Akiknek a csikizés izgatóbb, mint a pornó

A lábfétisről már mindenki hallott, de a csiklandozás új nekik

- a csikizésfétis egyik szakértőjének állításával nehéz lenne vitatkozni. Viszonylag kevesen vannak, akik tudják, hogy létezik egy ilyen szubkultúra is. Hogy tömegével készülnek olyan filmek, amikben fiatal, sportos férfiak sportszerkóban (a legjobb a célra az Adidas, ne kérdezzék, hogy miért) csikizik egymást. Vagy kettesben, vagy úgy, hogy egyiküket kikötözik, aztán a többiek a stratégiai pontokon addig csikizik, amíg már könyörög, hogy fejezzék be. Hogy vannak, akiket semmi nem tesz boldogabbá, mint ha ilyen filmeket nézhetnek. Hogy vannak, akiket ez bármilyen pornónál jobban felizgat.

Így volt ezzel David Farrier riporter is, aki nálunk tökéletesen ismeretlen, de Új-Zélandon híres embernek számít. Leggyakrabban az élet vicces, bizarr dolgairól ír cikkeket vagy készít tévériportokat. Amikor rábukkant a csikizőkre, megörült, hogy megvan az újabb ártalmatlan, vicces kis riporttéma. A szokásos módon fogott neki a feladatnak: írt egy emailt a csikizős videókat készítő cégnek, a Jane O'Brien Mediának, hogy interjút szeretne készíteni velük. Ekkor szabadult el a pokol: Jane O'Brien cégtulajdonos és a munkatársa nem egyszerűen azt válaszolták, hogy ne foglalkozz velünk, hanem válogatott sértéseket és fenyegetéseket zúdítottak a riporterre.

Nők egyáltalán nem szerepelnek bennük, szóval úgy tűnt, hogy a meleg közönség egy speciális részének igényeit elégíthetik ki. Ehhez képest a Farrierre zúdított sértések többsége arról szólt, hogy a riporter meleg, ami undorító, beteges, és a Jane O'Brien Media elhatárolódik tőle. Egyébként sem szeretnének nyilatkozni senkinek, de egy, a melegségét nyíltan vállaló újságírónak pláne nem.

Farrier ekkor döntött úgy, hogy most már nemcsak egy műsort, hanem egy egész dokumentumfilmet szentel a csikifétisnek és a mögötte álló rejtélyes cégnek, a Jane O'Brien Mediának. Ebből lett a Tickled (magyarul a Csiklandozás életre-halálra címet kapta), amit az idei Sundance Filmfesztiválon mutattak be, és mostantól az HBO Go műsorán is meg lehet nézni.

Amikor elkezdték a filmet forgatni, a készítők (Farrier mellé egy barátja, Dylan Reeve is csatlakozott) egyszerűen csak nem értették, hogy egy ilyen ártalmatlannak tűnő dolgot, mint a csiklandozós videók, miért kell ilyen agresszívan védeni. Miért fordulnak rögtön ügyvédekhez, miért fenyegetik perekkel őket, hiszen ennél sokkal, de sokkal súlyosabb dolgokat is le lehet filmezni, fel lehet tenni a netre, és pénzt lehet keresni vele. Farrier filmje két szálon fut, egyrészt magát a csikifétis jelenségét vizsgálja, másrészt a Jane O'Brien Media titokzatos tulajdonosának történetét és tevékenységét.

Farrier talált egy másik céget is, melynek tulajdonosa, egy középkorú, teljesen átlagos üzletember kinézetű, kifejezetten szimpatikus férfi elmondta, hogy ő már gyerekkorában is tisztában volt vele, hogy a csikizés a mindene. Már a rajzfilmekben is ez érdekelte a legjobban, fiatal felnőttként pedig rájött, hogy nincs egyedül. Céget alapított, és nemsokára annyi pénzt keresett a csikizős videókkal, hogy otthagyhatta a korábbi munkáját. Milliomos nem lett belőle, de egy úszómedencés házra azért futotta, meg egy másikra, ahol a forgatások zajlanak. Nagyon meggazdagodni tehát nem, de jól élni lehet a csikizésből.

De akkor hogy lehet az, hogy a Jane O'Brien-féle cég több ezer dollárt, luxusszállodai elhelyezést, drága kütyüket kínál a szereplésért? Miből tudnak hetente újabb és újabb fiúkat Los Angelesbe, a forgatások helyszínére utaztatni? Miből telik nekik a legdrágább ügyvédekre, első osztályú repülőjegyekre, amikkel Új-Zélandra utaztatják a munkatársaikat, hogy személyesen gyakorolhassanak nyomást a dokumentumfilmesekre? Miért nem mer nyilatkozni senki, akinek dolga volt a céggel? A Csikizés életre-halálra szép lassan mindent kérdést megválaszol. Kiderül, hogy itt messze nem a pénzkeresés, és még csak nem is a csikifétis a lényeg. Farrierékkel együtt jövünk rá, hogy a történet sokkal szomorúbb, mint sejteni lehetett. Hogy 

Mindez lassan, fokozatos bomlik ki előttünk, részben azért, mert a filmkészítőket folyamatosan fenyegetik, néha ők maguk is elbizonytalanodnak, hogy megéri-e kockára tenni például Dylan Reeve családjának biztonságát. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a cég nem viccel: teljesen gátlástalanok, még az FBI-t is képesek ráküldeni arra, aki keresztbe akar tenni nekik, vagy csak simán lelépne. Részben pedig azért haladunk lassan, mert bár Farrier rutinos újságíró, ami érezhető első dokumentumfilmje okos szerkesztésén, de nem oknyomozó. Eddig mókás szamárfarmokról, Justin Bieberről meg légtornászokról forgatott, emiatt néha talán nehezebben igazodik el a céghálók útvesztőjében. (És ezt ugye a nézőknek is végig kell szenvedniük.)

De a Csikizés életre-halálra bőven kárpótol ezért. Tele van meglepetéssel, megdöbbentő fordulatokkal, a végső tanulsága mégsem új: a pénz hatalmat ad, megvéd mindentől, akiknek sok van belőle, azokat nem lehet megcsípni. De kellemetlenkedni lehet, sőt kell is nekik, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nincs értelme.

(A Csikizés életre-halálra az HBO Gón előfizetéssel nézhető meg, ide kell kattintani hozzá.)