Már hívogat a napsütötte terasz a budai Várban

2023.04.20. 11:11

Új étlappal várja a tavaszi látogatókat a 21 A Magyar Vendéglő a budai várban. Bár az idő olykor még csípős, a Fortuna utca 21. felé sétálva a napernyők már arra csábítanak, hogy a napsütötte teraszon foglaljunk helyet, de akkor is jól járunk, ha a barátságos belső térben ülünk le családi vagy baráti ebédre, vacsorára. A 21 pont azt tudja, amit sokan keresnek: újragondolás nélkül, minőségi alapanyagokból, magas színvonalon készítenek el olyan magyar fogásokat, mint a halászlé, a hortobágyi palacsinta, a lecsó vagy a Rácz-fogas. Nem sok ilyet találni a fővárosban.

A 21 egyik erőssége a kedves fogadtatás és felszolgálás – az ételkínálat mellett ez marad meg leginkább a vendégekben, és erről számos bejegyzés is tanúskodik az étterem közösségimédia-felületein. A barátságos légkör a miliőben is visszaköszön: a belső térben kényelmes ülőhelyek, a teraszon simogató napsütés várja a látogatókat, akik az étlapon is csupa ismerős fogás közül választhatnak: tanyasi tyúkhúsleves, kacsamell, spenótfőzelék. A 21 klasszikusai között pedig olyan emblematikus ételeket találunk, mint a borjúbécsi, a csirkepaprikás vagy a borjúpörkölt.

Az éteremben évente kétszer váltanak étlapot, a most betérők már a tavaszi-nyári kínálatból választhatnak. Vannak persze olyan fogások, amelyek egész évben étlapon maradnak, de a szezonalitást mindenféleképpen becsempészik a kínálatba, és ez a táblás ajánlaton is megjelenik: a medvehagyma vagy a spárga csalhatatlanul a tavaszi szezont jelzi, ahogy a céklát felváltó friss paradicsomsaláta is.

Szép és finom

A vendéglőben többek között az a jó, hogy Vígh Szabolcs séf nem gondolja újra a megszokott fogásokat, de jó minőségű alapanyagokból és magas színvonalon készíti el. A tányérok annyira esztétikusak, hogy a 21. század képi világához szokott szemünk számára is „Insta-kompatibilisek”, az ízvilág viszont visszarepít minket otthonra, egy vasárnapi ebédre. A borjúpörkölt például szeletekben érkezik, az omlós hús mellé pedig krémes tarhonyarizottó kerül, ami így együtt könnyedebbé teszi a fogást.

Nem érdemes kihagyni a tokajis kacsamájpástétomot – ez a turistáknak és a hazai vendégeknek is a kedvencük lehet, hiszen esszenciálisan tartalmazza a két kiváló magyar alapanyag szépségeit és finom ízeit. A kacsamáj pici csatos üvegben, gyümölcs chutney-val és finom vajban megpirított házi brióssal érkezik – fenséges eledel! A 21-ben olyan mennyiséget jelent egy-egy fogás, hogy nyugodtan eltölthetünk akár órákat is az ételeket eszegetve és beszélgetve. Vacsora alkalmával ezt már a köszöntő falatokkal megkezdhetjük: a saját kovászos kenyérhez ízletes zöld almás tepertőkrém érkezik, ami ropogós és üde.

Az étlapon mindenki talál olyan ételt, ami kielégíti az igényit: van hal, hús, saláta, csirke, kacsa, borjú, bárány. A füstöltpisztráng-salátát vagy a Rácz-fogast választó vendégek még azt is meg szokták kérdezni, hogy honnan jönnek a halak – természetesen mind friss, hazai alapanyag.

A tavaszi-nyári kínálatban megjelenik ikonikus desszertjük, a 21-es Somlói mellett a Zuki házi fagyi málna- vagy epersorbet-val, és egészen különleges édesség is étlapra került, ez pedig a hideg túrógombóc eperrel és rebarbarával. Ennél a túrógombócnál nem kell figyelni, hogy rezeg-e, vagy sem, mert úgy finom, ahogy van.

Látványkonyha

Nem túlzás tehát, hogy a 21 vendéglő a békebeli magyar konyhát jeleníti meg 21. századi módon: minden eredeti, hagyományos ízt koncentráltan megőriz, az ételek mégis könnyebbek a régimódi magyar ételeknél. Ennek érdekében a legjobb alapanyagokat vásárolják, korán kelnek, piacra járnak és új technikákat, eljárásokat alkalmaznak. Ezt az érdeklődő vendégek akár meg is nézhetik, az üvegen keresztül ugyanis be lehet nézni a beltérbe ékelődő konyha mindennapjaiba. Ezt a transzparenciát Szabolcs séf és a szakácsok is szeretik, kilátnak akár a teraszra is.

A gyakran változó borlapon kizárólag magyar borokat tartanak, amelyek között több olyan tétel szerepel, amely máshol nem vagy csak korlátozottan hozzáférhető. A borlap összeállításakor olyan borászatokat és tételeket választanak, amelyek véleményünk szerint egyedi magyar karaktert, ízvilágot képviselnek. A kínálat tehát egyértelműen megkülönböztethető a nagy nemzetközi borvidékek nedűitől.

A Zsidai Csoporthoz tartozó vendéglő megálmodói olyan magyar éttermet szerettek volna létrehozni, amely visszaadja a rég elfeledett és hiányzó „szindbádos” gasztronómiai élményt, de mindezt újszerűen, a tipikus „magyaros étterem” kliséket mellőzve.

Felidézhetjük a régi, kedvenc ízeinket egy kicsit izgalmasabb megközelítésben és kötetlen, kellemes hangulatban.

A 21 lehet az a kedvenc helyünk, ahol lehet egy kicsit többet enni, kicsit hangosabban beszélni és kicsit több bort megkóstolni, mint egy étteremben általában. Már ha nem autóval érkezünk, mert akkor a sofőrnek mellőznie kell az alkoholt, amiatt viszont nem kell izgulnia, hogy nem talál helyet, mert a Várban ugyanúgy lehet parkolni, mint a belvárosban.

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Zsidai Gasztronómiai Csoport Magyarország közreműködésével jött létre.

Igazi férfi házhozszállítással

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM
Pierre

Pierre kóstolgat, mesél, és a gasztronómia varázslatos világába kalauzol.

MEGVESZEM