Natália
-3 °C
7 °C

Pályázaton kívül kelt el a két Mammut mozi

2005.10.21. 09:55
Bár a Budapest Film nyáron még tendert írt ki a fővárosi mozipiacon fontos stratégiai pontnak számító Mammut I és Mammut II multiplexre, végül mégis külön tárgyalásokon dőlt el, hogy a Palace Cinemas Kft. vásárolhatja meg a két mozit. Az eredménytelennek nyilvánított pályázat után a rivális InterCom hiába várta az újabb kiírást, már csak a nyélbe ütött üzletről olvashattak az újságban. A tulajdonosváltással a Magyar Filmszemle helyszíne is változhat.

A napokban megjelent hírekkel ellentétben nem 2,5 milliárdért kelt el a két Mammut mozi, a pontos összeg azonban nem ismerhető meg. További érdekesség az ügyben, hogy a két jól menő mozi végül nem pályázaton kelt el, mégpedig azért, mert a tulajdonos Budapest Film "a lehető legmagasabb összegért" akarta értékesíteni.

A Népszabadság az MTI-re hivatkozva azt írta, hogy a vásárló Palace Cinemas Kft. - akinek tulajdonában van például a budapesti Westend és a MOM Parkban található multiplex is - a nyáron kiírt nyilvános pályázaton adta a legjobb ajánlatot.

Mint az Index megtudta, ez már csak azért sem lehetséges, mert a másik pályázó szeptember végén arról kapott írásos értesítést a Budapest Filmtől, hogy a kiírás eredménytelenül zárult.

A pályázat

A hivatalos pályázatról júliusban adtunk hírt, eszerint a Magyar Filmszemlének is évek óta otthont adó Mammut I-II multiplex moziját 1,9 milliárd forint limitáron, plusz 500 millió forint hiteltartozás átvállalásával kínálta eladásra a a fővárosi önkormányzat, illetve a testület tulajdonában lévő Budapest Film Rt. és Budapest Film Kft.

Indoklásul akkor Schiffer János főpolgármester-helyettes a multiplexek csökkenő bevételeit említette és kitért arra is, hogy a várhatóan tartós negatív tendenciák miatt a két Mammut mozi valószínűleg már nem lesz képes megtermelni az Art mozik finanszírozásához szükséges pénzt.

Eredménytelen lett

Az Index információi szerint a tenderbontásnál kiderült, a kiírásra csak két pályázat érkezett: a Palace Cinemas és az InterCom - Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Rt. ajánlata.

"Mindkét összeg, amit a két cég a pályázaton megajánlott, alacsonyabb volt annál, mint amennyiért a legújabb hírek szerint a Palace Cinemas megvásárolta a két mozit" - nyilatkozta Pressing Csaba, az InterCom moziüzemeltetési igazgatója. "Azért is lepett meg a hír, mert szeptember végén a pályázat érvénytelenségéről tájékoztatott minket a Budapest Film. Azóta az új kiírásra vártunk, így érthető, hogy most sajnálattal olvastuk, hogy az üzletet mégis nyélbe ütötték a héten."

Az InterComos Pressing szerint nagy a tét: az üzlettel a Palace Cinemas-é lesz a budapesti belváros három nagy "kommersz mozija", a Westend, a Mom Park és a Mammut, így "mostantól monopol helyzetbe kerülhetnek a piacon".

Újabb ajánlat

Megkerestük Port Ferencet, a Budapest Film vezérigazgatóját, aki megerősítette, hogy a két multiplex elkelt és a Palace Cinemas az új tulajdonos.

"Igen, a nyáron volt egy pályázati kiírás, ami eredménytelen lett, mert egyik pályázó sem ajánlott akkora összeget, amennyiért eladtuk volna a mozikat" - kezdte Port. - Ezt követően érkezett egy újabb ajánlat a Palace Cinemas-tól, ami már kedvezőbb volt. Semmilyen jogszabály nem írja elő, hogy kizárólag pályáztatás útján adhattuk el a Mammut I és a Mammut II mozik tulajdonjogával rendelkező Margit körút-1. Kft-t" - jelentette ki a Budapest Film vezetője.

Arra a kérdésre, hogy akkor miért írták ki mégis a nyári pályázatot, Port Ferenc elmondta, hogy a tulajdonosi bizottság egyszerűen "minél magasabb összegért" szerette volna eladni a két multiplexet, ezért pályáztatták meg az érdeklődők között.

A Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottságának jóváhagyásával adták el a két mozit - mondta el az Index kérdésére Körmendy Ferenc, a fővárosi kulturális bizottság elnöke. Körmendy a vételárról nem akart nyilatkozni, mert az zárt ülésen hangzott el, viszont megjegyezte, nem igaz az az MTI-hír, miszerint 2,5 milliárdot fizetett volna a vevő. Ettől az összegtől több száz millióval eltér a valós összeg. Titokban maradt, hogy az eltérés felfelé vagy lefelé értendő. Körmendy szerint teljesen szabályos volt a privatizáció, nem véletlenül hagyta jóvá azt a tulajdonosi bizottság is.

Filmszemle a Corvinban?

Bár Port a következő Filmszemlék helyszínét firtató kérdésre azt válaszolta, hogy "erről nem volt szó az újabb tárgyalások során" és inkább az új tulajdonost, "a Palace Cinemas Kft-t kéne kérdezni a terveiről", azt azért elmondta, hogy a Budapest Film arra készül: a Corvin-mozit ajánlja fel a következő, 37. Filmszemle helyszínéül, és "majd a Szemletanács dönt", hol szeretné jövőre megrendezni a magyar mustrát.

A Budapest Film vezérigazgatója beszélt a befolyó pénz hasznosításáról is: céluk elsősorban egy olyan alapítvány létrehozása, amely a jövőben az artmozik működtetését és filmellátását biztosítja. A két Mammut-multiplex árából ezenkívül egy olyan műszaki fejlesztési alapot is elkülönítenek, amiből a Corvin-Szigony Projekt keretében lezajló parkoló bővítést is finanszírozhatják.

Vagy marad a Mammutban?

Lovász Andrea, a Palace Cinemas-lánc magyarországi vezetője az Index kérdésére elmondta: az új tulajdonos alatt is a megszokott filmkínálattal jelentkezik majd a két multiplex. Lovász - hasonlóan egyébként az InterCom pályázati tervéhez - a filmeken túl egyéb kulturális programokat is ígér.

"A Westendben és a Mom Parkban is törekedtünk arra, hogy a filmeken kívül mással is becsalogassuk az embereket a moziba; digitális vetítőn élő koncert közvetítéseket szerveztünk vagy például nemrég a World Cyber Games számítógépes verseny döntőjének is mi adtunk otthont. A Mammutban is szeretnénk bővíteni a programok sorát."

Lovász a 37. Filmszemle helyszínével kapcsolatos tervekről elmondta, nyitottak az együttműködésre, nem akarják "felrúgni a jól működő tradíciót" és már fel is vették a kapcsolatot Garami Gáborral, a szemle főszervezőjével.

Csakúgy, mint a rivális InterCom képviselője, a Palace Cinemas magyarországi vezetője is kiemelte, hogy a Mammut mozik fontos stratégiai pontnak számítanak a budapesti mozis piacon.

"A két Mammut-multiplexnek jó a vonzásköre, ez a második legerősebb mozi Budapesten - az első a Westend. Ezzel a vásárral nagyon jó lett a lefedettségünk a fővárosban; a helyzetünk még stabilabb lett a piacon, mint volt" - jelentette ki az Indexnek Lovász Andrea.