Nem mehettünk be A kis Vukhoz - fotók

2007.11.22. 16:57 - gk

"Igen, ma meghívtunk néhány stábot a stúdiónkba, de rajtunk kívülálló körülmények miatt az Index ebbe nem fér bele" - mondta nekünk Bódis Réka, pr-tanácsadó az esemény előtt, holott a meghívót az MTI is közzétette reggel: "A Kis Vuk gyártási folyamata az utolsó stádiumba érkezett - az animációt készítő stúdió exkluzív bejárása a Future Films Hungary-nél. Házigazda Gát György és Dévényi Gyula producer."

Bár mindig mi írtuk meg először, hogy a filmet elhalasztják, most nem tarthattuk kezünket a történések ütőerén. Olvasóinknak azért feltesszük az MTI által készített galériát, hogy mindenki lássa, hogy dolgozgatnak a rajzolók és grafikusok a számítógépeken a Kis Vuk hangsúlyozottan utolsó részein. És az új infó, amit most bejelentettek: februárban kerül a film a mozikba. A csúszás okáról Gát azt mondta a helyszínen: "Dargay Attila 1980-as évek elején készített filmjével magasra tette a mércét, a Vuk a magyar filmtörténelem olyan darabja, aminek megfelelni lehetetlen, ezért más úton kellett elindulnunk." Ehhez azért az a tény is hozzásegített, hogy nem kapták meg a figurák jogait Dargayéktól. Az MTI még azt írja: " Jövőbeni tervei között említette a producer, hogy A kis Vuk folytatása mellett Eisenstein, A jégmezők lovagja című filmjéből szeretne 3D-s fantasy-animációt készíteni." Ami azt jelenti, hogy készül A kis Vuk 2. Az MTI egyébként még emlékezteti az olvasókat, hogy "sajtóhírek szerint" a kis Vuk szeptemberi bemutatója októberre, majd decemberre tolódott. Így van, bár azt is megírta az Index annak idején, hogy a húsvéti bemutató is elmaradt.

Mendegél a két Vuk

Címkék:

Kommentek

  • 2007.11.22 17:44:02marc84

    Ez a 3D animációs dolog kezd elcsépelt lenni.

  • 2007.11.22 17:51:54kika66

    Nem tudom, mitől féltek a Gáték. Ipari kémkedés?

  • 2007.11.23 09:40:39silverwol

    Az az igazsag, h lassan egy evet kesik ez a film. Ha lesz masodik resz, erdemes elore ugy tervezni, hogy a bemutatas datuma tarthato legyen, barmi tortenik is. Engem szemely szerint erdekelne ez a film, de egyre kevesbe vagyok ra kivancsi, mert nem szeretem, mikor honapokat varatnak...

  • 2007.11.23 10:20:06Fedor

    Azért az ciki, hogy a nagynevű, jó kapcsolatokkal rendelkező rendezőt beelőzi egy noname csapat egy töredéknyi összegből készült filmmel az "első magyar egészestés 3D-s rajzfilm" versenyben, és az előzetesek alapján ráadásul még jobbak is merészelnek lenni :-)



    index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/edonc1122/

  • 2007.11.23 11:07:35PokerJoker

    Én animátor vagyok, ilyen munkahelyen nem lehet dolgozni, ezért (is) csúszik a Vuk, ráadásul ahogy látom nem használnak olyan 3D-s munkát segítő eszközöket, amivel akár 50%-kal gyorsabban lehet dolgozni... persze lehet, hogy csak a sajtótájékoztató miatt gyűltek össze egy iskolapadrendszer szerű elosztásba... a legjobb körülmények: félhomály, normális magasságú székek, asztalok, stb. De mindegy... ez Magyarország... itt nem fontos, hogy a dolgozó kényelmesen tudjon dolgozni... én már magamnak dolgozom azóta tudom, hogy mennyivel hatékonyabb egy kényelmes munkahely... egyértelmű, hogy az indexet büntetésből hagyták ki, mert rendszeresen megírták, hogy csúszik-csúszik... az ilyen "büntetés", amikkel semmit nem érnek el ez is magyar... :D

  • 2007.11.23 11:54:56greg03

    vajon miért nem kapták meg a figurák jogait Dargayéktól? engem ez egy kicsit elgondolkodtat...

  • 2007.11.23 12:20:39vernarancs

    En ezt a debil Vukot meg sem nezem. Miert kellett Vuknak hivni ezt a valamit egyaltalan?

  • 2007.11.23 12:45:20kutasi

    kika66 irta:

    "Nem tudom, mitől féltek a Gáték. Ipari kémkedés?"

    felkesz filmet en se reklamoznek bemutato elott par honappal... na hat ettol feltek es felnek most is. a szakman belul sincs sok info a keszitesrol, vajon miert? en csak az ott robotolo szerencsetleneket sajnalom, hogy ilyen helyzetbe kerultek. es meg buszkek se lehetnek majd erre a filmre...

  • 2007.11.23 12:59:45gk

    Nem a reklámozásról van szó, néhány sajtót meghívtak, csak azt nem, aki belekérdez.

  • 2007.11.23 13:36:45kutasi

    en a meg nem jelent inexes cikket (hazai CG szakemberek nyilatkozata) sajnalom... bar arra se reagaltak volna gyuribacsiek... lovet megkaptak a filmre, tuti sokan belunek ra (meglesz a nezoszam, nem kell visszafizetni a tamogatasokat). mi mas kell meg egy jo bizniszhez?

  • 2007.11.23 13:47:23PokerJoker

    Kutasinak teljesen igaza van... ez a magyar frencsájz, vegyél elő valamit, ami régen bevált, kérj rá jó nagy állami támogatást, mert ugye a nagy öregek ismerik egymást, egyszer megnézi minden szülő kis nosztalgiázás és gyerekprogram ürügyén és megint jót kaszáltak azok, akik tönkreteszik azt, ami jó volt és a halhatatlanból halottat csinálnak... Ha tényleg szerettek volna valami jót alkotni, akkor nem 3D-sre csinálják, hanem a régi 2D-s stílusra alapoznak, csak újkori technikával... csak a kapzsiság van jelen ebben az országban a tisztelet meg sehol... legalábbis filmes körökben nehéz nyomát lelni... persze lehet, csak nekem nem sikerült...

  • 2007.11.23 16:00:17gk

    kutasi:
    12 cg szakember volt hajlandó elmondani a véleményét a kis Vuk előzeteséről (szakmailag mind amatőrnek tartották). de akik egyáltaklán nyilatkoztak, azok is mind név nélkül tették. mit kellett volna azon lehoznunk?

  • 2007.11.23 16:16:59kutasi

    ez sajnos a szakma egyik betegsege... senki sem akarja elasni magat nyilvanvalo okok miatt.

  • 2007.11.24 20:33:59N.Zoli

    Ehhez fölösleges volt hozzáfogni. Pénzt és energiát spórolt volna vele mindenki. van már egy Vukunk, nem tudom minek felújítva megcsinálni mégegyszer, ha sokkal csúnyább és sokkal butább az egész, ráadásul időre sem tudják bemutatni. Lassan nem is marad senki, aki kíváncsi lenne egy ilyen ocsmány szarra.

  • 2007.11.25 16:31:57Sáfrány

    Látom a színes árnyékokat továbbra sem sikerült megoldani. Materiál és shader tantárgyból egyes, leülhetsz. Leírod százszor hogy nem vállalsz el többé olyan feladatot amihez nem értesz.

  • 2007.11.27 00:59:31vodx

    „Rajzolók és grafikusok dolgoznak számítógépeken..."
    Ők ketten? Illetve a harmadik aki háttal van? Ő a gyártásvezető vagy a kihúzó esetleg a kifestő? Mert ebben a filmben gondolom még olyan is van... :)
    Azokat nem fotózza le senki, akik se nem grafikusok, se nem rajzolók? Akik úgy vannak ott és ahol, mint általában Magyarisztán perifériáján, Nógrád megye külső, „bedolgozok bár semmi közöm a rajzfilmhez"?
    Gáz György úr szánalmas, ha nem önszántából ekkora gengszter akkor pedig azok, akik ilyenné tették!
    Bizony plusz egy dolog, amiért szégyellem, hogy magyar vagyok!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés