Megkóstoltuk, mit ajánl a McDonald's a vegáknak

DSC 9298
2018.08.04. 12:11 Módosítva: 2018.08.04. 17:03

Magyarországon vegetáriusnak (pláne vegánnak) lenni még ma sem egy könnyű menet, ha az embernek nincs ideje vagy kedve otthon főzni magára. A büfék, menzák, gyorséttermek húsmentes kínálata általában lelombozó, monoton, és nem is különösebben egészséges, cserébe rossz ár-érték arányú és nem lehet vele jól lakni.

Európán belül nagyjából igaz, hogy minél nyugatabbra megyünk, annál jobbak lesznek a lehetőségek a húsmentesen étkezők számára, a nagyobb városokban 2018-ban nem okoz már gondot jó vega helyeket, vagy értelmezhető vega opciókat is kínáló éttermeket találni. Sőt, azokban az országokban, ahol a vegetarianizmus több embert érint, vagy a fogyasztói kultúra előrehaladottabb szinten áll, már a nemzetközi nagy láncok is kínálnak vega, vagy állati terméktől mentes ételeket.

A nyáron jártam Berlinben és Stockholmban is, mindkét helyen elsodort az élet egy-egy alkalommal egy McDonald's-ba, illetve Svédországban még egy Maxba is, ami a Meki helyi mutációja és egyik legnagyobb versenytársa, így volt alkalmam megkóstolni az ott kínált húsmentes burgereket. 

Ezen a ponton be kell valljam, nem vagyok vegetáriánus, szóval nem a vallásos húsellenesség beszél belőlem.

De ettől még úgy találtam, hogy a világon semmit nem vesz el a gyorséttermi hamburgerezés élményéből, ha hús helyett zöldségpogácsa kerül a szendvicsbe. 

A német Mekiben ráadásul csak a legnyomibb, sajtburger-árkategóriájú pici szendvicset kóstoltam, de egyáltalán nem okozott csalódást, gyakorlatilag bármikor venném részegen hazafelé botorkálva a Blaha Mekiben sajtburger helyett. A különböző zöldségekből (állítólag quinoa is van benne) összerakott pogácsán kívül nyomnak bele valami enyhén csípős salsa-szerű szószt, paradicsomszeletet, lapkasajtot és salátát, szóval nem okoz hiányérzetet a marhamentesség, talán még izgalmasabb is az íze a standard sajtburgerhez képest. 

A Svédországban (és mint azóta megtudtam, Finnországban) tavaly télen bevezetett vega/vegán McDonald's-szendvics pedig kifejezetten finom (itt olvasható egy külföldi teszt), már amennyire egy gyorskaja finom szokott lenni. A szójaalapú pogácsának a tofuhoz hasonlóan nincs nagyon sok íze, de a szószokkal és a zöldségekkel együtt teljesen oké hamburger-érzést hoz, ráadásul mikor ott jártam, sima krumpli helyett lehet sült édesburgonyával kérni a menüket, amivel együtt már egész izgalmas lett az összehatás.

A svéd házi láncolat, a Max még jobban teljesít ezen a téren, ott 3-4 féle vega/vegán opciót is lehetett választani, és van a húsra állagában erősen emlékeztető szejtánpogácsás burgerük. Ez barbeque-szószos pácával együtt már-már megkülönböztethetetlen volt az amúgy sem karakterességükről közismert gyorséttermi húspogácsáktól.

Na és itthon mikor lesz?

A húsmentes burgereken fellelkesülve megkérdeztem a magyar McDonald's-ot, nem tervezik-e Magyarországon is a közeljövőben bevezetni a vegetáriánus opciót, de sajnos lelombozó, illetve részben meglepő válasz érkezett a hazai képviselettől:

Jelenleg nem tervezzük zöldségpogácsás hamburgerekkel bővíteni a kínálatunkat, de vendégeink valamennyi állandó és promóciós szendvicsünket kérhetik húspogácsa nélkül, vagy választhatnak rendszeresen megújuló salátakínálatunkból is.

A cég emellett kiemelte, hogy sült burgonyája, melyet növényi olajban, a hústól külön sütnek, más kiegészítő termékei, és desszertjei is ajánlhatók húst nem fogyasztó vendégeinknek. Az indoklás szerint a termékpalettát "a vendégek kutatásokkal folyamatosan vizsgált igényei" alapján szélesítik, állítólag ennek figyelembevételével döntöttek két éve a gluténmentes szendvics bevezetése mellett. A válasz szerint ez nem csak új alapanyagokat és eszközöket, de "a konyhai folyamatok és az ezekre vonatkozó oktatási anyagok módosítását, a munkatársak újbóli oktatását is igényelte", ma már 35 Mekiben lehet kapni. 

Venne vegetáriánus vagy vegán burgert, ha lenne a magyarországi gyorséttermek kínálatában?

Első ránézésre több dolog is furcsának tűnhet a válaszból, irtó nehéz például elképzelni, hogy több embert érintene ma Magyarországon - legalábbis Budapesten - a gluténérzékenység (maximum a népesség 1-2 százaléka allergiás a gluténra), mint a húsmentes étrend, különösen, hogy

nem is kell vegának lenni ahhoz, hogy az ember ne akarjon mindig húst enni. 

Vagyis a potenciális vevőkör szélesebb réteget érinthet a vegetáriánus életmódot folytatóknál. A másik, amire a szerkesztőségben felvontuk a szemöldökünket, a levélben szereplő kvázi "vegetáriánus ajánlat", vagyis hogy a sima szendvicsek kérhetők hús nélkül. Ez annyira borzasztó ötletnek tűnik, hogy úgy döntöttünk, kipróbáljuk. 

Kipróbáltuk, hogy másnak már ne kelljen

A szerkesztőséghez közeli, Vörösvári úti McDonald's-ban szereztük be a húsmentes burgereket, az első meglepetés akkor ért, amikor a pult másik oldalán teljes szenvtelenséggel fogadták a rendelésünket – várakozásunk ellenére úgy tűnt, ez nem egy teljesen szokatlan gyakorlat. Az alapszendvicsek közül mindet kikértük hús nélkül, pontosabban a húst külön csomagolva, mivel a "vega" szendvicsek ára ugyanannyi, mint a húsosaké, így nem éri meg otthagyni a húspogácsákat. Az ítélet a várakozásoknak megfelelően lesújtó.

Big Mac

A Meki emblematikus burgere, nem reprezentatív felmérésem alapján a legtöbbek kedvence, gyerekkori barátja, stb., rettenetesen elhasalt az érzékszervi teszten. A Big Mac eleve a szárazság határán mozog 3 réteg kenyerével, a hús kivétele a képletből pedig teljesen tönkretette. A legenyhébb kifejezés, amivel ezt az ezersziget-szószban úszó szivacsos izét illették, az "értelmezhetetlen", illetve a "kiábrándító" volt. 

"Valahogy attól, hogy nincs benne hús, sokkal többnek tűnik benne a szósz, mármint túl soknak, ami beteríti a szivacsos zsömletrojkát meg a sajtot, amit nem is nagyon éreztem. Elég rossz volt" – mondta róla egy kollégánk.  

"Negyed Big Macet ettem, hús nélkül ez gyakorlatilag egy sűrű lisztes saláta, teljesen felesleges dolog. Ráadásul a hagymaszagot nem szorítja le a hús sem, szörnyű volt", tette hozzá egy másik. 

Hamburger

A hecc kedvéért kipróbáltuk a létező legalapabb terméket, a hamburgert is hús nélkül. A kiherélt hambit elmajszoló munkatársunk így foglalta össze az élményeit:

"Hús és sajt nélkül a sima hamburgerben túltengett a mekis ketchup, csupán hagymadarabok, és egy uborka dobta fel a képet. Nehezen csúsztak az első falatok, és sajnos hús nélkül a ketchup nem éppen kellemes utóíze maradt meg."

 Sertés McFarm

Nekem ez a személyes kedvencem a mekis szendvicsek közül, szeretem a borsos öntetet, ami benne van, így hús nélkül sem okozott igazán csalódást. A paradicsom, a sajt, a hagyma, a saláta és az szósz együtt simán vállalhatóvá teszi, ha vega lennék és valamiért a Mekiben kéne burgereznem, ezt kérném. Egy munkatársunk, aki szintén kóstolta, már nem volt ilyen lelkes: 

"Ehető volt, de a buci borzasztóan száraz volt és magában nem volt igazán íze a zöldségeknek, csak a szószt és a szárazságot lehetett érezni", írta a sertéstelenített mcfarmról. 

Filet-O-Fish

Igazából sosem jöttem rá, ki a halas burger célközönsége, nagyon ritkán rendeli ki bárki, ami őszintén szólva nem csoda: elég nemtelen, semleges, és még kicsi is, ha valaki nem speciális haldiétán van, nem látni sok értelmét ennyi pénzért. A halmentesség mindezen nyilván tovább ront, ugyanakkor ez volt az egyik olyan szendvics, aminek az ízvilágát nem borította fel teljesen a központi alapanyag hiánya. A rántott hal, amit beletesznek, nem nagyon ízes, hallal együtt is jobban érezni benne a savanykás kiegészítővel - talán apróra vágott uborkával? - elkevert majonézt és a lapkasajtot. Vagyis a hal nélküli változat íze sem különbözött drasztikusan az eredetitől. 

McChicken

A Big Mac után a legrosszabb a klasszikus csirkeburger hús nélkül: képzeljünk el egy majonézes, jégsalátás zsemlét, és helyben vagyunk. A legelszántabb majonézrajongók ugyan azt állítják, a majonéz egy csodaalapanyag, ami mindent ehetővé varázsol, de ezen ez sem segített. 

Sajtburger, Sajtos McRoyal

Ezek a burgerek nagyjából ugyanazt (kecsap, mustár, uborka, hagyma, lapkasajt, hús) tartalmazzák különböző arányokban. Lényegük az egyszerűség, ezáltal talán a leginkább a hús ízére épülő szendvicsek. Az élmény ennek megfelelő hús nélkül:

"Beleharaptam a vega sajtburgerbe, de úgy éreztem, hogy folytathatatlan. Hiába tűnhetett volna úgy, hogy ez csak egy sima sajtos szendvics, a két száraz zsömle közé ékelődő sajt nem dobta fel az élményt, inkább csak fokozta a sivárságot." 

– írta egy munkatársunk, aki egyébként saját bevallása szerint elkötelezett Meki-kedvelő. 

Generous Jack

Hogy teljes legyen a dili, az aktuális prémium idényajánlatot is kipróbáltuk a szívét-lelkét jelentő marha és bacon nélkül. Ez a zöldségeknek és a jobb minőségű zsemlének köszönhetően többek szerint egy fokkal jobb volt, mint a sima kínálat. Nekem igazából inkább csalódást okozott, a különleges ajánlatokban általában van valami csavar, ebben a mostaniban viszont nem sok ilyesmit véltem felfedezni. A Generous Jack hús nélkül szintén nagyjából majonézes kenyér benyomását keltette, bár szétnyitva láttam, hogy van benne más is. 

És a jolly joker: saját készítésű hústorony

Ha már elhoztuk a külön csomagolt húspogácsákat, mixeltünk belőlük egy igazán brutális hústornyot, és megízleltük. Nem olyan meglepő módon ez a totális antivega szörnyburger sokkal inkább elnyerte a kóstolgatók tetszését, bár én - talán a rántott részek panírja miatt - túlságosan dominánsnak találtam a bors ízét, és akadt azért olyan is, aki nemes egyszerűséggel az "undorító" szóval jellemezte a húsorgiát.

Egy kolléga szerint "nem volt rossz, egész furcsa ízkombináció, viszont így hamburgeren kívül még jobban érezni, hogy mennyire száraz amúgy a marhájuk, mondjuk nem tudom mit vártam egy gyorsétteremtől." A lelkesebbek közt viszont olyan is akadt, aki egyenesen ízkavalkádról beszélt: 

"A csupahúsos szendó viszont elég király volt, egy ízkavalkád. valamiért a hal íze maradt meg a legtovább, ami mondjuk nem volt olyan jó, de jó indult a dolog."

És volt, akinek egy falat nem volt elég a húspornóból:

"Sajnálom, hogy csak egy kis kocka jutott nekem, fenséges volt, de a legjobban azt élveztem, amikor a konyhában végre egyedül maradtam, és összerakhattam a maradék húst, sajtot, bucit, zöldséget egy kézműves sajtburgerré."

Általános benyomások

A teszt végén majdnem mindenkiből kikívánkozott egy általános verdikt a kiherélt burgerek koncepciójáról.

  • "Végtelenül értelmetlennek találom ezt, ha vegetáriánus lennék, sose rendelnék ilyet. Sőt, igazából sértőnek érezném, hogy ilyet kell ennem ennyi pénzért." 
  • "Ezeknek annyi értelme volt hús nélkül, mintha a hot dogból kiszednénk a virslit, hát ki a jó isten akar majonézes zsemlét enni?"
  • "Kicsit visszaidézve a gyerektáborok vega kínálatát, ahol a végső tanulság mindig az volt, hogy nem tilos vegának lenni, de nem is érdemes."

Jó hír viszont, hogy még ha az ember vega is, és a McDonald's-ba kényszerül menni, nem kell ilyen őrültségeket rendelnie – ahogy a cég is írta, ott vannak számukra a krumplik, a falatkák, a hús nélkül kérhető zöldsaláták és a desszertek is. Ezek ugyan nem igazán hozzák egy teljes meleg étkezés illúzióját, de azért még mindig több fokkal jobbak, mint pszeudoburgert enni egy csomó pénzért. A vegetáriánus és vegán opciók pedig talán egyszer bejönnek ide is, ha a hamburgerlánc titokzatos mérései alapján úgy találtatik, elég igény mutatkozik rá. 

Borítókép: Bődey János / Index.