég érdekes. Az, hogy ez a szerelem két nő között szövődik, hogy ezt a világgal sem az ötvenes években, sem manapság nem egyszerű elfogadtatni, önmagában kevés. Szűkszavú beszélgetéseikből egyszerűen nem derül ki, hogy mit találnak egymásban olyan ellenállhatatlanul vonzónak, hogy mi hajtja őket egymáshoz. Szinte röhejes, hogy egyetlen párbeszédük sem jut mélyebbre annál, hogy kinek milyen eredetű a neve, és mit rendel az étteremben. Egy szerelem nemcsak egymásra pillogásból, meg egymás sminkjének igazgatásából áll, még akkor sem, ha két nőről van szó.

Pár éve egy másik leszbikusfilmet, az Adéle életét ajnározták agyon Cannesban. Az a film gyönyörűen mutatta be, hogy ébred, alakul, épül egy szerelem. Ezt a Carol nem tudja. Persze mondhatnánk, hogy a Carol az Adéle élete elegánsabb, kifinomultabb, halk szavúbb és titokzatosabb változata. De az igazság az, hogy a vérszegényebb és unalmasabb változata is, és nem azért, mert ebben a filmben nincsenek valósághű, vagy annak szánt szexjelenetek. Ahhoz képest, hogy egy hollywoodi produkcióról van szó, amiben két A listás színésznő játszik, a szexjelenet még merésznek is mondható.

Ha a szerelemről nem is, de az anyaságról mégis mond valami fontosat a Carol. Valamit, ami nemcsak az ötvenes években, de ma is forradalminak számít. Hogy az anya boldogsága nem mellékes körülmény, hanem feltétele, talán a legfontosabb feltétele a gyerek boldogságának. Egyetlen monológ jut ennek a témának, de az emlékezetesebb, mint az összes cigarettafüstös egymásra merengés. Kár, hogy nem ez a film témája, csupán mellékszál.