Felkapcsolt villannyal mertünk csak aludni, úgy megrémültünk ettől az új horrorfilmtől

A Mosolyogj (Smile) című szeptember 29-én bemutatott új horror nem épp a világ legvidámabb helyén kezd: egy pszichiátriai intézet falai között járunk, ahol dr. Rose Cotterhez (Sosie Bacon) behoznak egy zavart és megviselt PhD-hallgatót. Laura (Caitlin Stasey) azt állítja, hogy valami kísérti őt, és irtó durva dolgokat hallucinál. Kétkedésre nincs sok ideje a dokinak, mert a lány egyik pillanatról a másikra öngyilkos lesz a szeme láttára. Nem akárhogy, végig mosolyogva.

A film bevezetője után egyből elkapja egy rossz érzés az embert, és ahogy a 120 perces játékidő alatt haladunk előre, a borzongás szinte elviselhetetlenné válik. A Mosolyogj talán az idei év legdurvább horrorfilmje, amelyet olyan hatásos ijesztgetésekkel pakolt az elsőfilmes rendező, Parker Finn teli, hogy néha elgondolkoztunk rajta, hogy nem ér annyit az egész, hogy forgolódva töltsük az éjszakát. Végül valahogy kibírtuk, de bevalljuk, felkapcsolt villannyal aludtunk a film után.

Sosie Bacon nagyszerűen elviszi a hátán ezt a horrort, aki az egyre zaklatottabb pszichiáter szerepében végig 110 százalékon pörög. Üvölt, sír, rohan, megrémül – és egyszer sem tolja túl az egészet, nem válik röhejessé, személyes tragédiája miatt pedig pláne jól együtt tudunk érezni a karakterével.

A készítő, Parker Finn, aki Laura Hasn't Slept című rövidfilmjét dolgozta át egész estés produkcióvá, nemcsak a főszereplőjét kínozza meg durván, hanem minket is. A Tisztelt Olvasó joggal kérdezhetné, hogy ugyan mi a félelmetes abban, hogy gonoszul vigyorgó embereket képzeleg valaki saját maga elé. A Mosolyogj azonban nem csak ebből áll, a nem elhanyagolható mennyiségben érkező jumpscare-ek tényleg meglepik az embert.

Részben a hangok miatt működik jól a film: egy-két telefoncsörgés, ajtócsapkodás is megugrasztja a nézőt a moziszékben, de a zeneszerző is jó munkát végzett, Cristobal Tapia de Veer dallamai képesek egyfajta pánikhangulatot ránk tapasztani. Úgy érezzük, ebből a szituációból nincs menekvés, kiút, vagy egyáltalán bármi megoldás rá.

A képi megoldásokat is csak dicsérni lehet, ahhoz képest, hogy a Mosolyogj az első trailere alapján egy gagyi, Netflixre való tévéfilmnek tűnt, a nagyvásznon bebizonyosodott, hogy az operatőrök is odatették magukat. Kreatív vágóképekkel, váratlan nézőpontokkal dobták fel a végeredményt.

A forgatókönyv ugyancsak elég ügyes, több alkalommal is direkt vakvágányra vezet bennünket a készítő. Nagyon utáljuk többségében, amikor álomjelenetekkel vágnak át minket, de itt az efféle ötletek is működnek. Ráadásul nem egyszer. A Mosolyogj annak ellenére, hogy egy végtelenül kiszámítható filmnek tűnik első ránézésre, tessék nekünk hinni, hogy egyáltalán nem az. Bár észrevehetően támaszkodik olyan híres elődökre, mint A kör és a Valami követ, mégis nagyon szépen megállja a helyét, és egyedi sztorit mesél el nekünk.

Mi a végére kész idegroncsként jöttünk ki a moziból, és csak annyit tudtunk mondani, hogy „ez durva volt”. Nagyjából jól jellemzi, hogy a Mosolyogj milyen intenzív élményt ad. Mintha lenyomnák az ember fejét a víz alá, és csak nagyon rövid időkre engednék levegőhöz jutni. Szerencsére a filmnek az a része is érdekes, amikor csak simán nyomoz a doktornő és a neki segítő marcona rendőr, Joel (Kyle Gallner) – mert egy hátborzongató, misztikus bűnténysorozatra is fény derül.

És amikor picit hátradőlnénk a székben, hogy na, itt biztosan nem lesz ijesztgetés… akkor villan fel a vásznon egy kegyetlenül vigyorgó fej. A Mosolyogj című filmben van pár belőlük, de egyszerűen lehetetlen hozzájuk szokni. Van ebben a motívumban valami megmagyarázhatatlanul felkavaró.

Tartunk tőle, hogy még holnap se fogunk nyugodtan aludni a látottaktól…

8/10

A Mosolyogj jelenleg is látható a magyar mozikban.