Félünk-e annyira a haláltól, hogy inkább gyilkolunk?
Egy társadalmi kísérletről szól a The Belko Experiment című film, ami témája miatt is érdekesnek tűnik, meg azért is, mert írója James Gunn, aki többek között a Galaxis őrzőit is írta és rendezte.
A történet szerint 80 amerikait zárnak be Kolumbiában, egy bogotai toronyházba, és a hangszórón keresztül játszik velük véres játékot a cégvezetés. A játék lényege, hogy vagy ők ölnek meg valakit, vagy őket ölik meg. A film arra a pszichológiai kísérletre épül, amikor az embernek választania kell két gomb megnyomása között: ha az egyik gombot nyomja, meghal valaki a szerettei közül, ha a másikat, ő hal meg, de ha nem nyom egyetlen gombot sem, mindketten meghalnak.
Az utasítás szerint a fogságba ejtett dolgozóknak meg kel ölniük három munkatársukat, mert ha nem, akkor a vezetőség öl meg hat, általa kiválasztott embert. A szám persze egyre nő és beindul a véres öldöklés.
A film nem csak az írója révén kötődik a Galaxis őrzőihez, de két színész révén is, játszik ugyanis benne Sean Gunn (aki az író testvére) és Michael Rooker is. Ez a negyedik film, amiben Rooker és James Gunn együtt dolgoznak. A filmet tényleg Bogotában forgatták, júniusban és júliusban és most itt van az első előzetes is, ami elég jól néz ki.
Rovataink a Facebookon