Nyilvánosan szembesítették Dustin Hoffmant a zaklatási ügyével
A Last Week Tonight arca, John Oliver a Tribeca Filmintézet jubileumi eseményén ment neki a szexuális zaklatással vádolt Dustin Hoffmannak. Mint korábban írtuk, Anna Graham Hunter író azt állítja, hogy Hoffman 1985-ben, 17 éves korában zaklatta őt, amikor Az ügynök halála című filmen dolgoztak.
"Van itt valami, amiről mindenképpen beszélnünk kell, mert lóg a levegőben" – hozta fel a témát John Oliver az Amikor a farok csóválja című Hoffmann-film vetítése utáni panelbeszélgetésen. A Washington Post újságírója, Steve Zeitchik szerint a közönséget láthatóan sokkolta, ami ezután történt.
Oliver mindenekelőtt Hoffmann bocsánatkérését kérte számon, amelyben azt állította, hogy az írónő által elmondottak nem azt tükrözik, amilyen ember ő valójában. "Ez az a része reakciónak, ami teljesen kiakaszt" – idézte Olivert az Independent, aki szerint az eset igenis azt tükrözi, amilyen ember volt, ráadásul meg sem próbálta bizonyítani, hogy az eset nem történt meg.
![John Oliver](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1895/18956/189561/18956117_d4ca48e213a3e2cc6308d3190ce0c116_wm.jpg)
Hoffman erre megkérdezte Olivert, hogy elhiszi-e, amit az ügyben olvas, amire ő azzal válaszolt, hogy igen, hiszen a vádló hazugságának, tényhamisításának nem lenne semmi értelme. A színész – akit közben már egy második nő, Wendy Riss Gatsiounis producer is zaklatással vádol – erre csak annyival reagált, hogy az írónő negyven évig nem állt elő a sztorival, meg különben is szerinte nem úgy történt, ahogy azt az őt vádló nő elmesélte.
![Dustin Hoffmann](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1895/18956/189561/18956109_9f9aac9450c99382a907e67db4546b6e_wm.jpg)
Oliver aztán azt is elmondta, hogy miért nem tudott hallgatni. "Bizonyos dolgokat nem tudok szó nélkül hagyni. Ez ahhoz vezetne, hogy otthon később azért gyűlölném magam, hogy mi a francért nem mondtam semmit. Senki nem mer szembeszállni a hatalommal rendelkező férfiakkal" – mondta.
Rovataink a Facebookon