Csak a testek beszélnek Kristóf György készülő filmjében

Egy disztópikus nonverbális filmet forgat hazánkban a kassai származású Kristóf György, aki a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon és első nagyjátékfilmjét (Out) 2017-ben a Cannes-i filmfesztiválra is meghívták.

A most készülő Bunker magyar–szlovák–cseh koprodukció, a táncosok nagyjából fele hazai művész, köztük például Ladányi Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncossal. A Bunker forgatásán Kristóf György rendezővel, Ladányi Andreával és Pusztai Ferenc producerrel is beszélgettünk.

A Tárnoki Kőfejtő felé vesszük az irányt, ott forgatják Kristóf György rendező készülő nagyjátékfilmjét a Bunkert. A címből kiindulva stílusos helyszínt választottak: kívülről nézve kicsit a Flintstones mesét idézi fel, de amint belépünk a föld alá, sokkal inkább A Gyűrűk Urából megismert Mória tárnái ugranak be köszönhetően a hatalmas elhagyatottnak tűnő sötét tereknek. Mikor eleget sétálunk befelé, beleütközünk a stábba, akik épp egy klasszikus táncpárbaj jelenetet rögzítenek. A látvány a rendezőnek felállított monitoron keresztül megítélve elég meggyőző.

Kristóf György szlovákiai magyar, aki a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon. Első nagyjátékfilmje az Out szlovák–magyar–cseh koprodukcióban forgott, akár csak a most készülő Bunker című film, ami egy elég nagy vállalásnak tűnik az összes alkotó és partner részéről. Ugyanis a Bunker egy nonverbális film, amiben táncosok mozdulatain keresztül ismerhetjük meg a történetet, akik úgy vezetnek végig minket a sztorin, hogy egy árva szó sem hangzik el. Nem egy klasszikus értelemben vett táncfilmre kell számítani, hiszen történetorientált produkció készül. Az ötlet pedig Kristóf György fejéből pattant ki még az egyetem alatt:

Részt vettem egy workshopon, ahol egy koreográfussal kellett összedolgozni. Erre készülve megnéztem pár táncfilmet. Azt vettem észre, hogy ezek az én felfogásomban nem filmek, mert nincs bennük sztori és szereplő, nincs filmnyelvük, csupán absztrakt módon, objektíven lefilmezett mozgást látunk. Ekkor vetődött fel bennem először, hogy próbáljunk olyan táncfilmet csinálni, ami normál moziközönség számára is élvezhető. A Bunker ennek a továbbgondolása. Viszont ahhoz, hogy ez működni tudjon és ne csak a szakmai szemeknek legyen élvezetes a végeredmény, kellett egy annyira primitív történet amit dialóg nélkül is el lehet mesélni, miközben látványos, és izgalmas.

A történet egy földalatti világban játszódik, ahol egy speciális börtönben senyved egy csapat ember. Feltehetően egész életükben itt éltek, monoton, közös mozgásukkal termelnek energiát. Őket őrök vigyázzák, viszont egy nap a rendszer megtörni látszik, a rabok pedig kiszabadulnak. Igen ám, de nem jutnak ki egyből a felszínre, mert a föld alól egyetlen kijárat vezet a fény felé, ez pedig elérhetetlenül magasan található.

Egy hónapot próbáltunk, ami alatt elkezdtük összerakni a jeleneteket táncilag. Mivel mindenkinek megvan a története, ezért a táncosok a mozgást is úgy próbálták, hogy tisztában voltak saját figurájukkal és annak személyiségfejlődésükkel. Van, amikor csak kezeket vagy lábakat veszünk, valamikor csak civil mozgást. Volt ami nem működik annyira a térben, mint ahogy próbán megálmodtuk a koreográfussal, viszont van ami sokkal erősebb. Izgalmas játék ez. A célunk az, hogy egy olyan táncfilm szülessen ami egy normál mozifilmfogyasztó számára is élvezhető.

A film egyik szereplője Ladányi Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, aki négy évvel ezelőtt kapcsolódott be a készülő produkcióba, mikor Facebook-on találkozott Kristóf György casting felhívásával.

A castingon összebarátkoztunk, és azóta tart a kapcsolatunk. Az elmúlt négy évben mindig elküldte a forgatókönyvet, így végig követni tudtam, hogy épp merre tart a produkció. Gyuri olyan táncosokat keresett, akiknek különleges, kifejező és egyedi arcuk van, miközben színészi képességekkel is rendelkeznek, mert bár a film nonverbális, van körülírható cselekménye. A történetet azonban nem szavak mesélik el, hanem a test formanyelve, kommunikációja, kifejezőereje. Vagyis nem csak briliáns táncosokra volt szükség, akiknek a technikai tudása megkérdőjelezhetetlen, hanem olyan előadókra, akik expresszíven tudnak közölni a testükkel, mert itt a szereplőkben lévő állapot a fontos. A szerepemről annyit érdemes tudni, hogy mivel a táncosok közül én vagyok az, aki életkorban a többiek fölött áll, megvan az esély arra, hogy az én karakterem az egyetlen, aki még látta a földet, vagy legalább halvány emlékei lehetnek a felszínről.

A forgatás feszes volt, a táncosok pedig valóban profinak és kifejezőnek hatottak. A látvány telitalálatnak tűnik, mikor belenéztünk a készülő produkcióba izgalmas és újszerű élményt kaptunk, de az vitathatatlan tény, hogy látatlanban gazdag képzelőerőt igényel Kristóf György víziója. Ezért is voltunk kíváncsiak arra, hogy Pusztai Ferenc, a Bunker producere miből gondolta, hogy érdemes lehet valóra váltani a szlovákiai magyar rendező elképzelését.

A mozgásszínházon alapuló játékfilm ritka madár. De Gyuri hitt benne nagyon, és ő győzött meg mindenkit maga körül. Az jelentett kihívást, hogy messze van a fősodrástól, mindenkinek el kellett magyarázni, hogy mit szeretnénk, így mindenkinél nulláról kellett indulni. Szerencsére a kultúrfinanszírozók listáján mindig szerepel, hogy ne csak a klasszikus dolgokat támogassanak, hanem azt is, ami picit eltér az átlagostól, és bár a filmgyártásban alulreprezentált de attól még kulturálisan érdekes vagy fontos. Szlovákiában néztünk először körül, és ott próbáltuk megteremteni a finanszírozás alapját. A szlovák filmalap elég nyitott volt, nagyon tetszett nekik az ötlet. A csehek pedig organikus partnerek sok szlovák produkcióban. Szeretnénk jövőre valamelyik nagyobb fesztiválon bemutatni, ha nagyon szerencsések vagyunk, talán el tudunk készülni 2022 nyarára.

– bizakodik a producer.