Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLuc Besson plagizált, félmillió eurója bánja
Plágium miatt 465 ezer euró (145 millió forint) kártérítésre kötelezte egy párizsi fellebbviteli bíróság Luc Bessont és cégét, az Europacorpot – írja az MTI. Az ítéletet már júniusban kihirdették, de csak pénteken hozta nyilvánosságra a BFM Business rádióállomás.
A bíróság jóváhagyott egy korábbi döntést, amely kimondta, hogy az Europacorp filmje, a 2012-ben bemutatott A titkok nyitja számos hasonlóságot mutat John Carpenter 1981-es Menekülés New Yorkból című kultikus filmjével.
A Besson rendezte sci-fi 2079-ben játszódik, amikor egy űrbéli börtön fellázadt foglyai rabul ejtik az amerikai elnöknek a börtönt meglátogató lányát. Egy ártatlanul börtönbüntetésre ítélt korábbi CIA-ügynököt bíznak meg a lány kiszabadításával.
Carpenter 1981-es filmjében Manhattan börtönszigetén az amerikai elnököt ejtik túszul a rabok. Egy korábbi kommandóst bíznak meg azzal, hogy igen rövid időn belül találja meg és helyezze biztonságba az elnököt.
Az első fokú bírósági tárgyaláson a bíró már elítélte Bessont és cégét, de akkor csak 80 ezer eurós büntetést szabott ki. A francia filmrendező fellebbezése nyomán a fellebbviteli bíróság 465 ezer euróra növelte a Carpenternek, forgatókönyvírójának, Nick Castle-nek és a Studiocanal produkciós cégnek fizetendő kárpótlás összegét.
Rovataink a Facebookon