Rambo, fagyi, turbán

Tekintse meg fotóinkat

Expedíciónk másodlagos célja tuk-tuk- (motoros riksa) filmezés volt, amit csak a pakisztáni határ melletti Jalalabadban lehetett elkövetni, bár egy tuk-tukot később láttunk Kabulban is. A hotelben összeszedtük az infókat, a busz Dzsalalabadba három dollár, az út így hat óra, de ha valami Karola céggel megyünk, akkor csak három óra, viszont az ár hat dollár.

A buszpályaudvarnak kinevezett szerájudvaron esett le, hogy a Karola voltaképpen Toyota Corollát jelent, valamelyik taxiscég rásózott az afgánokra több száz leharcolt Corolla taxit, evvel száguldoznak Kabul és a paki határ között. Korábban a dzsalalabadi - kb. 150 kilométenyi - útszakaszt tíz óra alatt tettük meg egy lerobbant Toyota kisbusz tetején, csomagrögzítő madzagokba kapaszkodva, az oroszok által szétbombázott úton. Megesett, hogy rálőttek a buszra, a sofőr megállt, körbenézte a karosszériát, kapott-e találatot, majd továbbmentünk.

Puskaporos emlékek tizenkét évvel ezelőttről

Egy másik részen harckocsi biztosította géppuskatűzzel a szabad áthaladást egy szurdoknál. Akkoriban Dzsalalabad mellett húzódott a demarkációs vonal Nadzsibullah katonái és a lázadó mudzsahedek között. Nadzsibullah titkosszolgálata ránk is szállt Dzsalalabadba érkezésünk után, nem akartak átengedni, kirabolnak, megerőszakolnak, megnyúznak lehetőségekkel ijesztgetve minket. A katonaság elszállásolt a Hotel Arianában berendezett főhadiszállásra, és egy francia ellenálló kinézetű titkosszolga figyelte minden lépésünket. Ha bementünk a központba, hárman eredtek a nyomunkba, ha hátranéztünk, rafináltan elbújtak egy pálmafa mögé, mint Bagaméri a Keménykalap és krumpliorrban. Amikor datolyát akartunk levarázsolni a pálmafákról a hotel kertjében, azt sem engedték, kiskatonákat vezényeltek datolyát dobálni, ekképpen is vigyázva testi épségünkre.

Mudzsahedek közt

Végül hosszas, de eredménytelen győzködés, végrendeletírás és ujjlenyomatvétel után a francia ellenálló kikísért a demarkációs vonalhoz. Az utolsó katonai poszton még megteáztattak bennünket, majd néhány asszony, gyerek és nyomorék férfi társaságában átkeltünk a senki földjén. A másik oldalon egy mudzsahed csoport őrizte a sorompót, rendkívül meglepődtek a négy hátizsákos magyar turista láttán. A géppuskás egyből falhoz is állított bennünket, majd jót röhögött, hogy csak vicc volt, mi közben magunkban átkoztuk Zahert, az afgán bőröndcsempészt, aki Afganisztánt mint lehetséges útvonalat ajánlotta az alma-atai repülőtéren. Utána Abdhul, a pretalibán diák pártfogásába vett bennünket, egyedül ő beszélt érthetően angolul, év közben Peshawarba járt egyetemre, nyári szünetben átruccant Afganisztánba harcolni.

Harcias pedagógus

Miközben elkísértek a törzs vezetőjéhez, az egyik mudzsahed megkérdezte, mit mondtak róluk odaát. Én felsoroltam a felvázolt rémségeket, amivel ijesztgettek bennünket, erre a mudzsahed bepöccent, és átlőtt egy sorozatot a túloldalra, majd a kezembe nyomta a golyószórót, lőjek én is magamnak kormánykatonát. A lehetősséggel csak korlátozottan éltem, a levegőbe függőlegesen lőttem egy sorozatot, a mudzsahednek ez nem tetszett, sértődötten visszaragadta fegyverét. A törzs egy vályogerődben lakott, mint kiderült Golbudhin Hekmatyar seregéhez tartoztak. A törzsfőnök az abszolút ütőképes tesi-föci szakon végzett Taskentben, és ahelyett, hogy elment volna tanítani, inkább a szent háborút választotta. "Végül is mindkét szakot tudom használni harcászatban, a föci a térképészethez, a tesi az erőnléthez adott megfelelő alapokat" - magyarázta élete szokatlan szakaszát.

Lőj Kabulra!

Klikk a képre

Miután kifaggattak, hogy mit keresünk arrafele, rövid rádióbeszélgetést folytattak a központtal, majd a főnök közölte, hogy másnap személyesen fog elkísérni kedvenc testőrével a paki határig. Utána Abdhullal a pretalibán diákkal teázgattunk egész délután, a harcosok sziesztáztak. Nappal nincs háború, mondta Abdhul, meleg van. Majd éjszaka, amikor hűvösebb lesz a levegő. Estefele felköltöztünk aludni az erőd egyik bástyájára, a szomszéd bástyán rakétavetőt olajoztak. Az egyik tüzér barátságosan invitált, ha akarunk, lőhetünk rakétát Kabulra, de a kedves gesztust inkább elutasítottuk. Éjszaka a süvítő rakéták zaját meg sem hallottuk, viszont a bástya alatt párzó macskákra mindenki felriadt.

Reggel Abdhul büszkén mesélte, hogy éjszaka elvágta négy katona torkát. Valószínű azokét, akikkel korábban teáztunk. A törzsfőnök tartotta a szavát, elkísért a Khyber hágóig, csak néha álltunk meg, amíg imádkozott, közben walkmanról hallgatta a müezzint.

Ismét a jelen: megérkezünk Dzsalalabadba

A vidám expedíció szinte napról napra Ha Ön csak most kapcsolódott volna bele a bátor és saját zsebre menő márványtáblás expedíció kalandjaiba, de kíváncsi az előzményekre, itten a mankó: Az elindulás lélekszorító percei Most nem lesz szex Kabulban címmel Lendületes megálló Isztambulban Tiltott halfarok Kankurtalan Gecidinél cím alatt és a megérkezés Kabulba, úgyis, mint Koporsó, csász, géppisztoly Majd a csúcspont, vagyis a privát emléktábla elhelyezése, azaz Nemzetiszín szalag Stein Aurél sírján Jó olvasást.

A dzsalalabadi út a Khyber hágón át folytatódik Pakisztán belseje felé, majd Ravalpindinél északra fordul, és a világ egyik legizgalmasabb - Karakorum Highway elnevezésű - útvonalaként átvezet a kínai határon. Nemzetközi útvonal révén dugig volt freskókkal díszített Zil és Kamaz teherautókkal, Corolla-sofőrünk egyedi technikával cikázott a konvoj és a szakadék széle közözött.

A sík részre érve, mint valami gigantikus Toyota-taxis ralishowban, 80-120 km-es sebességgel előzgetik egymást sivatagi porfelhőben, a szembe jövő autók gyakorlatilag arról az oldalról kerülik ki a másikat, amelyik szélen éppen tartózkodnak. Az útról akkor is veszélyes kicsúszni, ha éppen nincs szakadék, végig aknamezők övezik. Jalalabadban még érkezésünk délutánján fogtunk egy tuk-tukost, aki öt dollárért elvállata a filmszerepet. A városban hamar híre ment, hogy van két hülye külföldi, akik tuk-tukot videóznak. Minden mozzanatnál kisebb tömeg verődött össze, a kezdeti húzódozás után egyre több tuk-tuk-sofőr akart filmsztár lenni. Később is népes utcagyerekhad kísérte minden lépésünket, azt az egy mondatot ismételgetve, hogy Hello Mister how are you.

Este még megcsodáltuk a fagylaltkészítés egyedi módszerét, majd a hotelünk éttermében 1 dollárért megvásároltam a főpincértől a The Beast című Afganisztánban játszódó tankos filmet VCD-n, amit az esti ima után be is tettek a lejátszóba, közszemlére. (A filmben, amelyet a kilencvenes évek elején e cikk szerkesztője feliratozott magyarra Háborús fenevad címmel, egy őrült szovjet tankparancsnok addig kegyetlenkedik a mudzsahedekkel, míg meg nem hal - a szerk.) Az egyik helyi mudzsahed klán emberei bejöttek fegyveresen vacsorázni, majd ott ragadtak filmet nézni. Megpróbáltam róluk fotót készíteni, de elég hatásos - 7,62 mm-es - érvük volt arra, hogy eltegyem a gépet. A The Beast után a Rambo 3 következett, ezt is bírták valameddig, de annál a jelentnél, amikor Rambo a csigás íjjal kilövi a helikoptert, fejcsóválva és tüntetőleg felálltak, fogták a fegyvereket, és elhagyták az ingyenmozit.

A kultúrterrorizmust ennek ellenére tovább folytattam, amennyiben az ajándéknak kihozott Fekete Pákó-cd-t sikeresen elpasszoltam egy helyi kábeltévé- és rádióállomás-tulajdonosnak.

Másnap a Corolla-állomáson fegyverbarátságot kötöttünk a közeli laktanya őrségével, majd megjelent a parancsnok, és miután üvöltve szétzavarta a katonáit, halkan megkérdezte, nem akarunk-e hasist venni tőle.

A megsemmisített Buddha-szobroknál

Következő projektként a szétlőtt bamiyami Buddha-szobrok meglátogatását terveztük. Harmincöt dollárért béreltünk egy Toyota kisbuszt, vezetővel, majd nekivágtunk a 250 km-es útnak. Az út egy darabig Kabultól északnak vezetett, majd 40 km után letértünk egy dűlőútra, ahol a több mint 200 km-t sivatagon, hófoltos hágókon keresztül hét óra alatt tettük meg. Néhol ösvényként maga a patak szolgált. Az úton csak Kamaz teherautókkal találkoztunk, meg egy taxiszínre festett Uaz kisbusszal, amire a Comfort szót festették fel. Egyébként is jellemző az optikai tuning, minden Kamazra Mercedes márkajelet ragasztottak fel, és megtévesztésül Made in Munchen feliratokat festettek, csak egy plató különbözött, ahol Kamaz the Best feliratot láttunk.

A bamiyami völgy leginkább Kappadókiára emlékeztet homokkőfalba vájt üreglakásaival. A Buddha-szobrok helyén is csak egy nagy üreg látható, a krumpliföldön még ott rozsdásodik az ágyú, amivel a tálibok szétlőtték a monumentális - a legnagyobb 55 méteres - szobrokat. A szétlőtt szobrok melletti üregekben menekültek laknak, egy hároméves kislány konkrétan fejbedobott egy kővel, amikor lefényképeztem.

Rossz szokások

A bamiyani kirándulás utáni napon reggel indult vissza a gépünk Isztambulba. A reptéren találkoztunk két kint dolgozó magyarral, az egyik, Alex, a security manager, felsorolta azokat az alapvető biztonsági szabályokat, amiket Afganisztánban be kell tartani, ha az ember túl akarja élni - például nem szabad szokásokat kialakítani, ismeretlen Corollát bérelni, olcsó helyi hotelben lakni -, amiket mi természetesen egytől egyig megszegtünk. Megtudtuk, hogy Kabulnak létezik egy nagyvilági zuga éjszakai bárokkal, kaszinókkal, és a legjobb panzió Bin Láden egykori villája, szóval azért akadtak dolgok, amikről lemaradtunk.