Mindannyian románok vagyunk

Furcsa film Az alsó szomszéd: miközben nézzük, hol kínos feszengést, hol totális értetlenséget érzünk, máskor meg kifejezetten unatkozunk. Mindezek ellenére képes arra, amire viszonylag kevés film: a vetítés után is velünk marad, eszünkbe jut, ha körülnézünk az utcán, a munkahelyünkön, a házunkban. Az alsó szomszéd ugyanis tűpontosan mutatja be azt a jellegzetesen kelet-európai jelenséget, hogy a családunkért, esetleg a közeli barátainkért bármit megteszünk, de a tágabb környezetünk iránt totális közönnyel viseltetünk. Tőlünk aztán molesztálhatják a fiatal nőt a 4-es 6-oson, verheti a szomszéd a gyerekét, végezheti számlaadás nélkül a munkáját a szaki. Fényesre suvickoljuk a lakásunkat, de az utcán bokáig járunk a szemétben.

A főszereplő, Patrascu (Teodor Corban) átlagosabb kelet-európai már nem is lehetne. Középkorú, sörhasú férfi, aki feleségével, kamaszodó fiával és a család imádott kutyájával él egy társasházban. A munkáját egy, a világ boldogabbik felén élő embernek szinte lehetetlen lenne elmagyarázni, de mi, magyarok rögtön értjük. Papíron Patrascu és a felesége autók átíratásával foglalkoznak. Gyakorlatilag némi pénz ellenében abban segítenek az autósoknak, hogy a különböző engedélyek, vizsgák, műszaki ellenőrzések papírjait a lehető leggyorsabban, a kígyózó sorok megkerülésével megkaphassák. Egy szívesség itt, egy kis kenőpénz ott, és a delikvens már mehet is a dolgára. Hogy a többiek, akik becsületesen végigvárják a sort, emiatt szívnak? Hát istenem, ilyen az élet.

Ettől még Patrascu nem rossz ember, barátságos, udvarias, imádja a fiát, azért hajt, hogy neki tényleg mindene meglegyen. Támogatja idős édesanyját, és szorgalmasan fogyókúrázik, mégsem kéne már így kinézni ebben a korban. Aztán egy nap meglátja, ahogy két szomszédja, egy egyébként családos férfi és szeretője, egy egyedül élő lány veszekszik, másnap pedig megtudja, hogy a lány halott. Szemtanúk, bizonyítékok nincsenek, sokáig azt sem tudják eldönteni, hogy baleset vagy gyilkosság történt-e. A rendőrség mindenkit kihallgat, Patrascu pedig szemrebbenés nélkül közli velük, hogy nem látott, nem hallott az égvilágon semmit. Ne szólj szám, nem fáj fejem.

Innentől a kamera kegyetlen szívóssággal követi a férfit, vele tartunk mindenhova, munkába, barátok közé, este az ágyba. Majdnem annyira szorosan tapadunk rá, ahogy Saulra tapadt Erdély Mátyás kamerája a Saul fiában. Várjuk, hátha megszólal Patrascu lelkiismerete, amikor összefut a lány nővérével, vagy amikor az ítélkezésre mindig kész közösség kimondja: a lány Olaszországba készült a halála előtt, tehát nem lehetett más, mint kurva. Az ilyenek meg hát így végzik ugye. Patrascu hallgat, hallgat még akkor is, amikor a gyilkos, vagyis, akit annak tart, hiszen száz százalékos bizonyossága neki sincs, elkezd rászállni a családjára

Az alsó szomszéd erőssége a román hétköznapok realista bemutatása, amik egy az egyben megfelelnek a magyar hétköznapoknak. Ugyanazokat a tévéműsorokat nézzük, ugyanolyan gondokkal küzdünk, és ugyanúgy a megúszásra játszunk. És ez egyben a film gyengesége is: ahogy az el is hangzik Az alsó szomszédban, az élet idegesítő apróságok sorozata. Nem biztos, hogy ezen apró mozzanatok részletes végignézése jót tesz az amúgy nagyon is jelenlévő feszültségnek. Az alsó szomszéd próbára teszi a néző türelmét, nem hibáztatom azt, aki elaludt a vetítésen.

Mégis megéri összeszedni a türelmünket és a monotóniatűrő képességünket, mert Radu Muntean Cannest és Torontót is megjárt filmje tükröt tart elénk. Nem kellemes belenézni, de néha muszáj.