Unicum kerül a pizzára: limitált kulináris őrülettel rukkolt elő a hazai pizzéria
Sós, édes, keserű: nem a szokásos hármas, amivel egy pizzán találkozni szoktunk. A Zwack Unicum és a Moto Pizza mégis pontosan erre húzta fel új, limitált kiadású kreációját.
Az alap egy klasszikus Margherita, amire rukkola, pármai sonka és füge kerül – idáig még sokaknak ismerős a terep. A csavar a végén jön, ugyanis mézbe kevert Unicumot locsolnak a frissen sült pizzára.
A receptet Nagy Patrik, a Moto Pizza társalapítója találta ki. Unicumos desszert és húsétel eddig is akadt a hazai gasztronómiában, pizzán viszont ez a likőr eddig nem nagyon fordult elő.
A különlegesség a Zwack Unicum szerkesztőségünkhöz elkuttatott közleménye szerint egy hónapig szerepel a Moto Pizza éttermeinek kínálatában. Az együttműködéshez közös merch kollekció is készült, ez a Madách téri üzletben lesz kapható, korlátozott darabszámban.
Különleges ötletre épülő „konzerv” lett Az Év Strandétele
Az Év Strandétele egy friss pisztráng-„konzerv” a fonyódligeti Lokal at the Lake étteremtől, a legjobb büféétel a siófoki Tepertős-kürtős-mártogatós, az Év felfedezettje a szántódi Millacsinta, és övék az Év Beach Food Palacsintája is, a stranddesszert díjat pedig a gyenesdiási Mónisüti Gubacsintája nyerte.
A Balatoni Kör idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg az Év Strandétele versenyt, Európa egyetlen Beach Food versenyét. A nevezési rekord ismét megdőlt: 22 hely indult 44 étellel, ami különösen erős mezőnyt jelent egy olyan megmérettetésen, ahol a szervezők nemcsak jó minőségű, lehetőleg helyi alapanyagokra épülő, hanem kimondottan kreatív, nyárias és a strandgasztronómiát megújító fogásokat várnak.
A Balatoni Kör tagjai által előzsűrizett mezőnyből tíz hely jutott a 2026. augusztus 4-i döntőbe. A strandételek értékelésében már jelentős rutinnal rendelkező gasztroújságírókból álló, idén is Wolf András és Sipos Norbert séffel kiegészült zsűri végigkóstolta a döntős ételeket a tó körül, a díjazottakat pedig ma, azaz augusztus 6-án mutatták be a Club Tihany Resortban tartott eredményhirdetésen.
Gim-tteok, vagyis mintha „láng-pala” néven nyitna valaki lángosos-palacsintás helyet
Kimenni a Rákóczi térre, egykor ennek íze és zamata volt Budapesten. Az idők változnak, ahogyan a kereslet-kínálat is, és aki ma elmegy oda, és betér a vásárcsarnokba, az kisebb csodákra lelhet. Pierre például rátalált egy koreai street food standra, a neve: Gim-tteok.
Budapesten, a Rákóczi téri vásárcsarnokba – lehet – egy csomó kulináris vállalkozás beköltözne, bár a piac elég lagymatagon működik, azonban a piacfelügyelőségen azt mondják, hogy a hatalmas épületnek csak az egyik mellékhajójában van elszívás. Csak oda lehetne vendéglátással települni, és ott van is már egy-két, ilyen-olyan büfé. A sarokban, ahol feltűnően nagyobb a nyüzsgés, egy koreai család street food standja üzemel Gim-tteok néven. Versenyben áll két magyaros étkezde-büfével, és egyelőre úgy tűnik, a koreaiak vannak előnyben.
Gim = tengeri alga, tteok = rizstészta
Mintha „láng-pala” néven nyitna valaki lángosos-palacsintás helyet. Jó, jó, hülye fordítás, csak próbáltam érzékeltetni.
A gim szárított, pirított tengeri alga, abba tekerik a gimbapot, ami olyan kábé, mint egy japán maki, de mégsem, más a rizs kezelése: szezámolajos, sós. Töltelék: répa, tonhal, tojáscsíkok. Ez a tuna mayo gimbap, ezt próbálgatom itt, szeretem, hogy dallamosan ritmusos a neve, mintha egy félbemaradt dobszóló utolsó taktusa lenne. Könnyed kis kézi munkás tekercs, talán lazább, mint kellene, ragadósabb is, viszont friss. Ha ettem volna már átlagos koreai háztartásban, lehet, azt mondanám, ami a legnagyobb dicséret, hogy háziasan jól sikerült gimbap, de ezt nem mondhatom, csak próbálom sejtetni. Félre tréfa: nyilván a családias street food kategóriában korrekt kis tekercs. Ha azt mondom, hogy ezér’ a pénzér’, akkor csak azt próbálom érzékeltetni, hogy
lehet jó minőséget produkálni versenyképes áron.
Tteokbokki. Ez a koreai street food sláger. Rizsből készült, kinézetre olyan, mint egy fürt pufók minikolbász. Pikáns-édes gochujang, halszósz, némi cukor keverékéből készült szósszal adják, itt az alapeseti változatot gochujanggal. Legyen rugalmas, sőt ruganyos, semmiképpen se pépes. A szósz legyen sűrű. Nehéz ezeket a követelményeket egyensúlyban tartani. Itt sikerült. Ezzel együtt ez nem az én ételem.
Ha buknék erre a tteokbokkira, akkor a rose változatot is megpróbáltam volna, ez a modernebb, mondjuk úgy, hogy megújított. A szósz lett más: tejszínes gochujang, meg sajt, nem próbáltam. De nyilván egy ilyen kis piaci koreai gyöngyszem nem lehet meg enélkül.
Az elsők közt próbáltuk ki Gordon Ramsay új, budapesti éttermét
Éppenséggel nem Gordon Ramsay az első világhírű sztárszakács, akitől kóstoltunk, de Gordon Ramsay mégiscsak Gordon Ramsay, így nagy várakozással és némi izgalommal léptünk be a Dorottya utcában a Dorothea Hotel, Budapest, Autograph Collection szállodába. A BDPST Group portfóliójába tartozó hotel egykori éttermét fazonírozták át, hogy a Ramsay-birodalom egyik új tagja legyen, ami az első kelet-közép-európai étterme a sztárszakácsnak. Az ötlet, hogy éppen itt és pont a Gordon Ramsay Bar & Grill márka nyisson, a hotelt üzemeltető Marriott Internationaltől származik arra alapozván, hogy az elegáns londoni negyedben, Mayfairben lévő London Marriott Hotel Grosvenor Square szállodájukban is jó a szakmai kémia a Ramsay cégével.
A szállodacsoport a magyar sikerhez két tapasztalt vezetőt igazolt, a konyháért Katona András séf felel, aki többek közt dolgozott a méltán híres londoni Savoy luxushotelben is, és számos Gordon Ramsay-étteremben is stázsolt. Az étteremigazgatói pozíciót pedig Ivanov Lilla tölti be, aki karrierje során szintén megfordult a Savoyban, de dolgozott vezetőként a francia haute cuisine koronázatlan királyának, Alain Ducasse-nak a cégcsoportjában is. A nyitást hónapok felkészülése előzte meg, de az elmúlt hetekben velük volt segítség gyanánt Mr. Ramsay jobbkeze, Ronnie Kimbugwe is, aki, mint a Gordon Ramsay Restaurants Global nemzetközi executive chefje, ugyancsak ismerős lehet az Én, Gordon Ramsay című sorozatból.
A gasztroesztéta betért a BISTRO DiVinbe, majd kijött, és elárulta, milyen éttermet nyitna, ha nyitna
Ez történik, amikor Pierre sok hely konyháját kipróbálja, impulzusok érik, eszik, falatozik, kóstolgat, és egy idő után megkérdik tőle, miért nem nyit saját éttermet. Nos, ha éttermet nem is nyit, de betért a BISTRO DiVinbe, majd kijött, és elárulta, milyen éttermet nyitna, ha nyitna.
Ritkán jut eszembe, különösen a mai körülmények között, hogy szeretnék-e saját étteremet, ahol megvalósíthatnám mindazt, amiről itt írni szoktam. Ha mégis választanom lehetne, akkor nem volna ellenemre egy csendesebb belvárosi bor- és sonkabár, kiegészülve egy laza bisztróval.
Legyen sarki ingatlan, akár működhetne a közelében vagy ugyanabban az épületben egy butikhotel, nem messze egy másik. Legyen a megszokott turisztikai útvonalon, de inkább annak a szélén, és ne csupán a külföldieket vonzza, legyen a hazai igényesebb gasztronómiai élményre vágyók célpontja is, akik nem mindenáron gépkocsival akarnak megközelíteni belvárosi célpontokat, kifizetni horribilis parkolási díjakat, ezzel is terhelni a vacsoraszámlát, hanem lustán besétálnak, szívesen kóstolnak pultnál ülve különböző sonkákat, isznak egy-két pohár bort, városi polgárként élvezik a széles kínálatot. Semmi hókusz-pókusz, majd átülnek egy kényelmes asztalhoz, és jobbfajta magyar bisztróételeket esznek.
Ez a leírás néhány részletében ráillik egy már létező belvárosi bisztróra, nevezetesen a BISTRO DiVinre, Budapesten az Apáczai Csere János utcában. Itt jelentőségteljes megújulásról van szó, ami annak a séfpárosnak köszönhető, akik a Remma's-ból igazoltak át ide, átvették a konyha irányítását, egyúttal magukkal hozták jellemző kulináris stílusukat.
Minden elemnek funkciója van a tányéron, a látvány soha nem előzheti meg az ízt. Az étel legyen érthető, szerethető és emlékezetes, készüljön precíz technológiával. Karakteres mártások, kiegyensúlyozott savasság, kiváló alapanyagok a tányéron. Ideális esetben ezek azok a kritériumok, amelyek elvárhatók egy felsőbb kategóriás magyar bisztrótól.
Mestermű vagy parasztvakítás egy 15 ezer forintos pizza?
A pizza ma már igazi népi étel, semmi különleges nincs benne Magyarországon sem. Szinte minden sarkon találni egy pizzázót, és a klasszikus receptektől a legmegosztóbb feltétkombinációkig végtelen a választék. Éppen ezért egyre nehezebb kitűnni a tömegből, főleg jó értelemben, mert pizzának csúfolt tésztaanomáliákból is akad dögivel a piacon. A Budapest szívében található Fiamma – Pizza D’Arte azonban ezt a skatulyát hivatott elkerülni. Az étterem nem a gyors megoldásokra vagy a kompromisszumokra épít, hanem az autentikus olasz gasztronómiai hagyományokat helyezi a középpontba. Céljuk, hogy a vendégek ne csupán egy pizzát kapjanak, hanem valódi kulináris élményt.
A pizza nem enged
Török János, aki testvérével, Balázzsal közösen vezeti az éttermet, lapunknak elmondta, hogy a Fiamma a legújabb helyük, alig három hónapja nyílt meg. A testvérpárnak összesen tíz étterme van, főleg a magyar konyha kínálatával, ám a Covid idején úgy döntöttek, kipróbálják, milyen pizzát árulni. A kiszállításokkal sikerült túlélni a viszontagságos időszakot, és a pizzázás abbamaradt. Török János azonban nem engedte el a megszerzett tudást, és valami különlegeset akart alkotni.
Hamarosan újra kinyit Budapest egyik legszebb kávéháza
Két hónapos felújítás után 2026. július 25-én nyit ki újra a Pozsonyi úti Dunapark Kávéház. Rekordidő alatt született újjá, és lett a sötét tónusú terekből pasztellszínű, barátságos enteriőr, kiemelve az art deco stílusú kávéház eredeti szépségét. Ezzel párhuzamosan a kínálat is megújult: a cél az, hogy a vendégek minden napszakban tudjanak választani olyan fogást, ami a találkozásokhoz, beszélgetésekhez illik.
Újabb gyöngyszemmel bővült az Eventrend Group portfóliója: immár ők üzemeltetik a Pozsonyi úti Dunapark Kávéházat is. Mindehhez hozták a több mint három évtizedes vendéglátói és üzemeltetői tapasztalatukat, és azt, amilyen érzékkel fedezik fel és nyúlnak hozzá egy-egy nagy múltra visszatekintő, de idővel kissé megfáradt, megkopott helyhez, hogy azok újra elfoglalhassák méltó helyüket a város életében.
Ilyen volt a New York Kávéház, a Centrál Kávéház vagy a Gundel Étterem, és most már ilyen a Dunapark Kávéház is, amely a Pozsonyi út egyik legismertebb kávéháza, és az újranyitásával ismét aktív szerepet kap Újlipótváros szellemi és társasági életében
– mondta Kőrössy Zoltán. Az Eventrend Group alapító tulajdonosa kiemelte, hogy a Dunapark talán a világ legszebb art deco kávéháza, és most, a felújítás után még inkább érvényesülnek azok a terek és formák, amelyek egyébként az egész, Bauhaus-jegyeket hordozó házra jellemző.
Étterem, ahol harmincöt percig nem történt semmi, ám a lényeg az, ami utána következett
Ismét Olaszország ízeinek nyomába eredt Pierre, ismét Budapesten. Valamiért hisz abban, hogy rátalál az igazira, értsük most ezalatt azt az éttermet, hogy Itália földjének ízei a magyar fővárosban is rabul ejthetik. Például a budapesti Covában.
Luxizni sem könnyű, ha az ember túlpipiskedi a dolgot. Gondoltam egyet: a Matild Palace Cova cukrászda-éttermében ebédelgetnék. Hosszas szörfölgetés után sem leltem fel a budapesti Cova honlapját, de találtam a Matild Palace oldalán utalást a Covára, ahol találtam egy angol nyelvű szöveget, hogy van lunch és hozzá tartozó menü is, rá is kattintottam, és
találtam egy pdf-et, amely feltehetően a milánói Cova étlapja, minden fogyasztói ár euróban.
Ezzel sincs baj, úgyis úton vagyunk az euró felé.
Visszaugorva a Matild Palace oldalára, gondoltam, online foglalok a Covába, de a foglalási opciók között nem találtam 17:00 óra előtti időpontot, amit bejelölhettem volna. Ekkor hívtam fel az éttermet és kérdeztem rá, hogy mi is a helyzet, udvariasan ismertettem a fentebb taglaltakat. Szigorú női hang elkérte az adataimat, telszám, email.
Pierre szerint ez a leves új ízek győztes lándzsája a paprikás zsír elleni szélmalomharcban
Lombos fák árnyékában, árnyas fák lombjai alatt, amelyik jobban tetszik. És Margarita. A Tompa utcában. Már nem a Mester utcában. Nem könnyű mesterség a vendéglátás.
Mit csináljon az a séf, aki nem kamuzik, nem csal, realista, de van ízlése, van saját elképzelése a gasztronómia aktuális világállásáról, tehetséges is, intelligens is, meg is akar élni. És nem utolsó sorban tud főzni, szárnyal a fantáziája, képzi magát, és amit állít magáról, az igaz. És nem érdekli a mindent bepaprikázó hazug nagymamás, a lebágyadt tulipánospiroslábas sej-haj, se a nokedlis-lángos üzletificam.
Sötét képet festő kutatások
Nevezzük fejlődő, progresszív színes lakónegyednek, ahol azok a lombos fák bólogatnak. A konyhán a lányok, fiúk a sokféle ízlés keresztútján ösztönös jó érzékkel beletalálnak abba, ami egyszerre játékos, inkább egészséges, mint nem. Mondanám, hogy klímatudatos, de inkább azt mondom, hogy basszus, az a minimum, hogy ha főzöl, akkor csak kinézel az ablakon, meghallgatod a meteorológiai jelentést, és nem tálcás csirkemellet göngyölsz kiszáradásig. Bár azt, itt, amúgy sem göngyölnek.
Inkább joghurtos uborkalevest adnak ebédmenüre, amolyan tarata félét, frissítő, hűsítően savanykásat, ahogy a klimatikus viszonyok ezt megkövetelik. Bennem don quijotei gondolatokat ébreszt, annyira felbátorodom, hogy itt most néhányat ezekből közzé is teszek.
Július végén nyit Gordon Ramsay étterme Budapesten
A Gordon Ramsay Bar & Grill 2026. július 31-én nyílik meg Budapesten, ezzel Közép-Európában elsőként jelenik meg a koncepció. A vendéglátóhely a belvárosi Dorothea Hotelben kap helyet, ahol már működnek Dani García éttermei, az Alelí, az Anton by Alelí és a Bibo Budapest.
A hotel közleményben hangsúlyozta, hogy a nemzetközi étteremhálózat Budapestet a város növekvő nemzetközi turisztikai és gasztronómiai jelentősége miatt választotta a régiós terjeszkedés helyszínéül. A nyitás egyben a Gordon Ramsay Restaurants Global és a Marriott International 2019-ben indult együttműködésének folytatása.
A mintegy 160 férőhelyes étterem reggelivel, ebéddel és vacsorával is fogadja majd a vendégeket.
Az étlap a brit–amerikai grillkultúrára épül, ugyanakkor merít a magyar gasztronómiai hagyományokból is. A kínálatban szerepelnek prémium grillezett húsok, fish and chips (bundázott, sült hal hasábburgonyával), valamint Gordon Ramsay ikonikus Wellington-bélszínje.
Ez nem a gyengék levese, ez a Ramen Mester, Budán, az Etele téren
Elégedettség hangját véljük felfedezni Pierre Etele téri látogatásában, levesről ilyen lelkesen ritkán ír, nem csoda, hogy vissza akar téri Budára, a Ramen Mesterhez. Hőkupola alatt is működik.
Bakterház a préri közepén, kiégett táj, háttérben a kelenföldipú romos épülete, elszórva vörösporlepte lombozatú fák szomjazzák az esőt, göröngyösre taposott földút vezet az épülethez.
Ez a Ramen Mester az Etele téren.
Van abban valami férfias erő, ahogyan ez a magányos épület dacol az idővel, térrel és múlttal. Ha kézműves ramenre mennél, akkor itt a helyed. Hőkupolában, hőguta határán jöjjön a ramen ritmusa, mert van neki, sőt ez esetben a lokáció számkivetettsége is beleszámít ebbe a ritmusba. Mintha tiltott és titkos tevékenység folyna az épületben, elszánt outlaw-k érkeznek, jó, hogy nem lovon.
Alaplé, a ramen lelke
Az ilyen ételeknél, ahol az átlagosnál is fontosabb az összetettségből fakadó, az elemek egymáshoz való viszonya, aránya, beszélhetünk ritmusról.
Van a ramen lelke, az alaplé, vagyis a leves. Az első kanálnál kiderül, hogy merre hány óra. Mennyire komplex ízben, előkúszik-e egy kis umami, sűrű vagy könnyedebb, áttetsző, a sűrűség nincs közvetlen összefüggésben az íz mélységével.
Tekintettel a hőségre, ítélőképességem részleges birtokában kanalazom a rament, inkább a párolgás hőt von el elv gyakorlati alkalmazásáról van szó jelen esetben, mint megfontolt ízlelésről. Egyet biztosan tudok, hogy a boszorkányosan ügyes mozdulatsorokkal készülő tészta az egyik legjobb a városban.
Pierre nem Chuck Norris, de tejfölös pácolt heringet kért előételnek, és kapott
Pierre olyan romantikus hangnemben vezeti fel krakkói gasztronómiai élményeit, hogy ahhoz, hogy helyünket elfoglaljuk az asztalnál, át kell húznunk magunkat a felvezető történeten. Ám megéri, mert Krakkó nem csupán a látványos terek és történelmi idők városa, hanem az éttermeké és bisztróké is.
Kiruccantunk, északnak tartva átkeltünk a hegyeken, megérintettük a fejmagasságig lógó felhőket, majd leereszkedve áthaladtunk a mikrofinomságú esőcseppek függönyén, hogy végre begördüljünk a napfényes Krakkó városába.
Lengyelország rulez
Enni jöttünk, az egyéb kulturális látványosságokat sem hagytuk ki, de a beszámolóm most a kulináris vonatkozásokra szorítkozik.
Jóval korábban rezerváltam két étteremben, az ember nem bízhatja a véletlenre egy ilyen nyüzsgő városban, ahol turisták tömegei vonulnak a magasba tartott ernyővel irányító idegenvezetők nyomában.
Megvan az idei Év Fagylaltja: ez a budapesti különlegesség nyerte el a rangos címet
A verseny célja továbbra is a kiváló minőségű kézműves fagylaltok népszerűsítése, valamint a hazai cukrászat szakmai fejlődésének ösztönzése. A cukrászok idén öt kategóriában nevezhettek, emellett első alkalommal meghirdették az Ehető Erdő kategóriát is, amelyben kizárólag magyarországi erdei alapanyagok felhasználásával készült fagylaltok indulhattak. A szervezők ezzel a fenntarthatóságra és a helyi alapanyagok használatára kívánták felhívni a figyelmet.
Az idei versenyre összesen 72 fagylalt érkezett, a látogatók pedig a korábbi évek díjnyertes alkotásaival együtt százféle fagylaltot kóstolhattak meg kedvezményes áron. A nevezéseket szakmai zsűri, közönségzsűri és szakmai szervezetek képviselői értékelték, de idén először a gyermekek is kiválasztották kedvencüket, amely Kajla különdíjban részesült.
A versenyzők ezúttal is rendkívül változatos alapanyagokkal dolgoztak. A klasszikus gyümölcsök mellett olyan különlegességek is megjelentek a fagylaltokban, mint a bergamott, a yuzu, a maracuja, a kalamansi, a grillezett ananász vagy a balzsamecetes eper, míg a fűszerek között a füstölt só, a nepáli timutbors, a kaffir lime levél és a nyári szarvasgomba is helyet kapott. Az új Ehető Erdő kategóriában pedig többek között fenyőrügy, tölgymakk, luckéreg és vadon gyűjtött növények felhasználásával készültek a fagylaltok.
A szakmai zsűri döntése alapján az Év Fagylaltja 2026 címet a budapesti Mikrokosmos Fagyizó cukrásza, Molnár Annamária nyerte el Soléa nevű fagylaltjával. Az ezüstérmet az Incanto della nocciola, a bronzérmet pedig a Napcsók kapta.
A Mikrokosmos Fagyizó több kategóriában is kiemelkedően szerepelt: a Vadbogyós törökméz elnyerte az Ehető Erdő kategória aranyérmét, valamint a szakmai szervezetek és a Visit Hungary különdíját is, míg A király kedvence című fagylalt a gyermekzsűri kedvence lett. Molnár Annamária emellett átvehette a Kézműves Fagylalt Nívódíjat is.
Kevés a nagy és látványos nyitás idén a Balatonnál
A Magyar Konyha legújabb Balaton-gasztrokalauzát lapozgatva megállapíthatjuk, hogy a balatoni gasztronómiát idén leginkább a street food, a gyorsan bekapható fogások jellemzik. A strandtáskába csúsztatható könyvecske ezúttal top 100 tóparti helyet ajánl, és felhívják a figyelmünket az újdonságokra is.
Tizennegyedik alkalommal állítja össze a Magyar Konyha csapata a Balaton-gasztrokalauzt, amelyet ingyenesen megkaphat mindenki, aki megvásárolja gasztrokulturális magazin nyári számát, ugyanis ahhoz csomagolva szerezhető be a legjobb balatoni helyeket ajánló könyvecske.
Csak a legjobbak
A szerkesztők idén úgy érezték, hogy eljött az ideje a kiadvány megújításának: a szerkesztési elvet megtartva a hat balatoni régión belül ezúttal tényleg csak a legjobb helyeket sorolják fel rövid ismertető szövegekkel. Nem arra törekedtek tehát, hogy minél több jó minőségű tóparti helyet ajánljanak az olvasók figyelmébe, hanem kiválasztották a 100 legjobbat, amelyek között szerepelnek
ínyenc éttermek, tóparti vendéglők, halsütők, pékségek, újhullámos kávézók, lángos sütők, sörfőzdék, cukrászdák és fagyizók.
A kötet készítői be is számozták a helyeket, így a térképre pillantva könnyű a tájékozódás: fontos, hogy bár a régi, bevált 100 helyett folytatólagosan számozták, a sorrend nem értékítélet, csupán a tájékozódást segíti, ahogy a könyvecske végén található névmutató is.
Délidőben ilyen dödöllét még nem sokan ettek, Budán most lehet
Nagy titkot nem árulunk el, hogy ha valaki szeretné meglesni munka közben az ország neves gasztroesztétáját, akkor van egy hely Budán, ahol nagy valószínűséggel felbukkan. Pierre kitüntető figyelemmel szemléli az Arany Kaviár sorsát, számos alkalommal ír róla, oda vissza-visszatér. Ezt tette most is, hogy megírja, a nemes népi ételhez, a dödölléhez is illik a kaviár.
Mit szólhatott a dödölle, amikor hollandi típusú szalonnahabbal nyakon öntötték – és ez még istenes, de a krémes borítás alatt savanyított retekforgácsok és lazackaviár-szemek is bujkálnak.
Hát manapság ez a sorsa a dödöllének, haladnia kell a korral, nem maradhat érintetlen a kulináris progressziótól. De ha valaki azt hinné, hogy ez csak amolyan meggondolatlan konyhai hancúrozás, az téved.
Egy jól odapirult dödöllétől korántsem idegen a kaviár,
hiszen miért is volna probléma a krumplis tészta párosítása kaviárral. Kommersz duó.
A szalonnahollandi sem valami ördögtől való kotyvalék, sőt. Éppen csak a tojássárgáját nem vajjal, hanem zsírszalonna kiolvasztott zsírjával elegyítik vízfürdő gőze felett, ahogy azt kell. Füstös, szalonnás ízű szósszá habosodik, és ha szifonba töltik, légies habként, szalonnás ízjegyekkel kerül a dödöllére, amely nagyon is örülhet, hogy befedi őt az ő természetes mindenkori párja, a szalonna zsírja. Az élet rendje.
Csalódás a városligeti étteremben: az épület üde és friss, az ételek viszont ezerévesek
Parádés épület pazar környezetben, az állam leesett, amikor a városligeti Millennium Kávéház és Étterem hirtelen kibukkant a harsány, zöld növényzet takarásából. Az épület a historizmus és a szecesszió határán egyensúlyoz, én meg szorgalmasan körbejárom, hogy minden szögből láthassam. Van itt múzeum és kávéház is. Ezúttal ez utóbbi került érdeklődésem homlokterébe.
Felvillant bennem, hogy az épület építészeti karaktere olyan erős történelmi és esztétikai kohézióval bír, amely megkerülhetetlen tényező lehet a gasztronómiai koncepció kialakításakor, így tudományoskodtam magamban, miközben átvágtam a teraszon, hogy belépjek az étterem-kávéházba.
Elfelejtett polgári nosztalgia
A tágas térben már korántsem a külső építészeti jegyek dominálnak, hanem áttört térelválasztókkal tagolt nyugalmat, visszafogottabb izgalmat árasztó atmoszféra uralkodik. Pasztellszínek és a ligeti zöldek kvázi folytatásaként burjánzó növényzet teszi otthonossá. Monumentális padlóvázákkal és aranyozott madárcsőrökkel.
Keresik a Balaton legjobb palacsintáját
Az Év Strandétele versenyen idén is lesz újdonság: az Év Beach Food Palacsintája-díj célja a minőségi, kreatív és egészségesen korszerű palacsintakínálat erősítése, amit a Balatoni Kör sürgetően szükségesnek tart. A palacsinta egy büfében is lehet könnyen elkészíthető, jó ár-érték arányú, kiváló strandétel.
A díjat az a palacsinta nyerheti el, amely
- jó minőségű, ízletes és esztétikusan kisütött, akár újragondolt tésztával készül,
- lehetőleg régiós alapanyagokra épülő, kreatív tölteléket kap,
- szépen, akár egyedi formában tálalják, illetve
- sós változat esetén nem édes tésztával készül – kivéve tudatosan édes-sós ízkoncepció esetén.
Inspiráció lehet a francia-breton hajdinalisztes galette, a palacsinta műfajt nagyon szabadon értelmező kínai és koreai verziók, vagy más nemzetközi példák, de a cél kifejezetten balatoni Beach Food létrehozása, nem külföldi minták másolása. Hasonlóan izgalmas lehet egy hagyományos hazai vagy régiós recept újragondolása.
Szusi Budapesten: a szarvasgombaolaj említésekor többen felszisszennek Kiotóban
A szusi valójában sushi, csak a magyar átiratban így lett – akadémiai – nyelvtanilag szabályos: szusi. Még akkor is, ha a hely, amiről szó van, a sushi formát használja. Végül is mindegy, hiszen nem az számít, hogyan írjuk, hanem az, hogy milyen a formája, a színe, az íze. Pierre a szusik magyar fellegvárában járt, és ehhez még csak Budapestet sem kellett elhagynia.
Nem vagyok a számmisztika rabja, de a 66 és a 99 közös előfordulása, egymásba épülése mégis csak jelenthet valamit. A mostanában Budapesten a Klotild palotában megnyílt Hotel St.Regis állítólag ezen a néven a hatvanhatodik, és talán nem véletlen, hogy ugyanitt megnyílt a híres-neves 99 Sushi Bar & Restaurant.
Ezekből a japán/mediterrán fúziós konyhának nevezett éttermekből jó pár van Európa nagyvárosaiban és a Közel-Keleten. Madridtól Londonon át Dubajig hódítanak. Jellemzőjük:
a japán precizitás találkozása a mediterrán temperamentummal.
A japán kultúrában a 99-es szám a majdnem teljes tökéletességet szimbolizálja. A maradék 1 százalék a folyamatos fejlődés lehetősége. Igazán rafinált megközelítés: van önbizalmad, de nem vagy öntelt.
Oké, szusi, de milyen?!
A hagyományos szusi a minimalizmusról szól: hal és rizs, ízesítése igen szerény: wasabi, gyömbér, szójaszósz. Alapanyag: nyers halak, cél a természetes íz kiemelése, kisebb falatok, főszerepben a rizs.
A 99 Sushi viszont határozottan az umami-eksztázisra hajt: szarvasgomba, libamáj, fűszeres majonézek és füstölt aromák dominálnak, de az alapanyagokban nincs kompromisszum.
- Vörös tonhal: akami, chutoro, otoro: általában az Atlanti-óceánból származó, fenntartható forrásból pl. balfegó, beszerzett tonhalat használják, ami a világ élvonala.
- Wagyu marha: a legmagasabb márványozottsági fokozatú húsok egyenesen Japánból.
- Rizs: speciális, rövid szemű prémium rizs, melyet saját ecetkeverékkel ízesítenek – ez minden jó szusi alapja.
A vágástechnikák, a halak érlelése és a rizs hőmérséklete szigorúan követi a japán hagyományokat. A mediterrán mámor, mondhatnám, a tálalásban és a párosításokban jelenik meg. Míg egy konzervatív japán mester szentségtörésnek tartaná a szarvasgombaolajat a halon, ez itt védjegy, de a jalapeno, lime, kaviár, avokádó is megszokott kiegészítő.
Itt vetődik fel a kérdés gasztrofilozófiailag: szusi-e a nem tradicionális szusi?
Újabb művészeti ihletésű magnum pezsgőt mutat be a Kreinbacher
A Kreinbacher Birtok nemcsak a pezsgőik minőségében törekszik az állandóságra, hanem a Gourmet Fesztiválon való megjelenésben is. Évek óta ugyanazon a helyszínen, ugyanolyan magas színvonalon és kiváló hangulattal várják a látogatókat, így standjuk sokak számára vált elsődleges találkozási ponttá. Az sem változott, hogy a fesztivál idejére időzítik új pezsgőik bemutatását. Ami azonban minden évben tartogat meglepetést, az maga az újdonság: mindig valami különleges, váratlan tétellel rukkolnak elő, ami új oldaláról mutatja meg a birtok kreativitását.
A Gourmet Fesztivál immár harmadik alkalommal ad otthont a Kreinbacher limitált kiadású Brut Nature Rosé Magnum pezsgője premierjének. A különleges palackok minden évben egy-egy művészeti irányzat előtt tisztelegnek: a sorozat az absztrakt expresszionizmussal indult, ezt a német reneszánsz fametszetek világa követte, az idei kiadás pedig az op-artból merít inspirációt.
Festett magnumok: op-art edition
A Kreinbacher világszinten is egyedülálló, festett palackjainak legújabb darabját az 1960-as évek optikai művészete ihlette. Az op-art célja, hogy játékba hozza érzékelésünket: a vonalak sűrűsödnek és ritkulnak, a formák növekednek és összehúzódnak,
a sík felület pedig mozgásba lendülni látszik.
Az éles színkontrasztok és a ritmikusan ismétlődő minták vibrálást, mélységet és térélményt keltenek ott is, ahol valójában nincs más, csak egy kétdimenziós felület. A mozgás azonban nem magában a műben történik, hanem a néző szemében és agyában. A befogadó így nem passzív szemlélője, hanem aktív alakítója a látványnak.
Nem városi falunap, itt csipesszel teszik az apró virágokat az ételre
Volt olyan étterem, amelynek fejtörést okozott az idei tematika az MBH Bank Gourmet Fesztiválon, egy tenger gyümölcseire vagy katalán ízekre specializálódott étterem ugyanis csak jelentős kreatív energiát megmozgatva képes beépíteni a kínálatába a magyar vidék fogásait. De végül is mindenki megoldotta, vagyis finom ízek kerültek idén is a papírtányérokra, és ez a lényeg. Mások pedig kimondottan lubickolnak a „Made in vidék” tematikában.
Hiába gondolja esetleg azt a látogató, hogy a Millenárison 2026. június 4–7. között zajló MBH Bank Gourmet Fesztivál valamiféle városi „falunap”, olyan gasztrofesztivál, ahol a standokon hamarjában megkapott ételekkel, italokkal lazán le lehet telepedni a faasztalokhoz, sörpadokhoz, mert a lazaság itt másképp értendő.
A hangulat közvetlen és barátságos, egy-egy sétányon feltűnnek a hazai gasztronómia legnagyobb alakjai, séfjei Hlatky-Schlichter Huberttől Bíró Lajoson át Nyíri Szásáig, örülnek egymásnak, összeölelkeznek, nevetnek és beszélgetnek, a mai napig kíváncsiak egymás munkájára, és a látogatók is szabadon élvezhetik azt a kulináris kínálatot, amit gyakorlatilag soha sehol nem kapnának meg. A Gourmet Fesztivál azonban őrzi azt a fajta „luxust” is, ami egy pillanatra sem viszi lejjebb a színvonalat, és a legjobb fine dining éttermeknek sem kell megalkudniuk a minőséggel csak azért, mert nem éttermi körülmények között dolgoznak.
Bezár az ország egyik legjobb étterme
Július végén a két Michelin-csillaggal rendelkező Platán Gourmet Restaurant jelenlegi formájában megszűnik állandó étteremként működni, Pesti István séf pedig tizenegy év után befejezi a Platánhoz kötődő munkáját, értesült a Dining Guide.
A változás hátterében az áll, hogy a Gerendai Károlyhoz köthető Costes Csoport kihátrál a projekt mögül.
Ijesztő, hogy hazánk egyetlen vidéki, két Michelin-csillagos fine dining éttermének működtetése évek óta csak jelentős veszteségek árán fenntartható. Ráadásul az idei év első hónapjai sem mutattak javuló tendenciát. Sajnos ez a tény Magyarország gasztronómiai igényszintjéről is sokat elárul. A pénzügyi nehézségek ellenére is fontosnak tartottuk, hogy tovább támogassuk a működését és bíztunk benne, hogy idővel a kereslet is erősödni fog. Az elmúlt napokban azonban Pesti István séf jelezte, hogy lezárná életének ezt a fejezetét. Nélküle már nem látjuk értelmét ugyanebben a formában tovább működtetni a helyet, mivel túl magasnak látjuk mind az ezzel járó szakmai kockázatokat, mind a várható további veszteségeket
– nyilatkozta Gerendai Károly a változással összefüggésben.
Étkezde, menza, főzelékes, és mégsem az a Nagymező utcában
Pierre-t a borsikafű illata csábította be Budapesten a Hokedli Pottage Bárba. Ilyet is ritkán hallani, hogy a kipufogógázoktól szürke, nagyvárosi háztömbök aljából olyan illat száll, hogy valakinek már ettől az eszébe jut az ebéd, a vacsora vagy bármiféle étel. De lám, erre is van példa.
Nincs megállás a nosztalgiautamon, semmi macskakő, se keramit. Budapesten betévedtem a Nagymező utcába, de nem fárasztok senkit az ehhez az utcához fűződő emlékeimmel. Majd máskor.
Manapság, csak ebben az utcában, lehet úgy cirka negyven hely, ahol enni lehet.
Kisebbek, nagyobbak, gyors betérő, leülős, büfészerű, monumentális, menzás, párizsias, ázsiai, giga kulináris választék. Szerencsére ez nem a lángosos-kürtissimó útvonal, inkább az európai összeborulásos fúziók utcája a Bajcsytól a Királyig.
Az osztriga a tenger csókja, hidegen lüktető szerelmes levél az óceántól
Van egy étel, az osztriga, amiről sokan azt hiszik, hogy az előkelőségek eledele, pezsgős luxusfalatozás élménye, pedig a helyzet egészen más. Pierre most elmeséli, mi is az osztriga, s hogyan is kell enni.
Amikor beléptem a Winehub Borközpont Osztriga Akadémiára, körbenéztem és kerestem, de nem találtam a biztató feliratot, Jonathan Swift örök érvényű megállapítását, az osztrigabárok jelmondatát:
Bátor ember volt, aki legelőször osztrigát evett.
Azt nem tudom, hogy mennyire volt bátor, de hogy gazdag nem volt, az biztos – hogy egy másik angol nagyságot idézzek, Dickenst, aki a Pickwick Klub című művében Sam Weller szájába adta az azóta híressé vált mondatot:
Különös dolog, uram, de úgy látszik, a szegénység és az osztriga mindig együtt jár... Minél szegényebb egy környék, annál több ott az osztriga. Itt is nézze meg: minden második házban osztrigát árulnak. Az ember azt hinné, hogy a nép kétségbeesésében osztrigát eszik.
A XIX. századi Londonban az osztriga annyira hétköznapi volt, mint ma egy zacskó chips. A Temze torkolata, a tengerpart ontotta a kagylót. Ó, régi szép idők.
A tenger csókja
Nincs időm klasszikusok idézgetésére, mert Szabó Péter, az Osztriga Akadémia professzora máris belevág, ha nem is rögtön az osztriga csúcsos sarkába, az úgynevezett zsanérba, de mondandójába annál inkább. Azt mondja, hogy
- az osztriga a tenger csókja.
- Amikor az osztrigát a szájunkhoz emeljük, valójában sós, hidegen lüktető szerelmes levelet kapunk az óceántól.
- Az osztriga az egyetlen étel, amely nem hajlandó megadni magát a konyhaművészet bonyolult eljárásainak. Nincs szüksége tűzre, fűszerekre, csak a saját éltető vizére, az úgynevezett liquorre.
- És nem kell hozzá más, mint egy rövid, merev pengéjű osztrigakés és egy vastag konyharuha vagy lánckesztyű, persze csak az óvatosaknak vagy gyakorlatlanoknak.
Fogjuk az osztrigát, törlőkendőben, laposabb felével felül, a csúcsos sarkát, a „zsanért” magunk felé fordítva. Illesszük a kés hegyét a zsanérhoz, és enyhe, fúró mozdulatokkal keressük meg a rést. Ha megvan, határozott csuklómozdulattal pattintsuk fel. Vezessük végig a kést a felső héj alatt, hogy elvágja a záróizmot, majd emeljük le a fedelet. Távolítsuk el az esetleges héjszilánkokat, de vigyázzunk: az értékes tengervizet, a liquort ne öntsük ki.
Hamarosan bezár a legendás vendéglő, hogy aztán megújulva nyithasson ki újra
Manapság sem tudnak úgy filmet forgatni Magyarországon, hogy valamelyik fiatal hollywoodi sztár, például Timothée Chalamet ne toppanna be a Rosenstein Vendéglőbe, és ne fotózkodna Rosenstein Tiborral vagy Róberttel – az Oscar-díjas Adrien Brody pedig egyenesen itt ünnepelte az 50. születésnapját.
A világklasszis színészek egymásnak adják a kilincset, ahogy a hazai művészvilág és a közélet számos ismert alakja is. A törzsvendégek a politikai paletta minden részét megjelenítik, aminek a Rosenstein Vendéglőben örülnek, hiszen az asztal mellett mindig béke van – igaz, néha kicsit ügyeskedni kell, hogy a nagypolitikában vitában álló felek ne találkozzanak össze szemtől szemben egymással.
Az étterem, ahol a kézfejedről nyalhatod le a kaviárt
Megújul a MÁK étterem, amely ezentúl MÁK by mizseijani néven fut. Az elnevezés beszédes, mert mostantól nemcsak Mizsei János jellegzetes ételeiről, hanem a séf személyiségéről is szól a hely. Olyan, mintha beköltözött volna az étterembe, látjuk a lemezeit, a gitárját, a Lego-figuráit, de még a hangszórókból is az ő kedvenc zenéje szól.
Először a „nappaliban” foglalunk helyet, mintha csak egy barátunkhoz érkeznénk vendégségbe, és néhány pohár saját készítésű kombucha elfogyasztása után kísérnek át minket az étkezőasztalokhoz, ahol kezdetét veszi az élményvacsora – feltéve, ha a zöld asztalkendőt választottuk. Ha a narancssárgát, akkor sincs semmi baj, hiszen ezzel azt jelezzük, hogy szeretnénk egy klasszikus estét eltölteni a MÁK by mizseijani étteremben. Ha viszont a halványzöldet, akkor azt adjuk a személyzet tudtára, hogy
nyitottak vagyunk olyan élményekre, amelyek során Mizsei János séf bevon minket is az ételkészítésbe.
Mindez annak a megújulásnak a része, amelyet az új név is jelez: a MÁK by mizseijani személyes, közvetlen, egyedi élményt kínál. A MÁK eddig is a letisztult, fiatalos, laza fine dining vonalat képviselte a hazai csúcséttermek között, de mostantól a vendég nem pusztán egy jót vacsorázik, hanem közben betekintést nyerhet a séf privát szférájába, ízlésébe, emlékeibe, gondolataiba, és ha szeretne, aktívan részt vehet a menü elkészítésében is.
Angyalföldön van egy pizzéria, ahol a vendég lemegy spárgába, és legendás a rakott krumpli
Pierre Angyalföldön betért a Voilá pizzériába, ami valami más is. A rakott krumpli olyan ott, ami már most legendás, semmi trükk, csak az, amilyennek lennie kell.
Nincs bennem retró hajlam, bár azért, ha a valamikori Angyalföld ma már teljesen felismerhetetlen utcáit járom, bekúszik a dallam: járom az utam, macskaköves utam. Hadik László énekelte, sok régi barát, és már többre nem is emlékszem a szövegből, de más emlékszilánkok azért elővillannak.
Sötétek és baljósak voltak azok az utcák, szaglottak a fáradt olajtól, kátránytól és benzingőztől, fekete füst pufogott a buszokból, csörömpöltek a villamosok. Huzatos kapualjak visszhangjába vegyülő gyereksírás, rikácsoló házmester hallatszott. Árnyékos gangok, kopott lódenkabátok, dohos pincékből kiáramló áporodott testszag és effélék, de mégis a nyomorult boldogság romantikus kellékei, a meghódítandó, megértendő valóság zagyva rendszere: a gyerekkor.
Pierre nem siratja a zománcos tányért
De ez csak a szilánkos emlékképek utólagos szavakba dobálása. Ami lényeg, hogy volt azért ott más is. Más szagok, illatok, italmérésből kicsapódó lőre és kisüsti, a kiskocsma pörköltjeinek hosszú nyomot hagyó illategyüttese, meg a hűvös pincés, kemény habos frissen csapolt sör átható szaga.
Ettem arrafelé zománcos fémtányérból, koppant a kanál az alján, vittem vissza az üres tányért a tolóablakhoz, ahonnan beláthattam a konyhába, bent nagy tomporú, fehér köpenyes asszonyság dirigálta a konyhát, a férje nem győzte teljesíteni a parancsait. Repeta is jutott. Pörkölt frissen szaggatott nokedlivel, némelyik akkora, mint egy nyuszifül, benne a szaftban. Máskor rakott krumpli csípős kolbásszal, tökfőzelék fasírttal, csöpögött a zsírtól, bele a főzelékbe. Kiskocsma csillogó szemű vendégekkel kitömve. Kint az utca üres, amíg a szem ellát, autó egy se.
Nem siratom a zománcos tányért, nem azért bolyongok most itt ezen a környéken, ahol régi kapualjat már csak elvétve találok, viszont új építésű lakóparkot annál inkább. Most azt a momentumot kéne megragadnom, hogy milyen jó, hogy az aránylag friss, a régit megszüntető lakónegyed-fejlesztések nem hagyják cserben a lakóikat, az épületegyüttesek vizuális egyhangúságát a földszintekre telepített változatos üzlethelyiségek törik meg.
Hát legyen, megragadom, és már be is sétálok a Voilá nevű minibisztróba. Voltam már itt, akkor más néven üzemelt, megszűnését meggyászoltam.
Voilá, néhány étel
A Voilá méltó elődjéhez, nem kommerszkedik, nem hajol meg a közízlés alja előtt, van saját elképzelése a minőségi kulináriáról, új élet, új generáció. Jó pizzával minden egyéb kulináris elhajlásért bocsánatot lehet nyerni.
De most nem a pizzáért, hanem az „elhajlásokért” jöttem.
Milyen lehet egy fehérspárgakrém-leves pácolt karalábékockákkal, mandulás medvehagymapesztóval. Mindenképpen figyelemre méltó, vágom rá gondolkodás nélkül, lévén spárgaszezon. Itt szerencsére olyan konyha van, ahol egy ilyen evidenciával még nem elégszenek meg, és a helyi közönség is díjazza az összetettebb, kreatívabb kompozíciókat.
Ez az egyetlen hely, ahol bodzás pisztránggal és rántott répával is találkozhatunk
A fesztiválon kiállító éttermek egy több száz fogásból álló menüt kínálnak, amelyben mindenki megtalálhatja a neki való ételeket, legyen szó vegánokról, vegetáriánusokról, húsimádókról, a közel-keleti, ázsiai, a hagyományos vagy kortárs magyar konyha kedvelőiről, glutén- vagy laktózérzékenyekről, édesszájúakról.
Amikor kitaláltuk az idei tematikát, magam sem gondoltam volna, hogy megtriplázzuk a vidéki éttermek számát. Bízom benne, hogy ezt a látogatók is értékelik majd, és érzik, az idei Gourmet egy különleges alkalom és lehetőség arra, hogy időt, pénzt és sok kilométert megspórolva tegyenek ízutazást az országban, ilyen egy évben csak egyszer van
– mondta Nemes Richárd, a fesztivál főszervezője.
A rendezvény sajtótájékoztatóján az Index is megkóstolhatott néhányat a fesztivál fogásai közül. Pohner Ádám séf, az Iszkor és a Gajdó éttermek társtulajdonosa szilvásváradi pisztránggal készült, bodzás íróval, kaporral és pácolt cukkiniszalaggal. A könnyű, citrusos, remek ízkombinációjú különlegesség azoknak is bátran ajánlható, akik nem kedvelik a halételeket. Szabó András, a Villa Kabala séfje konfitált magyar tarkát készített polentával és egybesült zellerrel, ahol az omlós hús és a zöldség tökéletes összhangban álltak. Hlatky-Schlichter Hubert, a Papi Étterem & Farm tulajdonosa két kóstolót is hozott. Előbb kesudiós újhagymával kényeztette az ízlelőbimbóinkat, majd aszalt meggyes, szűretlen olívaolajos csokoládédesszerttel.
Ott lebeg az aranyban is utazó álgróf szelleme az új budai borbarlang felett
A Winehub újabb mérföldkőhöz érkezett: az Index szerkesztőségétől kőhajításnyira lévő, Pacsirtamező utcai, nagy sikerrel működő boros egység mellett most egy vadonatúj, budai lokációval bővült a márka. A Mammut közvetlen közelében megnyílt Winehub Lövőház nem csupán páratlan választékot kínáló borbolt, hanem teljes értékű borbár, ahol a könnyed esti találkozások és igényes borélmények találkoznak.
Mámoros varázslat uralkodik Budapest szívében, ahol semmi nem az, aminek látszik
Még decemberben nyitotta meg kapuit a Dorottya-palotában a Rodolfo Cocktail & Champagne Bar, tavasszal azonban rögtön egy újdonsággal jelentkeznek. A koncepciót a legendás bűvész, Gács Rezső, azaz Rodolfo szellemisége ihlette. A bár a figyelem elterelésének és a meglepetésnek azt a finom eleganciáját ülteti át a vendéglátásba, amitől egy este igazán emlékezetes élménnyé válik. A tér hangulata, a sejtelmes fények és az élő zene lüktetése egy olyan „urban hideaway” hangulatot teremt, ahol a vendég és a megélt pillanatok kerülnek a középpontba.
Rodolfo öröksége a részletekben köszön vissza: minden mozdulatban és minden pohárban ott rejlik egy csipetnyi váratlan varázslat.
A játékosság művészete köszön vissza a hely minden szegletén, valamint az itallapon egyaránt.
A választás szabadsága
A Rodolfo italkínálata a tudatos élvezet jegyében született: a champagne-házak presztízstételei és a hazai pezsgőkultúra legjava találkozik a progresszív mixológiával. A bár egyik legnagyobb vonzereje, hogy számos prémium tétel poharazva is elérhető, így a vendégek bátran kalandozhatnak az ízek között.
A szakmai hitelességet többek között a Kreinbacher Birtok Ambassador programja garantálja. Ez az együttműködés nem csupán a választékot, hanem azt a magas szintű szervizt és tudatosságot is biztosítja, amely ma elengedhetetlen a nemzetközi színvonalú báréletben
– fogalmazott Prisztavok Zoltán, a Kreinbacher kereskedelmi és marketingvezetője.
A koktélkínálatban a klasszikus alapokra épített, de merész kreativitással megálmodott alkotásoké a főszerep: minden koktél egy önálló narratíva, amely látványában és ízvilágában is a Rodolfo-életérzést erősíti – legyen szó egy kristálytiszta short drink variációról vagy egy füstös, misztikus kreációról.
A tudatosan felépített pezsgő- és champagne-szortimenttel, koktélkínálattal a bár erősen épít az aperitivokultúrára és a vacsorákat követő kellemes lazításra.
Zazie, a jó magyar ízek oázisa
Úgy látszik, most a visszajárós korszakomban vagyok, ezúttal a Mol-toronyba tértem vissza. No, nem a tetejére, mint a bázisugró, annyira bátor nem vagyok, bár némelykor úgy érzem magam, mint az a csávó, aki ejtőernyővel ugrik a toronyból, biztosító ernyő nélkül, akkora kockázatot én is vállalok, amikor veszem a bátorságot, és megpróbálok elfogulatlanul éttermek teljesítményéről írni.
Tehát ezúttal a Zazie-ba mentem vissza, amely a torony aljában van, csak be kell sétálni, semmi ugri-bugri. Visszatérésem oka, hogy egy ideje új séf vette át a konyhát, pont egy olyan, aki nagyon vágja a korszellemnek megfelelő magyar konyhai stílust. Olyan, aki a jó házias vidéki magyar konyhán nevelkedett, és képes rá, hogy a házias ízeket szigorúbb ipari körülmények között is, amilyen egy éttermi konyha, előállítsa. Nem olyan könnyű az, mondani, mesélni róla könnyebb, mint megvalósítani.
Gyöngytyúk húsából
Szép, napsütéses belső, üvegfalak mindenütt, vidító érzés egy ilyen barátságos helyen üldögélni, kedves a személyzet, a déli órákban vendégek is vannak, ettől aztán végképp olyan, mint egy valódi nyüzsgő vendéglő. A környék frissen felhúzott, lakóparkosított épületeink ablakai innen nézve mintha vakon pislognának, de a pipiskedő, házi ölebeket sétáltató hölgyek gyakori előfordulása arra enged következtetni, hogy igenis, a környék lakásai lakottak. Innentől vigyázó szemeim inkább az étlapra szegezem, az is jó, hogy nem egymagam jöttem, így aztán osztozhatunk, belecsapunk a közepébe.
- Legyen gyöngytyúkleves, meg tatár, aztán hortobágyi palacsinta, cézársaláta, rozé kacsamell meggyes nudlival.
Szép az a leves, nem férhet hozzá kétség, hogy gyöngytyúk húsából főtt, meg van az a szépen befonódó édeskés íze is, bár hiányolom a gyöngyös zsírkarikáit, olyannyira éttermesen letisztult a lé, hogy a karikák valahol kigurultak, kár értük. Van benne gyöngytyúk húsából préselt betét, amolyan prád, de nem fárasztom az olvasót felesleges szakszavakkal, ha én diktálnám a stílust, akkor mindenféle gyöngyös húsát látnám benne szívesebben, szó szerint is. Üdítő leves, annyi szent. Frissítő zöldet azért elbírna.
A tatár jól ötvözi a mai és régebbi szokásokat: vágva, nem darálva, harmonikusan ízesítve inkább a francia vonal érvényesülésével, uborka, hagyma, de szépen felvillan a magyaros paprikásabb, csípősebb, régi tatár vonal is. A medvehagyma termése is jól megfér rajta, vastag, igazi kenyérből jól pirult pirítós teszi még vonzóbbá, meg a féltojásban csillogó folyós-krémes sárgája.
Rovataink a Facebookon