Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMA horrorfilm, amiről ki kellene tiltani a popcornt
Kritika a Hang nélkül című horrorfilmről
További Cinematrix cikkek
Itt egy újabb példa arra, hogy elég egy jó ötlet, pár szimpatikus színész, és egy jó marketingkampány, és az amerikai nézők akkor is tódulnak a mozikba, ha éppen nem szuperhősök agyabugyálják el egymást, vagy nem egy évtizedekkel ezelőtti kulturális mérföldkőnek csinálnak remake-et. Azokkal sincsen semmi baj, csak néha tényleg egy falat kenyér a csomó rántott vaj és Mars-szelet között egy olyan film, mint a Hang nélkül. Egy kisméretű, kevésbé ambiciózus, közepesnél kicsit jobb ízléssel elkészített horrorfilm, ami Hollywood rendszerében aprópénznek számító 17 milliós költségvetésének tízszeresét visszahozta a világon úgy, hogy még mindig nem mutatták be mindenhol. Erősen emlékeztethet a helyzet a tavalyi év hatalmas meglepetésére, a Tűnj el!-re, bár azzal szemben a Hang nélkül kevésbé érdemel annyi dicséretet, nincsen benne sem annyi réteg, sem annyi tartalom, sem annyi tényleg meglepő húzás, mint Jordan Peele Oscar-díjas filmjében. Ami van, az a szórakoztatás: másfél órán át teljes feszültségben tartani a közönséget. Nem sikerül neki teljesen, de értékelem a gesztust.
A Hang nélkül ötlete tényleg zseniális: a Földön megjelent egy rakat furcsa lény, ami az első hangosabb pisszenésre már ugrik. A bolygó lakosságának nagy részét valószínűleg már levadászták, de maradtak bőven túlélők. Egy ilyen család tengeti úgy egy erdő közepén a mindennapjait, hogy a legkisebb hangot sem próbálják magukból kiadni, jelbeszéddel vagy minimális suttogással kommunikálnak, hangszigetelt szobát építenek, a házukhoz vezető ösvényeket homokkal szórják be, a vacsorát teljes csöndben ülik. A tényleg túlzás nélkül zseniális bevezetőben meglátjuk azt, hogy mi történik akkor, amikor valami megtöri a csendet: egy kisgyereket gondolkodás nélkül elragad egy szörny, amikor bekapcsolja az elemes játékát. Ebben a komplett terrorban élni elképzelhetetlen lehet, de a család nem adja fel: az anyuka (Emily Blunt) gyereket vár, az apuka (John Krasinski, a film rendezője) túlélőkért kutat, siket lányuk (Millicent Simmons a nálunk mozikat elkerülő Wonderstruckból) magát okolja a kisöccse haláláért, az életben maradt testvére (Noah Jupe) pedig teljes rettegésben él. Ezzel egyébként majdnem a komplett szereplőgárdát fel is soroltam.
Az alapötlet mellé a megvalósítás is egyedi, a család teljes csöndjét a film is csendben követi végig, ami pszichológiailag tökéletes a moziban, hiszen ha mi is zörgünk valamivel, akkor mintha az ő életüket is veszélyeztetnénk.
Pszt!
Index: 6/10
IMDB: 8,1
Metacritic: 82
Rottentomatoes: 95%
Ez lehetne az a film, amiről ki kellene tiltani a popcornt és a kólát.
Merész a Hang nélkül alapötlete, de nem megy el a falig.
Adná magát, hogy egy ilyen sztoriban mindent, de tényleg a világon mindent képpel kommunikáljanak, azaz végre megtörne az a vonal a mai mainstream filmekben, hogy minden egyes fontos történetelemet muszáj legalább háromszor elpofázni, ahelyett, hogy megmutatnák. Szóval Krasinski a film bizonyos elemeiben ezt nagyon jól megugorja, de nem bír ellenállni annak, hogy ne legyen benne közhelyes horrorzene, amitől már jó előre sejtjük, hogy valami borzasztó, vagy legalábbis egy pillanatra szívinfarktust okozó ijesztgetés történni. A riogatást általában megoldja organikusan, azaz nem mindig használ harsány hangeffekteket, hanem ezek inkább a film cselekményéből jönnek, de azért néha így is jobban emlékeztet a Hang nélkül egy „semmi extra” horrorra, mint egy formabontó kísérletre.
Ráadásul akármennyire is jópofa a marketingben, hogy a filmbeli apát és anyát az igazából is házas Krasinski és Blunt játsszák, nem tudok nem arra gondolni, hogy Krasinski (aki a rendezés és a főszerep mellett még a forgatókönyvbe is besegített) kicsit egy férfifantáziaként kezelte ezt az egészet.
Ő a tökéletes családapa, aki az apokalipszis után is képes törődni a többiekkel, aki teljes csöndben próbál hallókészüléket forrasztani a siket lányának, aki elviszi halászni a fiát, aki gondozza a terhes feleségét, és még hangszigetelt bölcsőt is ácsol a kis jövevénynek.
De lehet, hogy ez csak egy általános férfifantázia, nekem is mindig megfordul a fejemben, hogy hány konzervet mibe pakoljak, és melyik kést melyik partvisra szigszalagozzam, ha jönnek majd a zombik a belvárosba.
Azzal sem vagyok teljesen kibékülve, hogy a bevezető és a helyzet bemutatása után a Hang nélkül mennyire látványosan éri el azt, hogy beinduljon a cselekménye. Szinte látni a fogaskerekeket, ami Bryan Woods és Scott Beck forgatókönyvírók (és Krasinski) fejében forogtak, hogy bizonyos karaktereket úgy és arra tereljenek, hogy logikával nem, csak a cselekmény érdekeivel lehessen magyarázni. Messze a legidegesítőbb elem a filmben – a mindent előre szirénázó zene mellett – az egy darab szög, amit már mások is előttem Csehov szögének hívtak.
Fel fogjátok ismerni elsőre, a Hang nélkül egy jelentős részében a hangra futó szörnyek ellenére az a kis fémdarab lesz a film főgonosza.
Nem lőttem le nagy poént, mert amikor az első pillanatban Krasinski rendezése miatt indokolatlanul sok ideig látjuk, akkor már mindenki összerakhatta, aki valaha látott már hasonló sejtetést. Valószínűleg azt is fogjuk tudni, hogyan. Hát ezért Csehov szöge, mert ha egyszer megmutatják, akkor el is kell sülnie.
És valahogy ez a megtervezettség és a néha suta sejtetés az, amitől a Hang nélkül nem lesz több a saját alapötleténél. Valahogy olyan érzésem volt közben, mint egy Black Mirror-rész nézése közben: amint megismertem, hogy miről szól, pont onnantól volt kevésbé érdekes. Ez nem azt jelenti, hogy rossz volt, sőt, a Hang nélkül tényleg egy felüdülés az esztelen riogatógépek (lásd Insidious-sorozat) mellett, csak a mélység hiányzik belőle, a mondanivaló, az, amiért többnek gondolhatnám egy stílusgyakorlatnál. Az tuti, hogy mindenki feszült csendben fogja végignézni, és horkolni nem fog rajta, de nekem egy horrornál több kell, mint egy ötlet, mert akkor a Boldog halálnapot is körbe tapsolhatnám. De érdekes belegondolni, hogy ez a két film volt az, ami meglepetésnek számított az amerikai mozipénztároknál, és most mindenkettőből készül a folytatás. És így, egy húzással, az eredetiség el is illan.
Rovataink a Facebookon