Önnek is hülye az összes szomszédja?

A kiállhatatlan, mogorva, magányos öregemberről kiderül, hogy valójában csuda pofa. Régi klisé, de mitől lesz más a svéd multikulti verziója? Tényleg Az ember, akit Ovénak hívnak lesz az új európai sikerfilm?

Ugye mindenki találkozott már azzal a minden társasházban fellelhető nyugdíjassal, aki már várja is, hogy tilos helyre láncold a biciklidet, elé állj a sorban, vagy a pénztáros rosszul adjon vissza? Szerinte mindenki más hülye, ő maga arrogáns és rosszindulatú, nem csoda, hogy mindenki utálja.

Ilyen ember Ove is (Rolf Lassgård), aki még csak 59 éves, de inkább tűnik 75-nek. Szabályos terror alatt tartja a kertvárosi lakóparkot, dacára, hogy kigolyózták a közös képviselői tisztségből:

Jobban megnézve Ovénak minden oka megvan a keserűségre: felesége, Sonja négy közös évtized után meghalt, őt pedig ugyancsak hosszú idő után leépítették a munkahelyén. Egyetlen kiutat lát csak a helyzetéből: megöli magát és követi Sonját, akihez amúgy is nap mint nap kijár a temetőbe. Csakhogy az öngyilkosság sehogy se jön össze neki, mert az új szomszédai - a rontópál Patrick és a perzsa felesége, Parvaneh - folyamatosan zaklatják valamivel. Igen, ebben a világban az ember már meg sem ölheti magát nyugodtan.

Közben fokozatosan megismerhetjük Ove múltját, már-már komikusan sok tragédiával, miközben Parvaneh (Bahar Pars) egyszerűen immunis marad Ove rigolyáira, és minél többet tudunk az utóbbiról, úgy lesz egyre árnyaltabb figura, akit persze, hogy mi magunk is megszeretünk.

Az ember, akit Ovénak hívnak az utóbbi évek egyik nagy nemzetközi bestsellerének filmverziója: Fredrik Backman regénye magyarul is megjelent, Hannes Holm pedig ugyancsak rendkívül sikeres filmet forgatott belőle, amely már most ott van minden idők öt legnézettebb hazai filmje között Svédországban. Az Életrevalók után akár lehetne is a következő nagy európai sikerfilm, pláne, hogy vannak párhuzamok is a kettő között.

Bár Ovéról inkább eszünkbe juthat a Fel című Pixar-film Carl Fredricksenje, az Életrevalókhoz hasonlóan itt is egy bevándorló lesz a kulcsszereplő, de emiatt a szál miatt még a Gran Torino Walt Kowalskija is rokon. Szerencsére itt ez nem szájbarágós annyira:

Akkor már inkább zavaróbb a meleg szál, amely lehet, hogy a regényben fontos, itt nincs igazán kibontva, és igencsak erőltetettnek tűnik, ráadásul nem is fut ki sehová. De a film igazi problémája, hogy hiába hirdetik fekete komédiaként, minden morbid és/vagy humoros elemre tízszer annyi giccses jut, nem igazán sikerül megteremteni az egyensúlyt azzal, hogy láthatunk egy rakás öngyilkossági kísérletet.

A flashback-szerű, túlidealizált visszaemlékezések és a sokszor émelyítő filmzene mindenesetre megteszi a hatását, Holm tényleg Hollywoodot megszégyenítően megy rá a könnyzacskók ingerlésére, és abban elég profi is. Ez tehát még nem lenne baj, viszont az már igen, hogy a kivitelezésbe több hiba is csúszik.

A film például túl hosszú, pedig nincs két óra ebben a sztoriban, és az is meglepő egy ilyen ambiciózus filmtől, hogy béna párbeszédek és túljátszott színészi alakítások rontják az összképet. A skandináv filmekre gyakran jellemző fekete humor is csak nyomokban van jelen, tehát aki mondjuk A százéves ember aki kimászott az ablakon és eltűnthöz hasonló filmet vár, csalódni fog, még ha az operatőr, Göran Hallberg ugyanaz is.

Mégsem akarnék senkit se lebeszélni, aki egy megható és pozitív filmet - mondjuk ki, mesét - szeretne látni, amikor egyre kevesebb az ilyen. Az ember, akit Ovénak hívnak ugyanis igazi 21. századi mese felnőtteknek: l ehet, hogy zűrzavaros világban élünk, és a rohadék fehéringesek is mindent elkövetnek azért, hogy nekünk rossz legyen, még mindig akkor járunk a legjobban, ha nem zárkózunk be. Még akkor se, ha az összes szomszédunk hülye.