Schwarzenegger egy hülye pojáca, de imádjuk

Aki látta a Nyírjuk ki Gunthert című film előzetesét, abban tévesen az a tudat rögzülhetett, hogy Arnold Schwarzenegger új filmje valami akcióvígjáték lesz, ahol kicsit bénáznak, kicsit lövöldöznek a szereplők, aztán szevasz. Hát nem: a Nyírjuk ki Gunthert olyan, mintha Seth MacFarlane-nek (Family Guy) megengedték volna, hogy ő rendezze valamelyik Feláldozhatókat. A film még véletlenül sem veszi komolyan magát, Schwarzenegger önmaga debil paródiája, a végletekig feszíti a kínos jeleneteket, egyszerűen annyira túltolt már néha, hogy muszáj röhögni. Ez az idei év talán első vígjátékszerűsége, amit szívesen megnéznék még egyszer. 

A film története nem túlságosan bonyolult: Gunther (Schwarzenegger) a világ legjobb bérgyilkosa, akit emiatt utál az összes kollégája. Így hát páran a legjobbak közül összeállnak, létrehoznak egy amolyan bérgyilkos-álomcsapatot, és nekilátnak levadászni Gunthert, hogy ők legyenek a szakma legnagyobb királyai. Ráadásul felbérelnek egy forgatócsoportot, filmezzék végig az akciót, hogy legyen a dicsőségüknek bizonyítéka. Igen ám, csakhogy Gunther valahol félúton van Chuck Norris és a Mindenható között, aki borzalmas osztrák akcentussal (legalábbis az angol verzióban), kretén hajjal, ultragáz ruhákban szívatja halálra – szó szerint – az egész bandát.

A film már az elején jelzi, hogy ezt véletlenül se vegyük komolyan, amikor a James Bond stílusú Blake (Taran Killam) elfelejti az előre megírt epikus beszólását, majd bepánikolva lelövi a célpontot. A színész egyébként valami hihetetlenül nagyot játszik a filmben: a narrációjával, a jelenteivel, az érzelmi kitöréseivel végtelenül szórakoztató, és az utolsó percekben sem lesz unalmas. Hiába közelít a játéka (meg úgy az egész film is) a kellemetlenül szánalmas szinthez, soha nem lesz kínos, végig megmarad viccesnek és szórakoztatónak. 

Ez nagyjából az összes karakterre igaz, mindegyikben van élet, van valami, ami emlékezetessé teszi őket. Az Aaron Yoo által játszott méregkeverő például az egyik leghülyébb, és egyben legegyedibb karakter az utóbbi időből: utánozhatatlan, ahogy sznob divatdiktátorként rohan a gépfegyverek között a kis fiolácska mérgével. És hasonló gyakorlatilag az összes karakterről elmondható. 

Egyébként nem feltétlenül a színészi játékok viszik a hátukon a filmet, hanem a nagyon jó vágás, a remekül megírt jelentek és gegek, illetve az, hogy senki nem fél bohócot csinálni magából (kivéve az Így jártam anyátokból ismert Robin/Cobie Smulders, aki itt is képes volt hozni a tőle megszokott teljesen semmilyen játékot). Bár azt azért meg kell jegyezni, hogy Schwarzenegger alig volt látható a képernyőn, ez pedig nem kis csúsztatás azok után, hogy vele próbálják eladni a filmet.

A Killing Gunther nem azért jó, mert okít, elgondolkodtat, elkápráztat, vagy mert fontos és érdekes kérdéseket boncolgat. Ezek a lehető legtávolabb állnak tőle. Arra viszont jó, hogy ha az ember egy hosszú és fárasztó hét után másfél óráig ki szeretne kapcsolódni, ezt pedig tudni kell értékelni.