Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJövőre jön a világ első élő filmje
Woody Harrelson rendezőként most mutatkozik be először. Méghozzá nem is egy hétköznapi filmmel, a színész célja ugyanis nem más, mint létrehozni a világ első élő filmjét - írja az Entertainment Weekly.
Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a filmet forgatás közben közvetítik majd a mozikban. Első hallásra Harrelson szerint is egy színházi előadás közvetítésére hasonlít, de azt mondja ez egy valódi film lesz 14 különböző helyszínnel és harmincfős stábbal.
Még soha senki nem forgatott és közvetített egyszerre filmet, senki nem volt még ilyen hülye.
- viccelődik Harrelson a Lost in London teaserében, ebből pedig jól látszik, mekkora fába vágta a fejszéjét a színész. Még az is lehet, hogy lehetetlen feladat, de ettől még megpróbálják. A 100 perces filmet egy kamerával, vágás nélkül forgatják majd le január 19-én és 550 amerikai moziban lehet majd megnézni.
A filmben olyan nevek tűnnek majd fel, mint Owen Wilson és Willie Nelson, valamint maga Harrelson is. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a történet róla és élete legrosszabb éjszakájáról szól, melyben egy taxiban elejtett hamutáltól egészen egy londoni börtönig jutott. Akkor még nem tartotta viccesnek, azóta azonban rájött mennyire komikus ez az egész, emiatt döntött úgy, belevág a dologba.
Érdekes módon egyébként a film egyik legnagyobb buktatója nem az egyedi műfajából, hanem a rettenetes angol időjárásból ered. Londonban gyakorlatilag bármikor eshet az eső, ez pedig rengeteg új tényezőt hoz be a képletbe úgy mint a lecsorgó víz a kamerán, a pára mikrofonokra gyakorolt hatása, vagy akár az, hogy az eső zaját is figyelembe kell venni.
Rovataink a Facebookon