Ingyen nézhető Enyedi Ildikó karanténfilmje

2020.05.13. 10:33

Görögország legfontosabb filmfesztiválja, a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztivál még áprilisban kért fel több ismert rendezőt arra, hogy kizárólag az otthonukban forgatva készítsenek rövidfilmet a járvány miatt élőben nem megrendezett fesztivál számára. Az Oscarra jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó kisfilmje már elérhető.

enyedi

 A járvány miatt ki tudja, meddig nem mutatják még be Enyedi Ildikó új, nemzetközi koprodukcióban készülő, nagyszabású filmjét, A feleségem történetét, amelynek a Bond-lányként is ismert Léa Seydoux a női főszereplője. De a filmfesztivál felkérése miatt addig is új alkotással jelentkezett a rendező.

A Szamár és Nyuszi beszélgetése című, sajátos humorú rövidfilmről Enyedi azt mondta:

A járvány kitörése felkorbácsolt egy hatalmas hullámot jószándékú konyhafilozófiából is. Ez hívta fel a figyelmemet arra a megható, még legnevetségesebb formájában is szívszorító és mélyen érthető emberi igényre, hogy mindig keressünk valamiféle felsőbb, az életünket formáló erőt. Jelentést akarunk találni minden mögött, ami velünk, körülöttünk vagy általunk történik. Elég sértő is lenne, ha az Univerzum csak úgy keresztülnézne rajtunk... Ez a kisfilm a sokból az egyik beszélgetést mutatja be a Budapesten élő Nyuszi és a napos Los Angelesben élő Szamár között: mindketten természetüknél fogva filozofikus beállítottságú állatok. Igazán leleményesen próbálnak belesni a létezés függönye mögé, hogy ott mintát, célt és okokat találjanak. És ebben pont annyira járnak sikerrel, mint mi, emberek...

A fesztivál felkéréséről a magyar.film.hu áprilisban azt írta: "A rövidfilmeket a rendezők otthonaiban kell leforgatni, és csak az ott élő emberek és állatok szerepelhetnek benne. Amennyiben tartozik a lakáshoz erkély vagy kert, ott lehet forgatni, de más külső helyszínt nem szabad felhasználni. A sorozathoz az aktuális helyzet mellett Georges Peres francia író Species of Spaces című könyve adta az ihletet." Enyedi mellett többek közt hasonló felkérést kapott a román Radu Jude (Aferim!, Bánom is én, ha elítél az utókor), a kínai Jia Zhangke (Csendélet, A bűn érintése) és a kanadai Denis Côté (Curling, Szellemvárosi antológiák) is.

Szintén a karanténban készített animációs rövidfilmet Bucsi Réka, aki ugyanazon a Berlinalén nyert díjat, amelyiken a Testről és lélekről hozta el az Arany Medvét. A természet változásairól szóló Plante szintén megtekinthető online:

Stories In Place: Plante. from Reka Bucsi on Vimeo.

Ne maradjon le semmiről!