A kvantum sci-fi is lehet slampos

Éden (Eden)
Dénes Dóra

Van abban valami báj, amikor egy néző a filmelőzetesbeli 'erotomán konyha' kifejezést olvasva inkább a konyha miatt ül be a terembe. Az evős filmekre mutatkozik némi igény, azt azonban - sajnos kevesen vállalják, hogy másfél-két órában leginkább csak etessék a szereplőiket. Michael Hofmann is láthatóan aggódott amiatt, hogy miután a válogatásokon 137 kilogrammja miatt nem sok sikerrel szereplő, de kiváló színpadi színész hírében álló Josef Ostendorf karakterére írja a magányos szakács szerepét, azon kívül mit csináljon vele.

Így alakult, hogy a szakács - mint a legenda szerint Dalí - minden tehetségét a művészetére fordítja, kevésbé a szexuális életére, és nyomasztó kisvárosának mítikus figurája lesz. Mivel néhány gyönyörű birkahere-vacsora kísérletszerű elkészítése azonban még nem visz előre semmit, kitalálta a szerelmi szálat. Bár ne tette volna azelőtt, hogy a témában néhány nőismerősét megkérdi. Ezt elmulasztva a szakács titkos szerelme, akár Sárbogárdi Jolán hősnője (személyiségéhez az Éden helyett inkább a hasonlóan direkt Éter név illett volna) hiszi, hogy örökké főz majd neki a szakács mennyeit keddenként, a férje is boldog, és leendő gyereke is, ha ő boldog. Két kávészószós süllőszelet közt gondolkodhatunk, sutaságuk csattanójaként felszolgálja-e a szakács a férjet, de végül ennél is értelmetlenebb, ami megesik. Mindezek megbeszélése helyett érdemesebb kikísérletezni a kólás csokimártást otthon.

Vörös Kakadu (Der Rote Kakadu)
Vincze Barbara

A Vörös kakadu újabb kitűnő példája annak, hogy a német filmrendezőket még mindig izgalomban tartja az NDK történetének feldolgozása: lassan alig marad olyan fél év, amiről ne született volna egy Ostalgie-film (figyelem, szójáték: a nosztalgia és a Kelet szó összevonása).

Az 1999-ben készült Napsugár sétány (témája az NDK-s hétköznapok bemutatása) és a hangos sikereket elért Good bye, Lenin! (a berlini fal leomlása körüli időszak) után a Vörös kakadu a berlini fal felhúzása előtti néhány hónapban játszódik. A helyszín Drezda, ahol a fiatalság azon vacillál, hogy szökni kéne vagy inkább maradni. Az előtérben egy szerelmi háromszög áll, melyben a csaj mérsékelten dekadens verseket ír és maradna, a szerelmes fiú porcelánokkal bizniszel és menne, a férj hűtlenkedik, és mindegy neki.

Ekkor még a drezdai bohém fiatalság megengedhet magának olyan pajkosságokat, hogy a Stasi funkcionárius pezsgőspoharába hugyozik, nyugati rock'n'rollra táncol és fennhangon ecseteli a spreewaldi uborka szexuális úton történő felhasználási lehetőségeit. Pedig már csak pár hónap kérdése, és áll a berlini fal. Könnyen emészthető fordulatokkal, poénokkal és kinyilatkoztatásokkal fűszerezett film a Vörös kakadu, amiben nincsenek fajsúlyos dolgok: sem a cselekmény, sem a történelmi háttér kibontása, de még a kettő találkozása sem az.

Rekviem (Requiem)
Vincze Barbara

A megtörtént eseten alapuló Requiem egy olyan fiatal lány fél évét mutatja meg, akin a hetvenes évek elején ördögűzést hajtottak végre. Michaela gyerekkorától kezdve szigorú vallási nevelést kap, egyébként meg egy orvosok számára talányos epilepsziaszerű betegséggel és egy rideg anyával küzd. A történet egy remek hírrel kezdődik: Michaela megtudja, hogy felvették a tübingeni egyetemre, amit anyja vegyes érzelmekkel fogad, apja viszont csöndben támogat. Boldog fél év kezdődik a lány életében. Múltja azonban nyomasztó és bigott otthonától távol is kísérti. Amikor egy egyetemi házi dolgozat megírása után a lány lába alól végleg kicsúszik a talaj, a család és az egyház úgy döntenek, az ördögűzés lesz a megoldás.

Bár a történetleíráson nem látszik, a film dinamikus, izgalmas. A főszereplő és szorosabb környezetének karakterei pedig igen meggyőzőek. Az egyház emberei már kevésbé. (Falujának lelkésze, Landauer atya bemutatja a lányt egy fiatal, ambiciózus papnak, aki Michaelában látja a módszerei tesztelésére megfelelő kísérleti nyulat.) Ők szándékoltan (vagy nem) nagyon eltúlzottak: Landauer atya a bigott, ám a valós problémák iránt érzéketlen lelkész archetípusa, az ördögűzésfetisiszta fiatal pap pedig sokkal inkább komikus mint félelmetes. De a főszereplő Sandra Hüller meggyőzően alakítja a látomásoktól, elképzelt démonoktól és múltjától gyötört karaktert. Nem véletlenül kapta meg a legjobb színésznőnek járó díjat a legutóbbi Berlinálén.

Next Generation 2006
Vörös Adél

A kisfilmes blokk felhozatala vegyes: vegyes témában, stílusban, minőségben, ahogy azt a néző el is várja a fiatal rendezők csapatától. Van itt minden: tékvandózó kreol lány, szerelmes kisördög, vagina formájú Nirvana-ajtó a mennyországban és egy megdöbbentően slampos kivitelezésű kvantum-sci-fi a végére. Ami közös: a nagy Poén. Legalábbis a szándéka. A német filmiskolákban készült rövidfilmek tízes kis csapata nyilvánvalóan a történetmesélés, esetleg némi kísérletezés jegyében készült, a csattanó pedig kötelező. De tény, hogy a generáció talán valóban a "következő", azaz jövőbeli és vizsgafilmviszonylatban valamivel az átlag felett produkálnak. Kilengésekkel.

A két végletet a 3D-animációk, egy kísérleti kisrövid - meg egy hosszabb rövid, az Ich rette das Multiversum jelentik. Utóbbiról csak annyit mondanék, hogy miközben hősünk folyamatosan többszörösen osztódik, hogy társaival egy számítógépes szimuláció segítségével akadályozzák meg a szánalmasan odamontírozott galaxisok jelezte világvégét, naná, hogy barátnője közeledését a "Bocs, de tudod, hogy most meg kell mentenem a világot" mondattal hárítja el.

De a filmblokkban a következő német generáció tagjait is felfedezhetjük. Ők a három gyönyörű animáció, az Our Man in Nirvana (Jan Koester a 2006-os Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rövidfilmes Ezüst Medvéjének díjazottja), a Delivery (egy vizuálisan erős, elszállt fantáziájú 3D-animáció) és a My Date from Hell (ami egy Hellboy-alakú ördög szerelmi pokoljárását ecseteli), valamint a Promenade d'aprés midi kedves némafilm utánérzésének alkotói.