Joaquin Phoenix kalapáccsal tesz rendet
A Screen Daily egyenesen a 21. század Taxisofőrjének nevezte Lynne Ramsay You Were Never Really Here című filmjét, ami elől A négyzet ugyan elhalászta az Arany Pálmát, a film két fontos díjat így is bezsebelt Cannes-ban: Joaquin Phoenix a legjobb férfi főszereplő díját vihette haza, Ramsay pedig a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, megosztva. A film szerdán új előzetest kapott.
![MV5BMjViZDFkYjgtYmQ0ZC00YTVlLWE1ZjktNmFhNDViZjhiMjM5XkEyXkFqcGde](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1895/18958/189581/18958131_5ad44a19ebd85f4a7257cc54f0e94713_wm.jpg)
"A filmben Phoenix egy elhízott, szétesett, traumatizált erősember, akit megbíznak azzal, hogy kiszabadítson egy fiatal lányt pedofilok karmai közül" – foglaltuk össze a You Were Never Really Here sztoriját, miután Cannes-ban megnéztük a filmet, aminek akkor még stáblistája sem volt. A helyszíni beszámolónk szerint Ramsay munkája erősen megosztotta a közönséget, de voltak, akik igazi mesterművet láttak benne.
A rendezőnek a 2011-es Beszélnünk kell Kevinről óta ez az első nagyjátékfilmje. Magyarországi bemutatóról egyelőre nincs szó, a film forgalmazása valószínűleg nagyban függ majd attól, hogyan teljesít a díjszezonban.
Rovataink a Facebookon