Meghalt Bambi egyik rajzolója
106 éves korában elhunyt Tyrus Wong, a Disney stúdió egyik régi animátora, akinek munkái a Bambi című filmet is inspirálták.
Wong Kínában született és 9 éves korában emigrált az Egyesült Államokba. Művészeti iskolába járt, majd 1938 kezdett el animátorként dolgozni. Mikor hallotta, hogy a Disney stúdió egy Bambi nevű filmen dolgozik, akkor összeszedett néhány festményt, amiken egy őz volt látható egy erdőben. Ezek annyira megnyerőek voltak, hogy később alapvető inspirációként szolgáltak az 1942-ben bemutatott, mára már klasszikussá vált rajzfilmhez.
Tyrus Wong életéről néhány évvel ezelőtt egy dokumentumfilm is készült, ennek a Facbook oldalán keresztül jelentette be a család a halálhírt. Azt írják, hogy békés körülmények között, otthonában hunyt el, ahol vele volt két lánya Kay és Tai-Ling is.
Wong csak 1938 és 1941 között dolgozott a Disneynél, de rövid karrierje is elég volt ahhoz, hogy 2001-ben beválasszák a stúdió legendái közé. Élete legnagyobb részében a Warner Brothers stúdiónak dolgozott, mint concept artist. Olyan filmekhez adta a nevét, mint A vad banda vagy a Haragban a világgal.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon