Miért imádja mindenki a Zootropolist?

2016.03.22. 16:46
33 hozzászólás

Hetek óta vezet minden nézettségi listát, bevételi rekordokat dönt, és 99 százalékon áll a Rotten Tomatoes-on a Disney legújabb rajzfilmje, a Zootropolis. Nehéz volt elhinni, hogy bármi lenyomhatja majd itt a Jégvarázs-mániát, és ilyen könnyen feledésbe merül az Agymanók, de úgy látszik a Disney megint felülmúlta önmagát, - mint fennállása során már annyiszor, - és gyakorlatilag egy új kultfilmet alkotott.

Mást sem hallok két hete, mint azt, hogy ezt muszáj megnéznünk, meg hogy van, aki már háromszor látta, a nyolcéves lányom pedig azzal jött haza az iskolából, hogy mindenki látta már az osztályban, csak ő nem.

Ezek után mi is megnéztük, hiszen engem is érdekelt már, hogy mi ez a nagy hájp a film körül, ráadásul a film lajháros előzetesét egyszerűen imádtam. Biztos a felfokozott várakozás miatt, de nekem azért csalódás volt a film, nálam biztosan nem áll 99 százalékon. Viszont a hájpot abszolút értem, mert a Zootropolis tényleg egyedi film, kiemelkedően fontos mondanivalóval.

Ennek ellenére nem vagyok teljesen kibékülve azzal, hogy az utóbbi időben szinte kötelező lett olyan rajzfilmeket gyártani, ami felnőtteknek ugyanúgy szól, mint gyerekeknek, és tele van felnőtteknek szóló, összekacsintós poénokkal. Nekem erre egyáltalán nincs igényem, tök boldog lennék egy viszonylag egyszerű sztorival és tanulsággal bíró, humoros, kedves fimtől is, aminek kapcsán nincs folyamatosan az az érzésem a moziszékben, hogy a gyerekem ezt nem érti. Ilyen sajna viszonylag kevés van, tavalyról például csak a Shaun a bárány jut eszembe. Mondjuk nem is volt akkora kasszasiker mint a Disney-filmek, amikért nyilván legalább annyira rajonganak felnőttek, mint a gyerekek.

Mindenki imádja

Rotten Tomatoes: 99%

IMDB: 8,4

Index: 8

A Zootropolis tulajdonképpen nem is rajzfilm, hanem krimi, vagy konkrétan egy akciófilm, olyan csavaros történettel, hogy még összefoglalni is nehéz. Zootropolis egy csodálatos hely, ahol minden emlős csodás békességben él, a hatalmas oroszlán és a törékeny kis bariasszonyság együtt igazgatja a várost, és a kis satnya vakondok egyenrangúak a zebrákkal és az elefántokkal. Itt aztán „bárkiből lehet bármi” hangzik el százszor is az amerikai álom, de azért az egyenlők között is vannak még egyenlőbbek. Hiszen mégiscsak nehéz bármit kezdeni azzal a ténnyel, hogy egy bölény, vagy egy orrszarvú sokkal nagyobb állat, mint egy egérke.

A főszereplő egy nyuszi (hát persze, mert mindjárt itt a húsvét, - mutatott rá az ötéves lányom) Judy Hopps, akinek gyerekkori álma, hogy rendőr legyen. Persze mindenki körberöhögi, hiszen senki nem látott még rendőrnyulat, de ahogy az Amerikában lenni szokott, a kis nyuszi otthagyja a répaföldeket és megvalósítja álmát: osztályelsőként végez a rendőrakadémián.

Rendes munkát azonban sajnos nem bíz rá a rendőrkapitány, hiszen ő mégiscsak egy apró nyúl, a parkolócédulák kitűzésére épp jó lesz. A film közben folyamatosan szajkózza, hogy itt mindenki egyenlő, és hogy hahó srácok, nem túl píszi lecukizni egy nyulat. Egy nyuszi mondhatja egy másik nyuszira, hogy cuki, de egy leopárd azért, na ne már. A filmnek szerintem ez egyébként a gyenge pontja: olyan szájbarágósan mozgósít a rasszizmus és mindenféle diszkrimináció ellen, hogy egy idő után szerintem inkább elsikkad az üzenet. A gyerekek nem hülyék, nem kell nekik ezerszer elmondani, hogy mindenki egyenlő, mert egy idő után már nem figyelnek oda rá.

Lényeg a lényeg, hogy miközben nyuszink halálra bünteti a parkoló autósokat, a városban kezdenek eltűnni az állatok, már tizennégynek nyoma veszett, a rendőrség pedig tehetetlen. Judy úgy alakítja a helyzetet, hogy elkezdhessen dolgozni az ügyön, 48 órát kap a megoldásra. Segítőtársa, hogy hogy nem Nick, a róka lesz, aki megenni ugyan nem akarja, - hiszen a vadállati ösztönöket már régen legyőzte, de azért szívesen szívatja a kis tapsifülest. Meg amúgy is egy piti bűnöző, így a nyúlrendőr kénytelen megzsarolni, hogy segítsen neki. Hozzátartozik még a sztorihoz, hogy kiskorában nyulunknak hatalmas lelki traumát okozott egy róka, még meg is verte, így duplán le kell győznie a félelmét. Később aztán kiderül, hogy a rókának sem volt épp méznyalás a gyerekkora, ő sem szabadult az előítéletektől. Kezdik elveszíteni a fonalat? Hát nem csodálom! És ez még csak a kezdet!

Hogy egész rövid legyek: elindul a nyomozás, ami át van szőve és tele van tűzdelve kulturális és filmes utalásokkal, egy keresztapa-szerű vakond maffiafőnökkel, titkos laboratóriummal, fondorlatokkal, rejtett kamerákkal, viharral, villámlással, és zöld szemű, megvadult állatokkal – akiket valaki direkt megvadít, hogy egymásnak uszítsa a város lakóit. Egyszóval jó néhány olyan jelenet van, amiért szerintem ez a film nem kaphatott volna hatos karikát, - ráadásul ezek nélkül is tökéletesen működött volna. Itt kell persze azt is megemlíteni, hogy nem véletlenül van ott az a karika a filmen, - a Zootropolisról is legalább 3-4 síró kisgyereket vittek ki, amikor mi néztük. Ez nem az a rihi-röhi film, vannak benne jó poénok, sőt nagyon jók, de viszonylag kevés, és nem ez a lényeg. Zootropolis egész világa kissé sötét, és keserű, kicsit annak a lenyomata, hogy azért semmi sem olyan szuper, mint amilyennek látszik.

Az enyémek mondjuk nem sírtak, és a nyolcéves egész jól értette a sztorit, de a háttérüzenetekből kábé semmit sem fogott. Pont elég agyi munkát igényelt tőle az események követése, a mondanivaló így elsikkadt, de persze ezek a filmek úgy vannak felépítve, hogy valószínűsítik, hogy a gyerekek ezerszer megnézik majd később otthon is.

Engem felnőttként lenyűgözött, mennyire jól ki van találva a sztori és az egész világ, amit ide megálmodtak, egyetlen részlet sincs elnagyolva, egyetlen porszem sem csúszott a gépezetbe, de olyan erősen, szinte erőszakosan sulykolják végi az amerikai álmot, hogy egy idő után nem tudtam ettől elvonatkoztatni. Főleg hogy a filmben Gazelle-t, a posztárt alakító Shakira, Try everything című száma is állandóan ezt szajkózza. A film befejezését is Shakira hangján kapjuk meg, ami annyira szájbarágósra sikerült, hogy úgy gondolom, a film készítői maguk is rájöhettek, hogy kissé túlbonyolították a sztorit,  ami egyébként elég jól ráhúzható a mostani aktuálpolitikai eseményekre is.

Valószínűleg azért lehet ekkora siker ez a film, mert valóban reményt ad és lelkesít, de mintha inkább a felnőtteket szeretné felrázni. Amíg a gyerekek jól szórakoznak a csodálatos látványon, a mozgalmas sztorin és a cuki (ó bocsánat) nyuszikán meg lajhárokon, addig szüleik is kapnak lelki muníciót a jövőre nézve. Ők is úgy jönnek ki a moziból, hogy elhiszik, hogy nem késő még megvalósítani az álmaikat, hiszen (legalábbis Amerikában) tényleg bárkiből bármi lehet. Az sem baj, ha mélyről indulsz és az sem baj, ha nagy a feneked. És bár a politikusok hatalmuk megőrzése érdekében folyamatosan egymásnak próbálnak minket uszítani, mert - ahogyan a filmben is elhangzik - a félelem az mindig tök jól működik, a végén úgyis mind megbuknak. Csak ki kell várni. 

Ne maradjon le semmiről!

Budapesti szállások

Fővárosi hotelek, apartmanok, panziók itt!

Balatoni apartmanok

A Balaton idén is várja Önt és családját! Keressen apartmant nyaralásához itt!