Baj, ha a férfiak viccesebbek a nőknél

A vígjátékok folytatását legtöbb esetben semmi sem indokolja, de ha esetleg a készítőknek lenne valami új mondanivalója a szereplőkkel, a stúdiók vezetői általában ragaszkodnak hozzá, hogy a nézők ugyanazt kapják, minimális változással, amire egyszer már befizettek. Érdekes módon 2014-ben, amikor a Rossz szomszédság című filmet bemutatták, akkor az amerikai mozikban csak egyetlen vígjáték hozott nagyobb bevételt nála, a 22 Jump Street - A túlkoros osztag, ami egész végig az értelmetlen hollywoodi folytatásokkal poénkodik. Most két évvel később itt van a második rész, ami minimális változtatások mellett akarja ugyanazt az élményt nyújtani.

Az első részben Mac (Seth Rogen) és Kelly (Rose Byrne) egy kisbabával éltek békés kertvárosi életet, amit rövid idő alatt tönkretett a szomszédba beköltöző fiú egyetemista társaság (angolul fraternity). Teddy (Zac Efron) és Pete (Dave Franco) a vezetők, hamar összevesztek az új szomszédokkal. Ez sok altesti, illetve füves poén mellett azért tudott kiemelkedni az átlagból, mert a konfliktus mindkét oldalról érthető volt. A fiúk rettegtek az egyetem utáni felnőtt élettől, Mac és Kelly pedig nehezen fogadta el a tényt, hogy az kislányukkal az életükben a féktelen bulizásnak már leáldozott. A másfél órás játékidő alatt a két oldal között jól lehetett egyensúlyozni és Zac Efron is meglepően jó volt egy tulajdonképpeni gonosztevő szerepében.

A film a legjobban sikerült Judd Apatow (40 éves szűz, Felkoppintva, 40 és annyi) komédia volt, amihez semmilyen szinten nem volt köze a mesternek. Azt a közvetett hatást leszámítva, hogy ő indította el Seth Rogen karrierjét 2000-ben a Freaks and Geeks, külföldön azóta kult státuszba került vígjáték sorozattal, majd megbízható filmes sztárt is ő csinált belőle. 

A második rész azzal igyekszik új konfliktust teremteni, hogy a fraternity helyére ezúttal női főiskolás társaság (sorority) költözik és a főszereplőknek ugyanazon a háborúskodáson kell végigmenniük, de ezúttal lányokkal szemben. Ez lehetőséget ad arra, hogy a feminizmussal és női egyenjogúságú kérdésekkel keverjék a megszokott vulgáris, kakis és füves poénokat. A téma ráadásul a szereplők szempontjából is működik, hiszen lányuk miatt mindkettőjük számára érthető, hogy belegondolnak, mivel is jár felnevelni egy lányt és mire számíthat, ha egyszer majd kirepül a családi fészekből.

A folytatás rögtön a közepébe csap, az első filmhez hasonlóan ezúttal is balul sikerült szexuális aktussal kezd és miután kiderül, hogy érkezik a második gyerekük, ugrunk is, hogy megismerjük az új "gonoszt", Shelby-t (Chloë Grace Moretz), aki nem tud beilleszkedni egy klasszikus sorority-be. Ezt ugyanis unalmasnak és felszínesnek találja, az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy ne szervezhessen saját bulit, és arra kényszerüljön, hogy a fiúkhoz járjon bulizni. Ez hozza létre a konfliktust és közben metaforaként is szolgál a nők helyzetére, akik arra kényszerülnek, hogy egy férfiak által uralt világban az ő szabályaik szerint éljenek. Erre mond nemet Shelby és két újdonsült barátnője Paula (Carla Gallo) és Beth (Kiersey Clemons). A saját útjukat akarják járni és nem egyeznek bele abba a képbe, amit a fiúk kínálnak. Erre elég egyértelműen rámutat azzal, hogy az összes buli, amit a fraternity-k szerveznek, a lotyó szerepbe kényszeríti a lányokat. 

Leírva jól hangzik ez a témaválasztás, azonban a folytatásban megborul az első részben működő párhuzamos történetmesélés, mert az új lányok mellett külön kell foglalkozni Mac-kel és Kelly-vel, illetve Teddy-vel is. A kettőből három szál lesz, és a kötelező poénos összecsapások és árulások mellett másra nem igazán marad idő. A film igazán szabadszájúan poénkodik mindenféle fontos témával, ezek jönnek hozzá az első részben, illetve egyéb Apatow-filmekben megszokott látott jelenetek, amiken vagy tud nevetni az ember vagy nem.

Ha igen, akkor talán fel sem tűnik, hogy a forgatókönyv nem tudja eldönteni, hogy kire koncentráljon, ezért a karakterívek még az első részhez képest is alulfejlettnek tűnnek. A másik probléma, hogy ami az első részben Zac Efronnak összejött, az Chloë Grace Moretz-nek kevésbé és a többi lány sem tud igazán emlékezetes maradni. Igaz, hogy valamivel kevesebb idő jut rájuk, de nem egyedül ennek a hibája, hogy a lányok nem nyújtanak vicces vagy érdekes alakítást.

A filmnek persze csak annyi kellett, hogy valami aktuálisnak tűnő témával rejtse el, hogy itt valójában semmi újra nem kell számítani. Ezért messziről el tudja dönteni az ember, hogy érdemes-e rá beülnie vagy sem. Ha tetszett az első rész, vagy nevetett valamelyik korábbi Seth Rogen-komédián, amiben a felnőttséggel küzdő férfit alakított jó eséllyel most sem fog csalódni. Ha nem, akkor felesleges próbálkozni, nem ez fogja megváltoztatni a véleményét ezekről a filmekről.